Szükségbeli utalványozott

(ném. Nothadressat). A váltó kibocsátója, esetleg valamelyik forgató részéről a váltón kijelölt az a személy, akinek e váltó bemutatandó arra az esetre, ha az intézvényezett az elfogadást megtagadná, vagy az elfogadás dacára a váltót ki nem fizetné. Az ily személynek kijelölése szükségbeli utalványozás (Nothadresse). A magyar váltótörvény (1876. XXVII. t.-c. 56 s köv. §-ai) szerint a fizetési helyre szóló szükségbeli utalvány kijelölésének az a következménye, hogy a váltóbirtokos, ha az elfogadás megtagadtatott v. kieszközölhető nem volt, mielőtt biztosítási visszkeresettel élhetne, az óvás felvétele után a váltót elfogadás végett a Sz.-nak bemutatni tartozik. Több Sz. közül annak kell a váltót előbb bemutatni, kit korábbi előző jelölt ki, tehát legelső sorban annál, kit a kibocsátó kijelölt; ha ez a váltóból magából ki nem tünik, a bemutatás sorrendhez kötve nincs. Ha az intézvényezett a váltót elfogadta, annak a Sz.-nál bemutatása nem szükséges. De ha az intézvényezett az elfogadás dacára a váltót ki nem fizetné, a váltóbirtokos nemcsak a váltót óvatolni, hanem a fizetési napot követő második köznap eltelte előtt a Sz.-nak fizetés végett bemutatni s a bemutatás eredményét az óvásba vagy annak függelékébe feljegyeztetni tartozik. Ha ezt elmulasztja, az utalványozó és az azt követők ellen a visszkeresetet elveszti.

Szükséges eskü

(Notheid, juramentum necessarium), igy nevezik a polgári perben a biró részéről hivatalból megitélt esküt, ellentétben a fél részéről bizonyíték gyanánt használt eskütől.

Szükségesség

ismereti módozat, mely akkor áll be, ha a gondolati vonatkozás minden más neme mint az adott, ellentmondónak mutatható fel. Vonatkozhatik ez gondolatokra és tárgyakra és igy megkülönböztetjük a gondolati Sz.-et a tárgyi Sz.-től. Megkülönböztetjük továbbá a feltételes Sz.-et, mely a tárgyi előzmények, v. az itéletben előtételek (praemissák) fennállásától függ, a feltétlentől, mely önmagában érvényes és melynek ellenkezője minden előfeltétel nélkül is ellentmondásként mutatható ki. Aristoteles a Sz.-et annak definiálja, ami máskép nem lehet; Kant pusztán szubjektiv ismeretformának tekinti, mely ilyformán mindig csak viszonylagos és feltételes, míg a feltétlen Sz. előtte puszta eszme. Hegelnél a feltétlen Sz. magával a feltétlennel esik össze mint annak tárgyilag érvényes dialektikai ősformájával. A Sz. mindezen nemei a logikai Sz. formái és a tárgy vagy gondolat közvetlenül adott voltára vonatkoznak, míg az erkölcsi sz. a szellem eszményi életvalósításának követelését fejezi ki, azt aminek kellene lenni, ha a szellemi öntudat eszményi életfeladatának él.

Szükségfű

(növ.), l. Ballagófű.

Szükségjog

(lat. jus eminens), az államot megillető jog, amelynél fogva közérdekben a magánjogkörbe nyulhat. E jognak mint kivételes jognak a feltétlen szükség a feltétele. A magánjogok csak feltétlen szükség esetében rendelhetők alá a közérdeknek. További elv e jog gyakorlatánál az, hogy amennyire csak lehetséges, az egészben, részben elkobzott magánjogért kártalanítás adassék. A Sz.-nak egyik fő esete a közérdekben elrendelhető kisajátítás (l. o.). A Sz.-gal nem tévesztendő össze a végszükség (l. o.).

