Salamandri exercitium

(lat.), szokás főként német tanulók ivó társaságában, ahol valamely személyiség tiszteletére az ivóedényeket, az elnöklőnek parancsszavára, az asztalhoz dörzsölik, azután kiürítik és ezek után az asztalon kopognak, mig végre egy csapással és egyszerre az asztalra állítják.

Salamás

község, l. Gyergyó-Salamás.

Salamin

portugál gabonamérték 0,86 liter.

Salamon köve

a. m. cejloni zafir, l. Korund.

Salamon

(héb. Selómó, a békeszerető), Izráel királya, Dávid és Bathseba fia, aki Kr. e. körülbelül 955-915. uralkodott. Ugy látszik, kerülte a háborut és atyja munkásságának gyümölcseit élvezni igyekezett. Legfontosabb tette volt a jeruzsálemi templom felépítése (a templom alapfalának képét l. az Építészet IV. mellékletén), amelynél, valamint a királyi palota építésénél a tiruszi királynak I. Hiramnak segítségét vette igénybe. Ugyanezzel szövetkezve hajókat küldött Ofirba, hogy ezen országgal kereskedelmi összeköttetésbe lépjen. építkezései és udvarának fényűzése folytán a népet robotmunkával és adókkal igen megterhelte, ami nagy elégületlenséget szült. Az északi törzsek már életében föllázadtak ellene, de sikerült a zendülést elfojtania, amelynek vezetője Jerobeám Egyiptomba menekült, ahonnan csak S. halála után tért vissza. Egyébként is bomlásnak indult a Dávid királytól alapított birodalom. Damaszkus és Edóm, melyeket Dávid meghódított, elszakadtak. Egyiptommal S. jó viszonyt tartott fenn, a Fáraónak egyik leányát feleségül vette, aki Gozer várost hozományul adta neki. Bölcs mondásairól hiressé vált és az erről szóló hagyománynak következtében a szentirásnak később keletkezett három könyvét neki tulajdonították: A Példabeszédek könyvét, amelyek azonban kétségkivül nem származnak tőle, ámbár a Példabeszédek könyve sok régi elemet tartalmaz. S. feleségeinek kivánságára Jeruzsálemben a moabiták és ammoniták isteneinek tiszteletére is oltárokat állíttatott, ami a bibliai történeti hagyományban emlékét nagyon elhomályosítja. S. a zsidó és a mohammedán legendában igen nagy szerepet játszik.

