l. Kolumbia (X. köt. 705. old.).
földünk legnagyobb szigete Ausztráliától É-ra az egyenlítő és a D. sz. 11°, továbbá a K. h. 130 és 161° között, illetőleg a Nagy-Oceán, Arafura- és Korall-tenger közt, mintegy 785,000, a partjai mellet elterülő szigeteket is beleszámítva 808,000 km2 területtel. Felszinét nagyobbára hegyek takarják; csakis a nagyobb folyók mentén vannak lapályok. A hegyláncok, amint látszik, a sziget hosszabb tengelye irányát követik. Jobban átkutatva csak az Owen Stanley és az Arfak hegység van; amaz a sziget K-i végében terül el és a Victoria-hegyben 4002 m.-nyi magasságot ér el, emez ÉNy-on van és 3200 m.-nyire emelkedik. Az É-i partokon húzódó (Finisterre-, Bismarck-, Viktor-Emánuel- stb.) hegyláncok 400 m.-nyi magasságra érnek föl. A partok csak ÉNy-on és DK-en vannak erősebben tagozva. A szigetnek ÉNy-i csücskét csak keskeny földszoros köti a sziget többi részéhez; e földszorost a Geelwink- és Max Cluer-öböl szorítják össze. A DK-i részen D-ről a Pápua és ÉK-ről a Huon-öböl nyulik be. Mindeddig csak két folyót ismerünk, amelyen tengeri hajók is fölmehetnek; ezen folyók az Auguszta-császárnő az É-i parton és a Fly folyó a D-i parton. Egyébként a sziget kisebb folyókban igen gazdag. Az éghajlat mindenütt trópusi; a partokon igen egyenletes. A német területen az évi középhőmérséklet 26°. Az esőzések mennyisége az egyes vidékek szerint nagyon különböző. Az évi esőmennyiség 2-4000 mm. közt váltakozik. Az erdei flóra bár az indiaihoz hasonlít, tipusaiban a tropikus ausztráliaival és a közeli szigetekével is megegyező. Vilmos császár földjén nem oly vad; lombhullató erdei egyhangubbak; sőt a magasabban fekvő hegyeken egyfaju fákból álló erdők is vannak. Itt találni megint tűlevelü fákat, jobbára araucariákat. Az Owen Stanley hegyeken a Himálaján levőkhöz hasonló növényeket is találni. Az állatvilág sok szép és érdekes formát mutat. Az emlősök nem számosak; néhány szárnyas egér, egy disznó, két vagy három egérfajon kivül van körülbelül egy tucat erszényes állatfaj és egy echidna. A madarak tollaiknak mind szinére mind alakjára nézve feltünő állatok. Itt van középpontja a paradicsommadaraknak; a jégmadarak sehol sem szebbek és a sziget terjedelmét tekintve, sehol sem találhatók oly sokféle fajuak. A papagájok közül kiválnak a fekete kakaduk (Microglossus) és a párját ritkító Dasyptilus Pesqueti Less. A rovarok is igen szépen és fényes szinök által feltünőek. A lakosok a melanéziai fajhoz tartoznak; őket általában pápuáknak hívják. Számukat némelyek 50,000-re, mások 21/2 millióra becsülik. A népsűrüség a szigeten mindenesetre nagyon csekély. Lehetetlen föl nem ismerni É-on a keveredést malájokkal és D-en az ausztrálnégerekkel. Egyes kisebb törzsek is külön nyelvjárást beszélnek és különféle törzsek egymást meg nem értik. Mindannyian földmívelők; banána, jam, taro, dohány és cukonád a fő termékeik. A parti lakók kitünő csónakokat építenek. Házi, vadász- és hadi szereik elkészítésénél a szép formák iránt jó érzéket tanusítanak. 1897. a német és angol birtokok határán aranymezőket fedeztek fel.
Politikai szempontból Ú. három részre, három nemzet közt van megosztva. A hollandoké a sziget egész Ny-i része a 141° -től kezdve; a sziget K-i feléből az É-i rész német, a D-i angol. A németalföldi rész területe 382,140 (a Pápua-szigeteket és a Geelwink-öböl szigeteit beleszámítva 397,220) km2, a német rész vagyis a Vilmos-császár-földjéé 181,650 és Brit-Ú.-é 221,570, az ide tartozó szigeteket is beleszámítva 229,100 km2. A németalföldi részen csakis a Geelwink-öböl környékén, nevezetesen Doreban laknak mindenkor fehér bőrüek. Brit-Ú.-ban a kormányzó és a londoni hittérítő társulat székhelye a Pápua-öböl partján levő Moresby; az angolok birtokukat közigazgatás szempontjából fölosztották négy kerületre, több száz benszülöttet keresztény vallásra térítettek és a gyarmatosítást is előmozdítják. A német rész, a Vilmos-császár-földje, az Ú.-i társaság kezelésére van bizva, amely szintén erősen fáradozik a gyarmat fölvirágoztatásán. A legjobb kikötők e részben Friedrich-Wilhelmshafen, Konstantinhafen, Finschhafen és Stephansort. A német gyarmat bevétele (1896-97) 93,000, kiadása pedig 273,000 márka.
