Szingularitás

(lat.) a geometriában. Ha valamely C sík- vagy térgörbe oly D ponttal bir, melyben minden a D-n keresztül menő egyenes a C-t általában k összeeső pontban metszi, akkor D a C-nek többszörös, még pedig k-szoros pontja. A k-szoros ponton a görbe k-szor, illetőleg a görbének k különböző ága (melyek közül páros számmal képzetesek is lehetnek) egyszerüen megy keresztül. Az egyes görbe-ágakhoz a D pontban vont érintők oly egyenesek, melyek a C-t általában k+1, a D-vel összeeső pontban metszik.

A k-szoros pont alakilag is egymástól különböző fajokra oszlik a szerint, amint a rajta keresztül menő görbe-ágakhoz a D-ben vont érintők közül többen egymással összeesnek v. pedig páro számmal képzetesek.

Ha k=2, akkor D kettőspont vagy duplapont. A kettőspont különböző fajai:

a) a közönséges duplapont vagy valós csomópont, ha a két érintő és velük a kettősponton keresztül menő két görbe-ág is valós és egymástól különböző;

b) az izolált duplapont, ha D maga valós ugyan, de a két érintő és velük a duplaponton keresztül menő két görbe-ág is képzetes;

c) a közönséges- vagy első faju csúcspont, cuspidális pont v. visszatérő pont, ha a két érintő összeesik. Ez utóbbi tulajdonképen már a visszatérő elemekhez tartozik.

Többszörös, még pedig k-szoros érintő, illetőleg érintő sík, oly egyenes, illetőleg sík, mely valamely görbét k, általában egymástól különböző helyen érint. Többszörös még pedig k-szoros simuló sík oly sík, mely valamely térgörbének k, általában egymástól különböző pontjában simuló síkja a görbének.

A Sz.-oknak egy másik faját képezik a visszatérő elemek, amelyeknek fogalmához a következő módon juthatunk.

Valamely S síkban fekvő t egyenesen a P pont mozog. E közben a t egyenes is mozog, még pedig ugy hogy mindig az S síkban a P körül bizonyos értelemben forog, mig az S sík maga is mindig a t körül forog. Ezen mozgás közben a P valamely térgörbe pontjait, t a hozzátartozó érintőket és S a hozzátartozó simuló síkokat irja le. Ha S, illetőleg P nem mozog, akkor a keletkező geometriai hely síkgörbe, illetőleg kúpfelület.

A szerint, amint az igy definiált mozgás közben vagy a P, vagy a t, vagy pedig az S az illető elemen megáll és mozgásának értelmét megváltoztatva visszatér, keletkezik a visszatérő, stacionárius vagy csúcspont, v. pedig a vissza térő, stacionárius vagy inflexiós érintő, illetőleg simuló sík.

Ezen Sz.-ok összetételéből a legkülönbözőbb összetett Sz.-ok keletkeznek.

Ha valamely F felület oly D ponttal bir, melyben minden a D-n keresztül menő egyenes az F-et általában k összeeső pontban metszi, akkor D az F-nek többszörös, még pedig k-szoros pontja. A D ponton keresztül egyszerüen végtelen sok oly egyenes húzható, mely a felületet általában k+1 a D-vel összeeső pontban metszi. Ezek az egyenesek a K, k-ad rendü kúpfelületet képezik, amelynek különböző fajai a k-szoros pontnak is különböző fajait állapítják meg.

Valamely a k-szoros ponton keresztül fektetett sík F-ből oly görbét metsz ki, melynek D k-szoros pontja.

Ha k=2, akkor D kettőspontja vagy duplapontja a felületnek, a D-hez tartozó K kúp másod rendü. - D biplanar kettőspont, ha a K kúp két síkká degenerál, ellenben uniplanar kettőspont, ha e két sík összeesik.

A közönséges és a biplanar kettősponton keresztül fektetett tetszőleges sík az F-ből oly görbét metsz ki, melynek D kettőspontja, míg az uniplanar kettőspont minden rajta keresztül menő sík metszésnek általában cuspidális pontja.

Valamely d görbe az F felületnek k-szoros görbéje, ha d-nek minden D pontja oly k-szoros pontja az F-nek, amelynél a hozzátartozó K kúp a D-ben a d-hez vont érintőn keresztül menő k síkból áll.

Ha k=2, akkor d duplagörbéje az F-nek, tehát minden pontja F-nek biplanar kettőspontja. Ha d minden pontja az F-nek uniplanar kettőspontja, akkor d-t cuspidális görbének nevezzük. Ilyen p. a síkba fejthető felület cuspidális görbéje.

A dualitás elve adja a megfelelő Sz.-okat; ilyen p. a szinguláris érintősík, mely valamely felületet egy k-ad rendü síkgörbének minden pontjában érinti.

Szingyűrük

lásd Newton-féle szingyűrük és Nobili.