Salamon

király, született 1052., mint I. András (l. o.) és Jaroszló Anasztázia házasságának kései gyümölcse. Örökösre nem számítva, atyja már előbb Béla hercegnek (l. I. Béla) igérte a trónt, most azonban azt mindenképen S.-nak akarta megszerezni. 1057., alkalmasint IX. Konstantinos Monomachos koronájával, valóban királlyá koronáztatta s eljegyezte Németország gyermek királyának kis nénjével, a 10 éves Judittal 1058 szept. közepén, mikor a két király egyúttal a békét is megkötötte. András halála után Zircen, özvegye S.-nal s ennek arájával Judittal Németországba menekült IV. Henrik udvarába, honnan német sereg kisérte haza Székesfehérvárra, hol a főpapok és főurak őt másodszor is királlyá koronáztatták. Anasztázia királyné Attila király kardjával ajándékozta meg Ottó herceget s a többi német vitézt is gazdagon megajándékozva bocsátotta haza. Azonban okt. végén, alig ért IV. henrik Regensburgba, II. Boleszló lengyel herceg kiséretében Géza herceg betört (l. I. Géza), mire a gyermek király és udvara Mosonyba futott. Géza azonban hajtván a püspökök békéltető szavaira, Győrött 1064 jan. 20. kibékült S.-nal s Pécsett ápr. 11. az unokatestvérek már együtt ünnepelték a husvétet, sőt az ünnepi koronát maga Géza tette S. fejére. S. udvarában mind nagyobb befolyáshoz jutottak a német származásu lovagok, kik közül különösen Vid bácsi főispán tudott hatni a királyra. Eleintén S., továbbá Géza és testvérei mérsékelték egymás iránt való bizalmatlanságukat s közös erővel védelmezték a hazát. Megsegítették Géza herceg sógorát Zvonimir horvát bánt a karantánok ellen, azután az Erdélyt pusztító besenyőkre vetették magukat s Kerlés mellett a Cserhalmon dicső diadalt arattak rajtuk; majd a bolgárországi besenyők pártfogóit, a görögöket támadták meg, kierőszakolták a Száván való átkelést, körülvették Belgrádot s Niketas várparancsnokot hódolásra kényszerítették (1071). Mivel azonban Niketas Gézának hódolt, az ifju király sértve érezte magát s midőn a buziási mezőn tett osztálynál Géza az önként hódoló görögöket nem engedte szétosztani, a király neki bosszuból kisebb részt adott a zsákmányból. Géza szabadon bocsátotta görög foglyait, mit a görögök egyenesen hozzá küldött követséggel viszonoztak. Midőn azonban a görögök csakhamar ismét elfoglalták Belgrádot, Géza vezér 1072-ben részt vett S. király boszuló hadjáratában, mely egészen nisig mindenütt győzelmet aratott. Azonban alig tért haza, ugy tapasztalta, hogy a király őt és öccseit tőrbe akarja csalni s azért Lászlót azonnal oroszországba küldte, hogy külső segítségről idejében gondoskodhassék. Tizenhat püspök csak hosszas fáradozás után, 1073. békíthette ki Gézát és S.-t az esztergomi szigeten, egymásnak kezeseit azonban csakhamar kölcsönösen elfogatván, újból hajszálon függött a háboru; a télre mégis 1073 nov. 11-én 1074 ápr. 24-ig tartó újabb fegyverszünetet kötöttek. A király németjei azonban éppen ezt az időt akarták felhasználni, hogy a támadástól nem tartó Gézával elbánjanak s Marquard, Vid és a többiek Ikerváron, Kesztölcön és Szegszárdon a királyt Géza megsemmisítésére biztatták, mert szerintük most van erre a legkedvezőbb alkalom, midőn Géza csak maga van itthon, mig László Orosz-, Lambert pedig Lengyelországban keres segítséget. Gézát készületlenül lepték meg S. hadai, melyek 1074 febr. 26. a kemeji rónaságon, valahol Nagy-Ivánnál győzedelmeskedtek is. Géza futó seregéhez azonban László és sógora Ottó csakhamar 11 új zászlóaljjal csatlakozott s márc. 14. Mogyoródnál döntő csatát nyert S.-on. Vid és Ernye elesett, Marquard és Szvatopluk fogságba jutott, S. pedig Szigetfőnél csak bajosan kelhetett át a Dunán, hogy azután a bátor Opos csapatjának fedezete alatt Mosony felé meneküljön. Szétverte ugyan Zoltán besenyő vezér seregét, mely Mosonyban körül akarta őt fogni, azt azonban nem akadályozhatta meg, hogy a királyi hatalmat Géza herceg gyakorolja. A segítségre szólított IV. Henrik császár májusban ugyan már fegyverkezni kezdett érdekében, de birodalmának belső ügyei miatt másfelé kellett fordulnia. Midőn azonban S. megigérte, hogy hűbérül fogadja tőle Magyarországot s hogy hűsége jeléül 12 kezest és 6 várat ad át neki, zsoldosaival 1074 aug. csakugyan segítségére indult; azonban S. csak csekély haddal csatlakozott hozzá, Géza pedig atyjának bélának rendszerét követve, minden eleséget eltakarított az éhező sereg útjából. Igy Henrik már szept. visszafordult s még dunai hajóinak egy részét is elégette. S. ezalatt Nyitrát ostromolta, hol vitéze, a bátor Opos korábban a császár figyelmét is magára vonta hősi tetteivel. most azonban, ugy látszik, neki is oly gyorsan kellett visszavonulnia, hogy a nagy sietségben még koronáját, a Konstantinos Monomachos-féle koronát is elvesztette s azt csak századok multán találták meg a földben Ivánkán. IV. henriket követte nénje Judit királyné is, maga S. azonban Pozsonyba zárkózott. Ápr. 14-én már elismerte királyul Gézát, de kivánatosnak nyilvánította, hogy az uralomban S.