Ú. szigetét az európai emberek közül Antorzio d'Abren és Francisco Serrem 1511. látták először, de csak 1526. kötött ki É-i végében Jorge de Meneseg portugál hajós és elnevezte Pápuának. 1545. Ortez de Retez spanyol hajós kereste föl ugyancsak az északi partokat; tőle ered a sziget mostani neve. 1606. Luis Vaez de Torre fölfedezte a D-i végét és a róla elnevezett tengerszorost, amely Ú.-t Ausztráliától választja el. 1616. Cornelis Schouten és Le Maine hollandi hajósok a DNy-i és ÉK-i partok környékét járták be és fölfedezték itt a Schouten-szigeteken. 1643., 1644. és 1645. Tasman meglátogatta a Humboldt-öböl vidékét, a Schouten-szigeteket és Brulante-szigetet. 1699. Dampier fölfedezte a róla elnevezett szigetet és tengerszorost és ily módon az első volt, aki megállapította, hogy a Bismarck-szigetek nem függnek össze Ú.-val. 1767. Carteret, 1768. Bougainville és 1770. Cook látogatta meg Ú.-t. A többi Ú.-i fölfedezők közül a kiválóbbak a francia Lapérouse (1785), d'Entrecasteaux, Huon de Kermadec, Trobriand, Beautemps-Beaupré és Dumont d'Uriville. A hollandok csak 824. fejezték ki igényeiket a sziget Ny-i részeire és csak 1828. vetették meg a Triton-öböl mellett Du Bus erősség alapjait, amellyel azonban már 1835. újra fölhagytak. Ez idő óta főképen ők voltak azok, akik a sziget ismertetésére egy ideig legtöbbett tettek. De rajtuk kivül más nemzetek is hozzájárultak Ú. ismertetéséhez. 1835. Blackwood angol hajós letérképezte a D-i partot. 1848-50. Owen Stanley angol kapitány fölfedezte a róla elnevezett hegységet, a Louisiade-szigetcsoportot és a Manu-Manu folyót. 1856-63. Wallace ötször fordult meg a szigeten. Az utóbbi időkben különösen Mac Gregor, az angol birtokok kormányzója tett sokat ezeknek megismertetésére. Az olasz utazók közül Cerutti 1860. látogatta meg a Mac Cluer-öböl környékét, D'Albertis, Beccari és Thomasinelli az É-i partokat, a Geelwink-öböl vidékét, az Arfak hegységet, későbben pedig a D-i partokat és a Fly folyót. Miklucho-Maclay 1877. és 1878-ban 17 hónapot töltött az Astrolabe-öböl benszülöttei közt. A németek közül A. B. Meyer, Redlich kapitány, főképen pedig Finsch fordultak meg több ízben Ú. partjain. Finsch 1882-ben Port-Moresby felől 5 hónapig tett kirándulásokat a sziget belsőbb részeibe, azonkivül Dallmannal együtt az ÉK-i partokat kutatta át. Az Ú-i társaság megbizásából Schrader csillagász és Hollrung botanikus 1886-87. az Auguszta-császárné folyó mentén tettek kutatásokat. Zöller 1889. a Finisterre hegységet járta be. 1890. Lauterbach és Kärnbach a Gogol folyó mentén az Astrolabe síkságba hatoltak be. Jelenleg is a német részen búvárkodik Biró hazánkfia (v. ö. leveleit a Természettudományi Közlönyben). 1884 nov. 6. foglalta el formálisan Anglia a sziget DK-i részét, mialatt Németország az ÉK-i partok több pontján tűzette ki zászlaját.
l. Török nyelvcsalád.