Szinharmonia

a szemnek jóleső szinösszeállítás. Már korábban iparkodtak kimutatni bizonyos megegyezéseket és szinek és hangok harmoniája között és Castell még műszert is készített, mely a szemnek azt volt hivatva nyujtani, amit a hangszerek a fülnek. Hoffmeister szinzongorájában még különböző szinnyolcadokat is iparkodott összeállítani. Újabban Ruete javította Castell zongoráját; két korongból áll, melyek ugyanazon tengelyen kevéssé különböző sebességgel forgathatók. Az elülső korong egy vagy két egymással szemben fekvő kimetszéssel bir, a hátulsó több, teszem 12 szektorra van osztva, s ezek felváltva szinakkordokkal vannak bevonva és feketére meg fehérre festve. Az akkordokat alkotó szinek az egyes szektorokban koncentrikus gyűrürészletekben vannak elhelyezve. Mivel a készülék forgatásánál a hátulsó korong mindig más és más része merül az elülső korong bemetszésébe, egy szinakkord a másik után lép ki majd a sötét, majd a világos mezőből, hogy röviden utána ismét eltünjék. Bár az ily módon keltett benyomás kellemes, távolról sem hasonlítható össze valamely zenedarabbal, minek oka kétségtelenül abban rejlik, hogy a szem inkább csak a térbeliség iránt bir érzékkel, minek folytán szép, de alak nélküli szinek csak kevés élvezetet nyujthatnak. Ezzel szemben a szin nélküli szép alak a legkedvezőbb benyomást gyakorolhatja. Mivel a festő a testek alakját teljesen vissza nem adhatja, hatásainak keltésére segédeszközökhöz folyamodik, melyek között a szinek és a Sz. első sorban állanak. A Sz. elmélete tehát különösen a festészetben talál alkalmazást és a szinek harmonikus egymás mellé állítása a művésznek mindenha fontos teendője lesz. Az eddigiek is eléggé mutatják, hogy a hangok birodalmából közvetlen egy egyszerü átmenet az országok szinébe nincs, habár egyes egyedek bizonyos hangoknál egészen önkénytelenül határozott szinekre gondolnak. A két érzésnem különbségének megállapításánál mindenesetre szem előtt tartandó, hogy a hangok általában véve egymásután, a szinek ellenben egymás mellett hatnak. Ellenvetést nem tehet, hogy az akkord is egyidejü hangtömeg, mert a zenében mégis csak fő dolog az időben fejlő melodia és a legtöbb és igen tökéletes hangszerek nem is képesek akkordokat adni. Valamely zenedarab hangjai több nyolcadban mozoghatnak, a szem egy teljes oktávát sem karol föl és míg a zene a féhangokban állípítja meg a legkisebb hangközöket, addig a szinek mérhetetlen kis közökben következnek egymásra. Chevreul még más különbségre is figyelmeztet; az egyszerre hangoztatott C és cis esetében C kissé magasabbnak, cis kissé mélyebbnek tetszik, mintha magában hangzanék. Ha ellenben zöld és ibolya szint állítunk egymás mellé, akkor mindkettő veszít kék árnyalatából: a zöld sárgábbnak, az ibolya vörösebbnek látszik. Mindenesetre elég ok arra, hogy a szinek egyesítéseit egészen más elvekből határozzuk meg, mint a hangokét. L. még Látás (XI. köt. 274. old.).

Szinház

(gör. theatron, l. a mellékelt két képet), a klasszikus ókorban a nézőtért jelentette, holott ma Sz.-on az egész épületet értjük, ahol a szindarabokat előadják. A Sz. hazájának az ősi Hellasz tekintendő, hol nemcsak a drámai cselekmények előadására szolgált, hanem különösen kezdetben a Dionysos tiszteletére rendezett ünnepélyek megtartására is. A görög szinház három fő részből állott: 1. a theatron (nézőtér) a félköralakuan hátrafelé emelkedő párhuzamos üléssorokkal, melyeket egy-két koncentrikus folyosó (diazoma) és a sugárirányban haladó feljáró-lépcsők ékalaku részekre (kerkisz) osztottak; 2. az orchesztra, a karnak (l. o.) fentartott hely, melynek közepén az előénekesnek szánt emelvény (thimele) volt; 3. a szobrokkal díszített szinpad (szcena), mely kétoldalt előnyuló szárnyával (paraszkenion) a tulajdonképeni játék- és beszédteret (proszkenion) határolta és magában foglalta a szükésges mellékhelyiségeket, öltözőket.