-nal osztozzék. VII. Dukas Mihály görög császár szintén Gézát ismerte el királyul és azt a koronát küldte neki, melyet királyaink ma is használnak. Magát S.-t ezalatt László herceg ostromzár alá vette Pozsonyban; de S., ki a vár falai alatt László egyik-másik jó vitézével maga is gyakran viaskodott, még akkor sem esett kétségbe, midőn VII. Gergely 1076 február 22-én legfőbb reményét IV. Henriket egyházi átok alá vetette. 1076 december 25-én Géza király a szegszárdi templomban, Dezső kalocsai érseknek békére intő szent beszédén megindulva, nagymise után a főpapok zárt körében sirva jelentette ki, hogy S.-nak kész visszaadni az ország 2/3-át, magának régi módon csak 1/3-ot tartván meg; S. azonban, ugy látszik, föltétlen lemondást kivánt s igy a békéből és egyességből semmi sem lett, még akkor sem, mikor Géza 1077 ápr. 25. meghalt, mert a magyarok azonnal daliás öccsét Lászlót tették meg királlyá (lásd László, I.). László, hogy S. működését ellensúlyozza, a trónjától megfosztott IV. Henrik ellenében Sváb Rudolf ellenkirálynak 1078 máj. 27. támogatást igért; Rudolfnak 1080-iki merseburgi győzelme után, mely különben Rudolf életébe került, IV. Henrik reményei megsemmisülvén, végre 1081. S. is elismerte királynak Lászlót, ki meghagyta királyi címét s királyi udvartartást rendelt számára, az uralkodó azonban egymaga maradt. S. a királyi udvarban is terveket kovácsolván trónja visszanyerése végett, László őt 1083. Bodossal, ugy látszik, a volt király legbizalmasabb emberével együtt a visegrádi várba (az alsó toronyba) záratta, de még azon év aug. szabadon bocsátotta, midőn a nemzettel István király szentté avatásának ünnepét ülte. S., amint tehette, ismét kiment Németországba, hol azonban felesége és sógora IV. Henrik hidegen fogadván, elkeseredve és kétségbeesve, a pogány besenyők karjaiba vetette magát s Kötesk vezért Erdély odaigérésével rá is vette Magyarország megtámadására. László király azonban Kis-Várda táján megverte őket s Kötesk és s. a krónika szerint "mint a karvaly körmétől megtépett rucák" futva menekültek (1085). S. többé nem háborgathatta ugyan hazáját, de önmagával meghasonolva, más országok pusztításában kereste féktelen dühe kielégítését. Kalandos magyarok élére állva, 1087 elején csatlakozott Cselgu bolgárországi besenyő vezérhez, ki magát Konstantinápolyt akarta fölverni. Chariopolisz közelében azonban 1087 márc. csatát vesztettek; Cselgu elesett, S. pedig a maga nehéz lovasaival csak nagy nehezen menekülhetett egy rossz várba, hol azonban az ellenség körülfogta őket. S. reggel kitört ugyan, hogy keresztülvágja magát, de a görögök kiséretével együtt levágták. Monda szerint kevesedmagával megmenekült ugyan, azonban a Duna jegén átkaptatva, egy nagy erdőben elbujdosott társaitól, álruhában mint kolduló barát pár napra Székesfehérváron is megjelent s végre Polában mint remete vezeklett. Barlangját a polai nép azon domb oldalában keresi, melyen a Fort San Michele áll. Ez a barlang most már jobbadán beomlott. Sokáig mutogatták sárból tapasztott ágyát, melyen a volt király aludt s azt az agyagmécset, melyet saját kezével készített volna. Hazánk ezredéves kiállításán (a román kápolnában 100. szám alatt) a pola-parenzói püspökség ki is állította S. királynak állítólag eredeti sírkövét, melynek ez a felirata: "HIC REQUIESCIT ILLVSTRISSIMVS SALAMON REX PANNONIE". XII. sz.-beli följegyzések szerint azonban (Florianus, Fontes, IV., 88.) "extra muros Albe", Belgrád (?) falain kivül temették el. Gyermekei nem maradtak. Neje Judit 1088. másodszor is férjhez ment s igy 1087-nél későbben nem történhetett. Emlékével a hagyomány kibékült; a polai nép szentnek tartotta, a magyar krónikások is elismerték vitézségét, Vörösmarty S.-a pedig a nagy közönséget nem a történet, hanem a hagyomány S.-ának nyerte meg. Két dénárának képét l. az Érmek mellékletén.