Szükséglet

gazdasági értelemben javak hiányának az érzete, amely egyszersmind e hiány megszüntetésére ösztönzi az embert. Ez az érzet az emberek gazdasági tevékenységének leghatalmasabb rúgója, amely az egész gazdasági élet alakulását irányozza és változásaival módosítja. A legnagyobb gazdasági és kulturális forradalmak egyes új Sz.-ek felmerülsée s a kielégítés módjának változásai folytán keletkeztek. Éppen ezért hibás minden olyan gazdasági törvényhozás, amely a termelés érdekei mellett elhanyagolja a fogyasztás figyelembe vételét. A Sz. sokféle, fontosabb osztályozásai a következők: a) testi és szellemi; b) első-, másod-, harmad- stb. rendü; c) feltétlen és feltételes; d) velünk született és szerzett; e) sürgős és halasztható; f) folytonos és időszakos; g) rendes és rendkivüli; h) valódi és képzelt stb. Minden társadalmi osztályra nézve jellemzők a Sz.-ei; általában mennél magasabb foku, tökéletesebb életü valamely társadalmi osztály, annál többfélék Sz.-ei is és megfordítva. Nagy jólét mellett az egyének Sz.-ei egyre szaporodnak, de számuk növekedésével együtt csökken az erejük, intenzitásuk; szegénység mellett csak kevés számu Sz. jelentkezik, de ezek igen nagy erővel hatnak. Szokásos megkülönböztetés az, hogy csupán a testi életből eredő hiányok érzetét nevezik Sz.-eknek, ellenben a többieket már élvezeteknek tartják. A Sz.-ek kielégítése a fogyasztásnak (l. o.) a feladata. L. még Hiány.

Számviteltani értelemben Sz. alatt értjük azoknak a javaknak összegét, amelyeket bizonyos gazdasági cél elérése kedvéért fel kell használni. Ez értelemben tehát a Sz. nem egyéb, mint valamely hiány fedezésére szükséges javaknak számszerü feltüntetése vagy mennyiség, vagy pedig érték szerint. Rendesen a költségvetésekben (l. o.) használják ily értelemben s jelölik vele az előreláthatólag szükséges kiadásokat, amelyekkel szemben a várható bevételek a Sz.-ek fedezetét szolgáltatják.

Szükségörökös

(Notherbe), az, aki az örökhagyó hagyatékára a törvényben elismert oly igénnyel bir, melyről törvényes kitagadási ok hiányában az örökhagyó intézkedésével meg nem fosztható. Hazai jogunk ezt az igényt törvényes osztályrésznek, az osztrák jog köteles résznek nevezi. E törvényes osztályrész felét teszi annak, amit az arra jogosult az örökhagyó után ennek végrendelet nélküli halála esetén örökölne. A törvényes osztályrész megilleti: a) a leszármazó egyenes örökösöket; b) az életben levő szülőket (apa és anya). Sz.-ök alatt tehát nálunk ezeket, mint a törvényes osztályrészre jogosultakat kell érteni.

Szükségpénzek

e néven olyan pénzfajokat értünk, melyek különösen háborus idők alkalmával a megakadt pénzforgalom pótlására bocsáttatnak ki városok, körülzárt várak, katonai parancsnokságok, üzleti cégek, gyárak, többször magától az államtól is. Ilyen, rendesen csak névértékü érmek (ezüst, réz, ólom, papiros stb.) a rendes pénzforgalom visszaálltával vagy folyó pénzzel váltatnak be, vagy ha a győző fél azokban törvénytelen forgalmi eszközt lát, váltság nélkül vonatnak be s értékteleneknek nyilváníttatnak. (Igy jártak el az osztrákok az 1848-49-iki Kossuth-bankókkal.) Minden ország numizmatikája ismer ilyen kibocsátványokat. A magyar érmészetben első helyen említendők a II. Rákóczi Ferenc-féle rézpolturák (libertások) s a velük egykoru lipótvári, eperjesi, nagyváradi Sz., melyeket I. Lipót és I. József várparancsnokai bocsátottak ki (EX NECESSITATE). Sz.-nek tekintendők az 1807-iki osztrák 30, 15 krosok és kisebb rézpénzek, melyek a devalvációval nagy értékcsökkenést szenvedtek. Hazánkban az 1848-49-iki szabadságharc idején számos papiros szükségpénz került forgalomba ugy magyar mint osztrák részről, p. Arad, Komárom, Eger, Temesvár, Pest, Sárospatak, Rozsnyó, Dobsina, Karánsebes, Eszék, Karlóca, Ó-Liszka, Tolcsva, Mád, Szakolca stb. helyekről. A Sz. csoportjába tartoznak a Kossuht féle new-yorki és londoni papirospénzek, ugy az 1860. és 1866. kibocsátott bécsi papirostizkrajcárosok.

Szükségrendelet

l. Rendelet.

Szükségszerü részesség

l. Részesség.


Kezdőlap

˙