A görög Sz. rendesen hegyoldalban épült, mert igy a nézőtér emelkedése önkéntelenül keletkezett, az üléssorok részben a hegyoldal sziklájából voltak alakítva. Az építmény fedve nem volt, legfeljebb a nézőteret legfelül körülövező oszlopos folyosó vold fedett tér. A görög Sz.-ak kolosszális méretüek voltak és kezdetben csak fából épültek. Az első kő-Sz. Athénben (Kr. e. 340-328.) épült az akropolisz lábán és szép kilátással birt a tengerre. 30,000 néző befogadására szolgált (a megalopoliszi 40,000 nézőhellyel birt). Görögország felvirágzásának korában magát a szélességéhez képest csekély mélységü szinpadot, melyen a drámákat előadták, nemcsak a háttérben, hanem mindkét oldalt is a szcena egy-két, sőt néha háromemeletes épülete zárta körül. A háttér falazata három ajtóval volt áttörve, melyek közül a nagyobb méretü középső a «királyi bejárat» nevét viselte, míg a két szélső (Vitruvius szerint) vendégbejárónak neveztetett. Ha a szindarab cselekvényi helye valamely palota, templom vagy magánház belseje volt, akkor a szükséges látható részeket kezdetben állványszerkezeten a szinpadra tolták, később pedig a szcena oldalfalainak széttolásával tették láthatóvá a kivánt épület belsejét. A háttér bejáróin kivül a szcena oldalszárnyain is voltak ugy jobbról, mint balról szinpadra vezető ajtók, azonkivü az orchesztráról is volt feljáró a szinpadra. A nézőtér és a szinpad közötti közlekedő (parodosz) a szinpadra, orchesztrára és a nézőtérre vezetett. A görög szinpad eme elrendezését évszázadokon át megtartotta. Az ókor szinpadján világításra szolgáló berendezés nem volt, mert az előadásokat nappal tartották. A netán szükséges szinváltozást primitiv szinfalak előretolásával és elvételével eszközölték. Hogy a görög szinpadnak gépezete volt-e vagy nem, arról biztos adataink nincsenek, bár a történetirók említést tesznek emelőgépről, amellyel a holttesteket elszállították és a szereplőknek a levegőben való mozdulatait a szinpad felett eszközölték. A görög szinpadnak függönye még nem volt, azt római berendezésnek kell tekintenünk. Szini előadásokat ugy a görögök, mint a rómaiak csak ünnepi alkalmakkor rendeztek. A Sz.-ügyeket az állam, illetve az állam megbizottjai kezelték. Athénben p. a szinügyek élén egy archon állott; a szinészekről is az állam gondoskodott. A fő szereplőket (protagonisták) az állam választotta, akiket sorsolás útján osztottak be az egyes költőkhöz (l. Korégia). Az állam építette a Sz.-akat a melléképületekkel együtt s szerelte fel díszítésekkel. A kiadásokat a bérlő volt köteles fedezni s erre a célra belépti díjat szedett, amely 2 obulus volt. Perikles óta a szegényeknek az állam fizette a belépti díjat.

A római Sz., épp úgy mint a görög, kezdetben faállványszerkezet volt, azonban előbbinél nem találjuk azt a határozott elválasztást a szinpad és nézőtér között, mely a görög Sz.-at jellemezte. A római Sz.-nál a szinpad mélysége nagyobbodott, viszont magassága csökkent nagyobb szcenikai hatás elérhetése kedvéért. Kr. e. 145. fából épült rendes előadások számára az első Sz. ülésekkel. Az első kő-Sz.-at Pompejus építette (Kr. e. 55.); a másodikat Cornelius Balbus (Kr. e. 13.). Ugyanazon évben avattatott fel a harmadik, Marcellus szinháza, melynek nagy része még ma is ép. Emez állandó Sz.-akhoz csatlakoztak a római császárság idejében az időközönkinti ünnepek alkalmával felállított díszes kiállításu Sz.-ak. A rómaiak újítást is hoztak be, amennyiben Kr. e. 133. alkalmazták először a függönyt (aulaeum), amelyet előadás alatt egy mélyedésbe sülyesztettek, míg szünet alatt felhúzódott. A rómaiak mindent elkövettek a nézők kényelmére, az egész nézőtér fölé vásznat vontak, amely a nap tüzétől és esőtől óvta meg a közönséget, virágot szórtak, a lépcsőket és folyosókat pedig felöntözték. A római állam ugy a drámai előadásokra, mint a cirkuszi mutatványokra nagyobb összegeket áldozott, de az ügyek vezetésével megbizottak is nagyobb áldozatokkal járultak az ügyhöz, miáltal népszerüségre tehettek szert. Az ó-klasszikus Sz.-építkezésnek számos példájára találunk. Jobb-rosszabb karban kiásták az efezusi, miletoszi, tralleszi, magneziai, pergamoni, szegesztai, szirakuzai Sz.-akat, a tulajdonképeni Görögországban pedig, az athéni Dionysos-Sz.-on kivül, a megalopoliszi, spártai, messzenei Sz.-akat. eme maradványoknál csak a nézőtér van jobb karban, míg a szcenaépületnek legtöbb esetben csak alapfalai maradtak fenn, vagy azoknak is csak romhalmaza. Az újabban kiásott epidauroszi Sz. régibb, mint az athéni Dionysos-Sz. és valószinüleg előbbinek mintául szolgált. Itália ókori Sz.-ai közül felemlítésre érdemes a herculanumi és pompejii, Galliában az arlesi, orangei, bordeauxi, besançoni Sz.-ak romjait ásták ki.