S. nemzetségének első ismert tagja 1186-ból Makód, III. Béla király hive, királyi prisztaldus. A nemzetségnek, melyből kivált a galantai Esterházyak, a Salamonváriak v. Harkályiak s az illésházi Illésházyak családja, 1239-1402 közt Pozsony, Veszprém és Zala vármegyékben 8 birtoka ismeretes. - S., IV. Béla nevelője volt 1213. s Gertrud királyné megöletésekor állítólag ő mentette meg IV. Bélát a megöletéstől. Ezért II. András őt, illetőleg atyját egy faluval ajándékozta meg. - S., 1214-ben bácsvármegyei főispán és tárnokmester, 1223. pedig bán. - S., 1244-1252 közt pannonhalmi apát.

Salamon

1. Ferenc, történetiró, műbiráló és esztetikus, szül. Déván 1825 aug. 29., ott keresztelték meg szept. 4., mely nap legtöbb életrajzában születésideje gyanánt szerepel, megh. Budapesten 1892 okt. 9. Középiskolai tanulmányait a nagyenyedi ref. kollégiumban végezte, itt tanárai közül különösen id. Szász Károly volt rá nagy hatással; mint tanuló egyszersmind nevelő is volt Kemény Simon báróné gyermekei mellett. A szabadságharc őtis a küzdők sorába szólította 1848 szept. 20-án s mint honvéd több csatában vett részt, mig Csucsánál egy ágyukerék lábát össze nem törte s a harcban további részvételre hosszabb időre képtelenné nem tette. Felgyógyulása után ismét beállott honvédnek s a hadseregben szolgált a világosi fegyverletételig. Ezután mintegy másfél évig Nagyváradon rejtőzött s egy zsidó családnál (özv. Jakabnénál) siketnéma gyermeket tanított. 1851. Pestre jőve, az orvosi szakra iratkozott be; 1853. a nagykőrösi ref. gimnázium egyházi tanácsa a Tomori Anasztáz eltávozásával megüresedett matematikai tanszékre hivta meg tanárnak, hol Arany János, Szilágyi Sándor, Szász Károly stb. voltak tanártársai. itt csak egy évig maradt, 1854. ismét visszatért Pestre s a Szilágyi Ferenc szerkesztette Magyar Hirlap, később a Budapesti Hirlap, Budapesti Közlöny és (1857-1862) a Pesti Napló belmunkatársa lett. Ez időre esik műfordítói, műbirálói és esztetikai munkássága. Az előbbi téren mint francia és angol klasszikus regények fordítója működött s Beecher Stowe, Thackeray, Dickens, Feuillet Octáv, Sandeau, Girardin több regényét és elbeszélését ültette át magyarba a Pesti Napló és Budapesti Hirlap tárcarovatában. Önállóan is megjelentek: Girardin, Pontanges marquis (Pest 1854); Egy szegény ifju története (Pest 1859, 2. kiad. 1873, 3. kiad. 1882); Eliot György, Bede Ádám (4 köt., Pest 1862, 2. kiad. Budapest 1888). Egy eredeti víg beszélyével (Csak lassan a testtel) 1855-ben a Vasárnapi Újság pályadíját nyerte el. Műbirálataiban egyrészről igyekezett felhivni a figyelmet első rendü iróink és költőink alkotásaira, másrészről erős szatirai éllel ostorozta azt a léhaságot és eszmeszegénységet, melyet néhány újabb magyar költő s regényiró művében vett észre. Esztetikai tanulmányai közül, melyek finom elemzés, találó jellemzés, higgadt és biztos itélet s a világirodalomban meglepő jártasság által tünnek ki, nevezetesebbek: Arany kisebb költeményei; Arany János és a "népiesség" (Budapesti Hirlap 1856); Legújabb regényeink (Pesti Napló Albuma 1858); Csokonai Dorottyája (Szépir. Figyelő 1869); Zrinyi a költő (Koszoru 1864), melyek összegyüjtve is megjelentek Irodalmi tanulmányok címen (Budapest 1889, 2 köt.). 