a törökség délkeleti ága, melynek őshazája a legrégibb török krónikai följegyzések szerint a mai Mongolország északi részében, az Orkhon, Tula és Szelenga folyók mellékén volt, s ugy látszik, a hiungnu, vagyis hunn népenek volt uralkodó, mindenesetre pedig egy jelentékeny törzse. Kezdetben semmiféle uralkodót nem ismertek, azután 500 évig egyes nemzetségek főnökei alatt éltek, mignem Buka khán kezdett uralkodni, kinek székhelye, Ordubalik, az Orkhon folyó partján, a Karakorum hegy alján volt, s aki, meghódítva a mongolokat és kirgizeket, Tangutot, Tibetet és Khinát, s adófizetőivé tevén a nyugati országok fejedelmeit, óriási birodalmat alapított. Az ujgur hagyományok Buka khánja kétségkivül azonos a hiungnu birodalom alapítójával, kit a khinai évkönyvek Maotu, Mode vagy Modo néven emlegetnek, s akinek birodalma Koreától Kicsakig és a Kaspi-tengerig terjedt. Uralkodott Kr. e. 209-174 közt. Buka khán csodás származásának mondája, amely szerint egy fának volt a gyermeke, Modo nevével függ össze, mely mongolul a. m. «fa». Utóda a khinaiak szerint fia Lao-khá vagy Lao-shang (Kr. e. 174-158) volt, kit az ujgur hagyományok Buka khán testvérének mondanak s Laor-Tekinnek neveznek. Az ujgur hagyományok szerint az ő idejében vándoroltak ki az Orkhon vidékéről délnyugat felé arra a földre, hol Birbalik várost építették, vgyis a mai Urumcit. E vidéken, a Felső-Hoangho mellékén akkoriban a jüeicsik laktak, akiket, mint a khinai évkönyvek irják, Lao-shang több csatában legyőzött s Kr. e. 165. királyukat is elfogta s lefejeztette. Az U. ezen terjeszkedése felkavarta a régebbi felső- és középázsiai népviszonyokat; nemcsak a jöeicsik vándoroltak ki a Felső-Hoangho mellékéről, hanem az ili-vidéki usziunok és szakák is, akik megdöntve a baktriai görög királyságot, az u. n. indo-szkítha birodalmat alapították. Az északi és déli U. v. hiugnuk közt lassankint olyan ellentétek fejlődtek ki, hogy az Kr. u. 49. a hiungnu állam kettéválására vezetett. A déliek, kiket a khinaiak «khuszu», «kaocse» vagy «kaocsang» néven emlegettek, a khinaiak fenhatósága alá kerültek, mig az északiakat Kr. u. 91 körül keleti szomszédaik, a szienpik a khinaiak segítségével kiszorították régi hazájukból s ezek az Irtis forrásvidéke körül tanyázó igurok közt szerveztek új államot. Ekkor jön kapcsolatba a hungnu vagy hunn név az ugor (l. o.) névvel s ekkor kezdik a hungnu népet másként ugurnak is nevezni. Maga az ujgur (új-ugor) név is ezzel függ össze s tulajdonkép csak a déli hiungnukat jelenti, akik később Közép-Ázsiában terjeszkedve, a bizánciak előtt «fehér hunn» név alatt is ismertesek. Tudnak e megoszlásáról az ujgur hagyományok is. Ezek szerint az U. egy része tiz, másik része kilenc folyó mellett lakott, s ezért amazt «onujgur»-nak (tiz ujgurnak), emezt pedig «tokuz-ujgur»-nak (kilenc ujgur) nevezték. Amazok fejdelme volt Menkütaj vagy Menkütait s fejedelmi címe «ililter» vagy «il-elteber», emezeknél a fejedelmi cím «kök-irkin» vagy «köl-irkin», később pedig «idi-kut». A két fejedelem családja közel száz évig uralkodott, amikor az U. megint egy nemzetté lőnek. Majd pusztulni kezdtek s más népek rabszolgáivá váltak. Egy részük aztán az Irtis mellé költözött s ott halat fogott, hódat, nyusztot, menyétet és evetet vadászott s azoknak a húsával táplálkozott s bőrével ruházkodott. Kétséget sem szenved, hogy az irtiszmelléki vadász és halász onujgurok a hunnok uralma alá került magyarfajta unugorok s csakis a hungnuk által függnek össze az U.