A középkorban, mint minden művészet, ugy a szinészet is kevés kivétellel az egyház szolgálatában állott és igy csupán egyházi és bibliai jeleneteket adtak elő papok, egyházi ünnepélyek alkalmával, templomokban felállított időleges faszerkezeteken. Ezen előadások valóságos liturgiai drámákká (l. Misztériumok), allegorikus, legenda- és passziójátékokká fejlődtek. Később, amidőn az előadások szigoru egyházi jellegüket elvesztették és a szereplők száma is növekedett, a templom belsejéből a szabadba, temetőkbe és terekre szorultak ki, hol e célra minden alkalommal külön állványoakt készítettek. Ezen faszerkezetszerü építmény berendezéséről kevés maradt reánk, csupán annyit tudunk, hogy a templomokban, rendesen az oltárhellyel szemben, háromemeletes hátrafelé terraszszerüen emelkedő állványokat készítettek és ezen elrendezést a szabadban is megtartották. Franciaországban, mely már a középkorban a szinészet fejlődésében vezérszerepet játszott, a zárt építkezést megtartották és vagy több emeletesre építették a szinpadot v. gyakran a szinpad három emeleétét kisebb fülkékre (loge) osztották s a különböző helyen játszó jeleneteket különböző fülkékben adták elő. Amig a szinpad körüli zárt építkezést megtartották, addig az eget a felső, a földet a középső emelet képviselte, míg az alvilágban lefolyó cselekmények előadására a földszint szolgált. Spanyolországban és Angliában valamely udvar keskeny oldalán volt az emelvény, melyre az ablakokból és az oszlopsoros folyosóról jól lehetett látni. Ha szabad helyen (téren) volt az előadás, akkor a házsor ablakai, sőt teteje alkották a nézőteret. Németországban a reformáció a szinpadot a vallásfelekezetek küzdő helyévé tette. Az előadások termekben, udvarokban, pajtákban és az iskolák aulájában folytak le, ahol kezdetben a latin nyelven való gyakorlás miatt latin előadásokat tartottak (l. Iskolai dráma). A reformáció után a templomokban is tartottak vallási énekekkel egybekötött előadásokat, de később innen kiszorítva, a szinészet a korcsmákba került, ahol a szinpad a nézőtérrel egy magasságban volt s igy csak oly darabokat választottak, ahol a szinpad emelése vagy sülyesztése szükségessé nem vált.

Míg a Sz. Német- és Franciaországban egyszerüségében mindinkább hasonlóvá lesz az antik Sz.-ak berendezéséhez, sőt Franciaországban p. sok esetben egyszerüen szőnyegekkel burkolt oldalfalak által határolt szinpadon adták elő a drámákat, addig a minden tekintetben díszes dekorációkkal ellátott, a pásztorjátékokból (l. o.) keletkező varázs- és tündéroperák hódítanak tért az olasz udvaroknál. A Sz.-építés megfelelő rendszerével először Peruzzi és Serlio építészek foglalkoztak. (V. ö. Flechsig, Die Decoration der modernen Bühne in Italien, Drezda 1894.) A spanyolok is Lope de Vaga befolyása alatt ugy a vallási mint világi előadások Sz.-aira nézve mindent elkövettek, hogy újításokat alkalmazzanak. Mindemelett lényegében még mindig az antik Sz. volt a modern Sz. alapja. Londonban 1576. építették az első állandó Sz.-at; Shakespere idejében a Sz. ilyen volt. a négyszögletes vagy köralaku Sz. (auditorium) két részből állott, u. m. a vizszintes padozatu és széles szinpadból, és a nyitott udvarszerü 2-3 emeletes karzatokra osztott nézőtérből erősen előugró fedéllel; a karzatok benyultak a szinpadra és itt előkelő nézőközönség részére páholyszerüen voltak kiképezve, de egyszersmind kulisszákat is alkottak. Szinváltozás alkalmával e szinpadi páholyokat festett függönyökkel látták el. Lényeges változás állott be a XVII. század második felében, midőn az udvarok nagyobb fényt és pompát fejtettek ki s a katolikus egyház jezsuita drámák előadásával magához tudta vonzani a közönséget, különösen midőn az ó-protestáns származásu mesterjátékok kifejlődtek. A XVII. és XVIII. század olasz operáiban a proszcenium, a szinpad eme architektonikus keretén kivül, eltolható szinfalakat (kulisszákat) is alkalmaztak. A szinpad nagy mélységet nyert, ugy hogy nagy számu szereplők és a szükséges gépezetek számára is elég hely volt. Hiresek voltak a velencei Sz.-ak, köztük a san-crisostomóinak 23 m. mély és 20 m. széles szinpada volt. Az olasz festők, különösen a bolognai iskola hivei, a kulisszákkal és a hordható díszlettárgyakkal igen szép térhatást értek el. Olasz mesterek tanítása alapján építették német építészek az ulmi, augsburgi, nürnbergi stb. scena di comediát.