1857. megalapítvány Csengeri Antal a Budapesti Szemlét, ennek S. is munkatársa lett s Csengeri megbizásából ennek számára irta első történeti tanulmányait: Török uralkodásról magyarországon (1860, VII-IX. kötet), mely 1864-ben átdolgozva Magyarország a török hódítás koráben címen külön is megjelent (2. javított kiadás 1886, ném. Lipcse 1887) s a magyar történetirás terén eddig ismeretlen új iránynak lett úttörője, mely a hazai történelmet a világtörténettel szoros összefüggésben tárgyalja s az intézmények ismeretét a történeti helyes felfogás alapfeltételének tartva, az eseményeket ezekből s a kor uralkodó eszméiből s ezeknek hatásából igyekszik megfejteni. A brebiri grófokról irt másik nagy tanulmánya szintén a Budapesti Szemlében (1863-64) jelent meg először s később Zrinyi Miklós, a szigetvári életrajzával együtt Az első Zrinyiek (Pest 1865) cím alatt adta ki; a Szalay László halálával félbemaradt Eszterházy Miklós, Magyarország nádora c. művet folytatta (II. köt. 2. fele s III. köt., Pest 1866-1870). Ezt követték A magyar királyi szék betöltése és a pragmatica sanctio története (Pest 1867, 2. kiad. 1881); Két magyar diplomata a XVII. sz.-ból (Bécs) (Pest 1867, 2. kiad. 1878; új kiad. 1884), melyben az 1627-iki szőnyi békealkudozások legfontosabb forrásait, Bethlen g. utasításait a török biztosok és Toldalagi Mihály számára. Toldalagi követségi naplóját és jelentéseit, Tassi Gáspár budai követségéről szóló jelentését bevezetéssel ellátva adta ki; Rendi országgyüléseink jellemzéséhez (Tört. ért. I. 11, Pest 1869); Közoktatásunk reformja (Pest 1873); Kisebb történelmi dolgozatai [Pozsony] (Budapest 1875, 2. kiad. u. o. 1878, új kiad. 1889). Politikai tárgyu művei: Magyarország 1849-ben és 1866 után (Pest 1869). A forradalom és a közös ügyek (Budapesti Szemle 1881). Mikor e műveit irta, már a Budapesti Közlöny szerkesztője (1867-1892) s a m. tud. akadémia tagja volt (1859. lev., 1871. rendes), 1870 óta pedig a m. kir. tudományegyetemen mint rendes tanár a magyar történetet tanította. Egy akadémiai székfoglalója, melyet Bölcs Leo császár Taktikájáról tartott s amely A magyar hadi történethez a vezérek korában címen először a Századokban (1876), egy év mulva külön is megjelent, a régi magyar hadi szerkezet s egy-két Árpád-kori ütközet geniális magyarázatát foglalja magában. 1882. a. m. tud. akadémia Bottka Tivadar, Szabó Károly és Pauler Gyulával együtt őt is felkérte a milleniumi évének megállapítására. S a Kárpátokon átkelést 897-re tette s a nézetkülönbség, mely közte és Pauler között a honfoglalást megelőző bolgár háboru lefolyására nézve volt, heves polemiában jutott kifejezésre. A honfoglalás éve címü műve 1883. jelent meg s folytatásul szolgáltak hozzá a Budapesti Szemlében (1883) megjelent cikkei: A kutfőkritika és a millenium irója és Az akadémia és a millenium. pestváros közgyülése 1870 máj. 25. adott megbizása folytán még az évben hozzá fogott legnagyobb művének, Budapest történetének megirásához s hosszu és beható tanulmányozás után, melynek irányát a Budapesti Szemlében és a Századokban megjelent számos ide vonatkozó értekezései mutatják, 1878. készült el az első kötettel Budapest az ókorban, 1885. a második kötettel, mely Mátyás király koráig terjed, a harmadik kötet (1885), mely Kutfőbirálatokat foglal magában, egyszersmind az utolsó is volt, e legnagyobb művét, melyben nemcsak az egyes részletek mintaszerüek, hanem az egész hatalmas konstrukciójával megragadja az olvasót, nem fejezhette be. (Ism. Pauler Gyula, budapesti Szemle 48. köt., 447. l.) S. a történetirást művészetnek tekintette s a felfogás eredetiségében, az események mesteri csoportosításában nyilvánuló genialitás, habár kombinációi olykor talán túlmerészek is, valamint a kidolgozásra fordított művészi gond s az erőteljes és szép nyelv által történetiróink között első rendü helyet vívott ki magának s e tekintetben a hasonló irányu francia történetirók elsőbbjeivel bátran egy sorba állítható. irodalmi érdemeit a királyi kegy is elismerte, midőn 1887 aug. 18. a "Pro litteris et artibus" éremmel tüntette ki.