A modern Sz. Az újabb Sz.-nál inkább csak a szinpad alakítása mutat nagy átalakulást. A Sz.-nak hátra felé kissé emelkedő nézőtere az antik nézőtérhez hasonlóan félköríves v. patkóívalaku. A nézőtér földszintje és a szinpad között (a nézőtér legmélyebb részén) az antik orchesztra a hosszukás keskeny zenekar helyévé alakult és régi nevét: orchesztra (tánchely) megtartotta. A legújabb Sz.-nál az orchesztrára nézve Wagner Rikárd és Semper eszméje fogadtatott el, amennyiben nagyobb szinpadi hatás kedvéért ez a földszinti padló alá van sülyesztve, annyira, hogy a földszinten ülők a zenészeket nem láthatják. A nézőtér oldalait több emeletsorban páholyok foglalják el, vagy csupán az orchesztra felett két oldalt vannak páholyok, míg a nézőtér többi része erkélyszerüen, lépcsőzetesen emelkedő ívalaku üléssorokkal (amfiteatralikusan) van alkotva. A nézőtér földszintjénél valamivel magasabban fekvő szinpad több függönnyel van az orchesztrától és nézőtértől elválasztva, melyek közül egy a jelenetek (némelykor külön-külön a fő- és mellékjelentek részére), egy a felvonások (díszletváltoztatások) jelzésére, a rendesen hullámvaslemezből szerkesztett ellensúlyokkal ellensúlyozott függöny pedig tűz esetén a szinpadnak a nézőtértől való tűzmentes elválasztására szolgál. A szinpadnak a vasfüggöny előtti részén a sugószekrényen kivül a szinpadnak elülről való megvilágítására szolgáló világító tárgyak vannak elhelyezve. A szinpadnak a vasfüggöny előtti részén a sugószekrényen kívűl a szinpadnak elülről való megvilágítására szolgáló világító tárgyak vannak elhelyezve. A szinpad padolata (podium) a proszceniumtól (a szinpadnak előrésze) kezdve hátrafelé csekély emelkedéssel bir. A szcena (szinpad) díszítésekkel, azaz hát- és oldalfalakkal van határolva. A hátfal a szinpad különböző pontjain felhúzható, miáltal a szinpadnak különböző mélység adható. A szinpad oldalfalait a szinfalak (kulisszák) teszik, azaz fa- vagy vaskeretekre feszített festett vásznak, melyek a szinpad padolata alatt a körülbelül 2 m.-rel mélyebben levő kulisszapadolaton elhelyezett kis kocsikon vagy hengereken könnyen mozgathatók és rendezhetők. A szinpadi oldalfalak hosszában szinpadkarzatok vonulnak végig, melyek a kulisszáz támogatására szolgálnak. Újabban, különösen társalgási daraboknál zárt dekorációk alkalmazását kisérlették meg (u. n. panorámadíszítés), ezek oly kulisszák, melyek kapcsokkal vannak egymáshoz csatolva és valóságos oldalfalakat és mennyezetet alkotnak. A szinhely közelebbi meghatározására szolgáló részek, mint házak, falak, fák, sziklák stb. vagyis az elhelyezhető díszlettárgyak mozgókocsikon tolatnak a kulisszák mögül a szinpadra, melyeknek gépezete szintén a szinpad podiuma alatt van. A szinpadot felülről lecsüngő díszletek, u. n. sofitták (l. o.) határolják. Az összes gépezetek felső és alsó gépezetre oszthatók. A felsőhöz tartoznak a felhúzó- és függesztőszerkezetek, az összes ide tartozó felszerelésekkel, u. m. kötelek, zsinórszerkezetek, hengerek, zsinórpadlások, karzatok stb., vagyis mindazon szerkezetek, melyekkel a szereplők és szinpadi tárgyaknak a levegőben való mozgásai eszközöltetnek (repülőszerkezet). Az alsó gépezethez a sülyesztő szerkezetek (zajtalanul fel- és lefelé mozgó szinpadi podiumrészek) tartoznak, továbbá csatornák, korlátlanul mozgó szinpadi kocsik stb., vagyis azon szerkezetek, melyek a kulisszák elhelyezésére és a jelenetekben szükséges alulról felemelkedő jelenések és díszletek mozgásainak előidézésére szükségesek. A repülőszerkezethez, a függönyök kezeléséhez, felhúzásához, díszletváltoztatások eszközlésére és a sofitták felhúzásához szükésges készülékek az áttört padolatu zsinórpadláson, a tűzesetekhez szükséges szerek, felszerelvények és vizmedencék pedig a tűzpadláson vannak elhelyezve. A szinpad rendszerint 5-8 távlatilag beosztott részekből (u. n. utcákból) áll és minden egyes ily rész külön sülyeszthető és külön berendezéssel bir. A világítás a szabályozható proszcenium-világításon kívűl minden szinpadi utcában 2-2 felső és oldalt világító testtel, azonfelül hordható, transzparens és külön lámpákkal eszközöltetik. Fütésnek legcélszerübben a légfütés válik be. A zsinpad két oldalán (és mint p. a budapesti operában a hátsó szinpad épületében is) vannak a próbatermek, felstő-műterem, öltözők, ruhatárak, raktárak, a Sz.-i butorok, díszletek stb. részére, a nézőteret magában foglaló épületrészen a kényelmes és tűzveszélyre való tekintetből célszerüen elhelyezett lépcsőházakon kivül vendéglőhelyiségek, éttermek (buffet), társalgóhelyiségek, sétálócsarnok (foyer), továbbá előcsarnok, folyosók, kocsifelhajtók stb. udvari és székvárosi Sz.-akban az udvari páholyokhoz szükséges folyosók és mellékhelyiségek stb. Sokszor hangversenytermek vagy külön előadások terme is kivántatik a Sz.-épületben.

Az épület külsejének kiképzésénél régebben inkább a szabályos négyszögletes alakhoz ragaszkodtak, mely a patkóívalaku nézőteret magában foglalja, újabb időben azonban építettek oly Sz.-akat, hol az épület külseje a nézőtér alakjához alkalmazkodik és igy a nézőtér felől körépítmény-alakot nyer. A nagy, valamint a hátsó szinpad, ugy a különböző termek, lépcsőházak, foyer-k stb. ugyanazon elvnél fogva ilyenkor derékszögü külsővel határoltatnak, miáltal a Sz.-ak sokszor igen ügyesen kombinált derékszögő és köralaku építményeket alkotnak. Igen érdekes és nagyon díszes, bár kissé erőltetett komibinációját e módnak látjuk a Garnier által épített párisi nagy operában (épült 1863-74-ig, 2150 néző részére), míg a drezdai Sz. külső alakja a belső elrendezéshez szigoruan alkalmazkodik a külső hatás teljes összhangzása mellett. A Sz.-ak fedelei rendszerint laposak. Az egyes külső épületrészek koronázását és a külső díszítést főképen szobrok és szoborcsoportozatok alkotják.

A nézőtér kiképzésére az újabb Sz.-aknál túlnyomóan a renaissance-stílus van elfogadva, mely stílus nemei a gazdasági viszonyaokhoz képest váltakoznak. A belső kiképzésben a szobrászat is nagy szerepet játszik. Kariatidák, atlaszok, lebegő alakok, múzsákat és múzsacsoprotokat ábrázoló szobrok, hirneves dráma- és zeneköltők szobrai alkotják a motivumokat. A díszítőfestészet a mennyezeten uralkodik. A bécsi Ring-Sz. 1881 dec. 8-án történt leégése alkalmával bebizonyult, hogy a Sz. akkori állapota a kor igényeinek nem felel meg; eme hatás alatt jutott érvényre az asphaleia- (l. o.) rendszer, mely az 1885. megnyitott budapesti királyi operánál nyert először alkalmazást Ez a rendszer a Sz.-i belső szerkezet és berendezés lényeges átalakulását vonta maga után.