2. S. József, kegyesrendi áldozópap, szül. Vácon 1782 jul. 13., megh. Pozsonyban 1813. A rendbe 1796. lépett s a bölcsészetet Vádon, a teologiát Veszprémben végezte. Beszédei közül felemlítendők: Az Istennek külső tiszteletéről (Veszprém 1804); A keresztény hit befolyásáról a társaság boldogságára (u. o. 1805); A papi személynek szoros hivataláról (u. o. 1805); Az új testamentomi áldozatnak érdeméről (u. o. 1806); Az Isten akaratján való megnyugvásról (u. o. 1808); Buzdítás a csongrádi nemes magyar felkelt sereghez (Szeged 1809).

3. S. József, ref. tanár és iró, szül. Zilahon 1790 aug. 30-án, megh. u. o. 1871 márc. 19-én. Tanulmányait szülővárosában kezdte, 1806-tól Nagyenyeden folytatta, hol 1813. köztanító lett a kollégiumban. 1814. a göttingai egyetemre ment, ahonnan a következő évben hazatérvén, udvari papja lett Dániel István bárónénak. Azonban még ez év őszén tanárrá tétetett a zilahi gimnáziumban, amely intézetnek ugy anyagi, mint szellemi téren újjáteremtője lett. 1830-ban Kolozsvárra választatott a teologia tanárának. Ő kezdte Magyarországon az egyházjogot külön tantárgyképen adni elő. Tudományos munkássága méltánylásául a göttingai egyetem 1837. teologiai doktori címmel tüntette ki. Az abszolut kormány 1856. iskolai tanácsossá s az erdélyi ref. és unitárius tanodák felügyelőjévé nevezte ki. E hivatalából 1862. nyugalomba vonult s 1866. Zilahra költözött, ahol mint a főgimnázium gondnoka, haláláig hasznos működést folytatott. Irodalmi téren nagy érdemeket szerzett az Erdélyi Prédikátori Tár (9. füz., 1833-39) megindításával és szerkesztésével. Önálló művei. De statu ecclesiae evangelico-reformatae in Transilvania, commentatio theologico-historica (Kolozsvár 1840); Successio és képviselet az erdélyi ev. ref. szuper-intendenciában (névtelenül, Pest 1861). Fő munkása volt az erdélyi énekeskönyv 1833. kezdődő megújításának. Számos munkája maradt kéziratban, melyek közül önéletrajzát Török István zilahi tanár tette közzé az Erdélyi Protestáns Közlöny 1877. évi folyamán.