Nevezetesebb külföldön Sz.-ak a következők: Németországban Münchenben, Berlinge, (Schauspielhau operaház, Viktoria-, Vallner-Sz.), Hannoverben Drezdában az új operaház (megnyittatott 1878.l, építette Semper, szép lépcsőháza különös említést érdemes), Lipcsében, Magdeburgban, Kölnben, Brémában, Karlsruhéban, Halléban, Daarmstadtban, M. m. Frankfurtban. Nevezetes azonkivül a Wagner-Sz. Baireuthban (építette Semper G. és Brückwald o.) Wiesbadenben 1892-94, Hellmer ésFellnertől). Ausztriában: a bécsi operaház (1861-69, van der Müll és Siccardsburgtól, francia renaissance stílusban, 3000 ülőhellyel, jó szellőztetési rendezéssel), az udvari Sz. ugyanott (megnyittatott 1888-ban, Semper G. és Hasenauer K.-tól, tágas lépcsőházzal), a prágai Sz. A franciaországi Sz.-ak a németeket felülmulják. Legnevezetesebb itt a párisi nagy operaház (1863-74. építtetett Garnier G.-től, 2150 nézőhellyel, a belső helyiségek igen szép térhatásuak), a Comédie francaise Párisban (1782-ben épült), a bordeauxi, lyoni Sz.-ak, a lyoni Théatre de Bellecour (megnyittatott 1879-ben, 2800 nézőhellyel), a marseillei, 1900 ülőhellyel, a párisi Odéon mintájára épült, a többi francia Sz.-ak is igen ízlésesek. Említést érdemel, hogy a francia Sz.-ak földszintjét csupán férfiak foglalják el, míg a nők a páholyokban foglalnak helyet. A világ legnagyobb Sz.-ai (a chicagóin kívűl, mely 8000 nézőhellyel bir) Olaszországban vannak és legtöbbnyire mult századbeliek. A milanói Scala (6páholysorral, 240 páhollyal és 3000 ülőhellyel, 1777. építette Piermarini). A velencei Teatro Mlaibran és Teatro Fenice (1789. Selva által építve, 1836. Meduna által javítva), a firenzei Teatro Pagliano (1854, 4000 nézőhellyel), a nápolyi Teatro San Carlo 7500 nézőhellyel (építették 1737-ben Medzano és Carasale, 1777-ben Fuga F. javította). Igen szépek és ügyes térkihasználással épültek az angol Sz.-ak. A legnagyobb a londoni Sz.-ak közül a Covent Garden Theatre (1858, Borrytól, 3500 nézőhellyel), a legrégibb a Her Majesty's Theatre (Haymarketben, 1705. Baubrugh által építve, Bash és Nepton által 1816-18. nagyobbítva). Műbecs tekintetében azonban a francia, magyar és német Sz.-akkal nem versenyezhetnek. Svédországban a stockholmi (Kongl. Stora Teatera, 1775-82. Adelcrantztól, 1500 nézőhellyel.). Belgiumban a brüsszeli Théatre de la Monnaie. Az orosz Sz.-ak is nagyságukkal tünnek ki, a szentpétervári nagy Sz., 4000 nézőhellyel, 1832. lett átalakítva.

A legújabb magyar Sz.-ak közül a már említett budapesti magyar királyi operaházon kívűl említésre méltók a budapesti nép-Sz. (felépült 1875.), melynek belső berendezése különösen tűzbiztossági szempontokból újabban át lett alakítva; a víg-Sz. (épült 1895-96.) az emeleten nyitott terraszokkal, melyek tűz esetén (ugy a mentési műveletek keresztülvitele tekintetében, mint a menekülőknek a megfulástól való megmentésében) nagyon alkalmasak (mindkét Sz.-at Hellmer és Fellner építészek építették). A budapesti magyar Sz. (Láng Adolf építész terve szerint) 1080 ülőhellyel, állóhelyek nélkül. E szinház pódiuma vizszintesen készült, az újabban divatba jött zárt dekorációk falainak könnyebb elhelyezése miatt. Vidéki Sz.-aink: a pécsi nemzeti szinház (Láng Adolf terve szerint épült 1888-1889., 1200 nézőhellyel), a pozsonyi, a kecskeméti (1895-96. Hellmer és Fellner építészek terve szerint építve.).

Magyarázó szöveg a Budapesti M. Kir. Operaház tervrajzához.

[ÁBRA] SZINHÁZ.

A m. kir. operaház hosszmetszete. (Mérték: 1:500.)

Földszinti alaprajz: (Mérték: 1:1040.)

Alaprajz, szinpad-magasságban. (Mérték: 1:1040.)

A m. kir. opera hosszmetszete. (Mérték: 1:500.)

1. Feljáró.

2. Terrasz.

3. Raktárak.

4. Folyosó az előcsarnok mellett. (6)

5. Folyosó a társalgóterem mellett. (7)

8. Jelmeztár.

9. Terrasz.

10. Főlépcsőház.

11. III. emeleti előcsarnok.

12. Fűtő és szellőzetető helyiség.

13. Földszinti ruhatár.

14. A királypáholy tásalgója.

15. Karzati előcsarnok.

16. Udvari páholy.

17. Földszinti páholy.

18. Légkeverő helyiség.

19. Nézőtér.

20. Szellőzetető kémény.

21. Szinpad.

22. Sülyesztő asphaleia-szerkezettel.

23. Zsinórpadlás.

24. Szinpadi szellőztető.

25. Akkumulátorok.

26. Hátulsó szinpad.

27. Ballet-próbaterem.

28. Festőterem.

Földszinti alaprajz. (Mérték: 1:1040.)

1. Felhajtó.

2. Pénztárak.

3. Gyalogbejárók.

4. Előtér.

5. Földszinti feljárók.

6. I. emeleti páholy-feljárók.

7. Karzati lépcsők.

8. Kijáratok.

9. Nagy ruhatár.

10. Előcsarnokok.

11. Földszinti bement.

12. Rendőrszobák.

13. Mérnöki helyiség.

14. Zenészek hagnoló helyisége.

15. Pénztár.

16. Intendans-lépcső.

17. Vészkijárók.

18. Intendánsi előcsarnok.

19. Szinészek feljárói.

20. Felhajtó az intendáns számára.

21. Feljáró az udvar számára.

22. Előcsarnok a királypáholyhoz.

23. Kóristák terme.

24. Zenekar (bejárókkal).

25. Kóristánék terme.

26. Karvezetők szobája.

27. Tűzoltók szobája.

28. Szinpadi bejáratok.

29. Asztalosműhely.

30. Szinfal-raktár.

Alaprajz, szinpad-magasságban. (Mérték: 1:1040.)

1. Felhajtó mennyezete.

2. Kellékek raktára.

3. Előcsarnok mennyezete.

4. Főlépcsőház.

5. Földszinti bejárók.

6. Páholy-lépcsők.

7. III. emeleti lépcsők.

8. Páholy-lépcsők.

9. Ruhatár.

10. Orvos szobája.

11. Folyosó.

12. Királyi páholy-lépcső.

13. Udvari szolgaszemélyzet szobája.

14. Földszinti bemenet.

15. Társalgó énekesek számára.

16. Intendánsi lépcsőház.

17. Folyosó.

18. Előszaoba.

19. Szinészek feljárói.

20. Intendánsi feljárat (mennyezete).

21. Udvari páholy feljárata (mennyezete).

22. Udvari páholy előcsarnoka.

23. A főváros páholya.

24. Zenekar.

25. Intendánsi páholy.

26. Öltözők.

27. Világító udvar.

28. Folyosók.

29. Díszlet-raktárak.

30. Vasfüggöny.

31. Szinpad (asphaleia-berendezés).

32. Hátulsó vasfüggöny.

33. Hátulsó szinpad.

34. Feljáró.

SZINHÁZ II.

[ÁBRA] Görög szinház alaprajza.

[ÁBRA] Orangei szinház alaprajza.

[ÁBRA] Orangei szinház (mostani állapot).

[ÁBRA] Orangei szinház nézete (rekonstruálva).

[ÁBRA] Párisi operaház. (Garnier.)

[ÁBRA] Drezdai szinház. (Semper.)

[ÁBRA] Bécsi operaház. (V. d. Nüll.)

[ÁBRA] Budapesti vígszinház. (Hellmer és Fellner.)

Szinházégés

külön említést érdemel más tűzesetekkel szemben azért, mert az épület speciális szerkezeténél és céljánál fogva nagyobb égést idézhet elő és az emberek biztonsága is nagyobb számban lehet veszélyeztetve. A tűz keletkezhetik ugy a szinpadi, mint a nézőtéri részen; utóbbi eset a néző közönségre nézve a veszélyesebb. Mint az eddigi tapasztalatok mutatták, nem annyira a tűz vált a közönségre veszélyessé, mint inkább a fejtó füst és hőség és első sorban az emberek menekülési ösztöne; a legtöbb áldozat megfult vagy legázoltatott. Legemlékezetesebb a bécsi Ringszinház égése ugy az elveszett emberáldozat számára, mint pedig arra való tekintetből, hogy azóta fektetnek súlyt a szinházaknál a preventiv tűzbiztonságra. L. Asphaleia.

Szinházjegyadó

luxusadó, mely helyi jellegénél fogva különösen a nagyobb városi községek jövedelmi forrása. Franciaországban 10 %-ot vetnek a belépődíjak után, és különösen jótékonysági célokra, a szegényalapra fordítják.

Szini eltérés

l. Akromatizmus.

Szini festészet

l. Szinpadi festészet.

Szinigazgató

szószerint vezetője valamely szinháznak. Minden shinház élén az igazgatóság áll, mely kisebb társulatoknál egy személyből, nagyobb szinházaknál, igy nálunk a nemzeti szinháznál és magyar királyi operánál az intendánsból és az igazgatóból áll. Az igazgatónak a titkár segédkezik.

Szinigazgatói engedély

Sz.-t csak az nyerhet, aki szintársulat szervezésére és szini előadások rendezésére, a szinészegyesület igazgató tanácsának ajánlata folytán, a belügyminisztériumtól engedélyt nyert. Igazgatói engedélyért folyamodók hiteles okmányokkal kimutatni tartoznak: hogy a magyar szinészegyesület tagjai és ellenök erkölcsi tekintetben nem forog fenn kifogás; hogy az ügy vezetésére kellő képzettségük van, vagy e célból alkalmas művezetőt szerződtetnek; hogy társualt szervezésére elegendő szini kellékkel és megfelelő tőkével birnak. A Sz. egész évre szól.


Kezdőlap

˙