4. S. Ödön, hirlapiró, szül. Érsekújváron1864 febr. 17. A középiskolát Budapesten végezte s technikusi pályára készült, vonzalma azonban csakhamar a hirlapirói pályára vitte. 1888. kiutazott Párisba, ahol három évet töltött, mint a Vasárnapi Újság és az Egyetértés levelezője. A párisi magyar egyesület megbizásából megirta annak történetét. 1891. visszatérve Budapestre, itt folytatta hirlapirói munkásságát s főkép tárcacikkei és interviewjai tették ismertté nevét. A magyar királyi operaháznál két és fél éven át mint intendánsi titkár működött és a sűrün adott Korrigán c. ballet szövegmagyarázatát ő irta meg. 1894. megjelent egy kötet novellája Józan szerelmesek címen. Hipnotizmus c. egyfelvonásos színművét, melyet Bethlen Miklós gróffal irt, 1894. a kolozsvári nemzeti szinházban adták elő. - Testvérhuga S. Katinka, a kolozsvári nemzeti szinház volt drámai szendéje, jelenleg a fővárosi Kisfaludy-szinház primadonnája.

Salamon

Jickháki (Izsák fia, rövidítve Rási, a rabbi S. J. szavak kezdőbetüi), a bibliának és a talmudnak legnépszerübb és leghiresebb zsidó magyarázója, szül. Troyesben (Champagne) 1040., megh. 1105. Mint az akkoriban virágzó wormsi és mainzi talmudiskolák tanítványa, mélyen behatolt a héber és a rabbinikai irodalomba, melyet egész terjedelmében alaposan ismert. A talmudhoz és a szentirás legtöbb könyveihez irt kommentárjai szabatosságuk, egyszerüségük, józan felfogásuk és világos nyelvezetük által tünnek ki és még manapság általában használtatnak. Mózes öt könyvéhez irt magyarázatát, mely a zsidó könyvnyomdászat legelső terméke, lefordították latinra (Breithaupt) és németre (Hayman és Durkes) és számtalanszor felülmagyarázták. A talmudhoz irt kommentárja, mely körül egész nagy irodalom keletkezett, a talmudi tudományoknak hatalmas lendületet adott oly annyira, hogy tanulmányozásuk nélküle már alig képzelhető, s hogy a különféle talmudkiadásokban a szövegnek rendes kisérője. Azonkivül fenmaradtak döntvényei és néhány liturgiai költeménye. Életéhez sok monda fűződik (Wormsban még ma is mutogatják imaszobáját és székét); az utókor a "Pársándáta" (törvénymagyarázó) dísznévvel tisztelte meg. Leányágról származó unokái előkelő helyet foglalnak el a zsidó irodalomban, igy rabbi Sámuel ben Meir (nevének kezdőbetüiből rövidítve: Rásbám), szül. Rameruban 1085., megh. 1153 után (v. ö. Rosin D., Rabbi Sam. b. Meir, Boroszló 1880) és ennek testvére Jakab Tám, megh. Rameruban 1171., mint a zsidóság egyik legkiválóbb törvénytudósa. Rási és ezen unokája a tefillin (imaszíj, l. o.) tokjában foglalt bibliai versek elrendezésében nem értettek egyet, miért is létezik Rási és Tám-tefillin; az általános zsidó szokás az előbbit elfogadta, de vannak, kik mind a kettőt használják.

Salamon-csoport

l. Salamon-szigetek.

Salamondió

(növ.), l. Lodoicea.


Kezdőlap

˙