-kal, de nem az eredet közösségénél fogva. Nevük is aligha hozható kapcsolatba a tiz folyóval, ez már török népetimologiai magyarázatnak látszik (l. Uturgur). Ellenben a déli hungnuk «tokuz ujgur» vagy «tokuz oghur», az araboknál «tagazgaz» neve, ami előrészét illeti, már csakugyan kilencet, «kilenc nép»-et jelent, ahogy a khinaiak is nevezték őket. A hungnu birodalom megdőlése után az északi és délig á közt nemcsak a történeti közösség szünt meg, de etnikailag is egészen különböző néppé alakultak, ugy hogy ezentúl U. alatt csakis a déli ágat lehet érteni. Thian-san felől terjeszkedve, a Kr. u. első századokban Turkesztánt is hatalmukba kerítették, kiszorítva onnan az indo-szkíthákat s ezen előnyomulásuk alatt nemcsak a buddhizmussal, hanem nesztoriánus térítők által a kereszténységgel is megismerkedtek. Elterjedt náluk a földmívelés és ipar, volt külön irásuk és pedig előbb az orkhon- és jenisszeimelléki föliratokból ismert rúna-irás, majd pedig a nesztoriánusok által elterjesztett, u. n. ujgur-irás. A Kr. u. VI. sz közepe táján az altáji turkok hatalma alá kerültek, két század mulva azonban sikerült az altáji turkokat legyőzniök. Már 731. elfoglalták Ordubalikot, az ősi hiungnu várost a Karakorum hegy alatt, amely alkalommal Kül-Tegin turk khagán is elesett, kinek 732. emelt síremléke a legrégibb török nyelvemlékek egyikét foglalja magában. 745. pedig teljesen megdöntötték az altáji turkok hatalmát, s ettőlfogva a mongol hódításig Belső-Ázsiának urai, egyszersmind az iszlám előtti török műveltség képviselői ők voltak. Virágzó városaik közül kettőnek a romjait egy kiapadt folyó partján a homokba temetve nemrégiben födözte föl Sven Hedin svéd utazó, aki szerint mintegy ezer éve lehet annak, hogy a futóhomok elborította. Szellemi és társadalmi életükre a Bokra khán idejében, 1067. irt Kudatku Bilik, vagyis a szerencsés tudás könyve vet világot. Az ujgur nyelv legrégibb emléke Tacsamnak, Bilge khán és Kül-Tegin apjának onginmelléki sírfölirata 692-ből vagy 693-ból. V. ö. Vámbéry Á., A török faj (1885, 380-418. old.); Thury I. (Századok 1896, 10. füzet).
Ede, a nemzeti szinház tagja, szül. Debrecenben 1844 jan. 28. Mint előkelő család gyermeke jó nevelésben részesült és iskolai tanulmányainak végeztével szülei akarata ellenére 1864. a szini pályára lépett. Hat évi vidéki szinészkedés alatt bejárta az ország nagyobb városait, óriási sikereket aratva, mig 1870 ápr. 1. a budapesti nemzeti szinházhoz szerződtették, melynek most is legelső művésze. 1891 jun. 17. nőül vette Székely Kornélia (l. o.) szinésznőt. U. szinészpályáját mint hős szerelmes kezdte meg, de csakhamar belátta, hogy mint jellemszinésznek több babér terem számára. Ugy a komikus, mint a tragikus jellemalakításai utánozhatatlanok. Legnagyobb művészetét páratlan egyszerüségében és a túlzást mindig mellőző diszkrét játékában kell keresnünk. Legjobban jellemzi U. nagy művészetét egy szinházi kritikus nyilatkozata: U. mindig jól játszik, ha rosszul játszik, akkor csal! Legkiválóbb alakításai: Constantin abbé, A lengyel zsidó, Bölcs Náthán, Milton, Tiborcz, Csoma Bálint (Cifra nyomoruság), Shylok, Szilvay (Liliomfi).
1. Ferenc, festőművész, szül. Szolnokon 1827., ahol a gimnáziumot végezte. Már mint gyermek nagy vonzalmat mutatott a festészet iránt, de szülői, kik papi pályára szánták, sokáig ellenezték, hogy művésszé képezze magát. Végre mégis engedtek óhajtásának s U. 1843. Pestre jöhetett a festészet titkainak elsajátítása végett. Közbejött azonban a szabadságharc s neki is félbe kellett szakítania tanulmányait. Mint önkéntes küzdötte végig a szabadságharcot s a végzetteljes temesvári ütközetben megsebesülve, a mócok fogságába került, honnan csak hónapok mulva sikerült megszabadulnia. A fölfedezés veszélyeinek kitéve, a legnagyobb nélkülözések közt ért szülővárosába, majd Pestre ment, hogy innen Bécsen át, külföldre vegye az útját. Bécsből azonban közbejött akadályok miatt nem mozdulhatott, s minden támogatás hiján, csakis saját erejére szorítkozva, tanulmányozta az elhunyt és élő mesterek munkáit, különösebben pedig a genre- és csöndéletképeket. Pár év elteltével visszajött Pestre, választmányi tagja lett a pesti műegyesületnek, s festményeit vásárolni kezdték a műárusok és műbarátok. Ez időtől kezdve ugy is mint képiró, ugy is mint a képzőművészetek lelkes barátja nagy tevékenységet fejtett ki a művészeti egyesületek érdekében. A képzőművészek nyugdíj- és segélyalapja is nagy részben U. buzgólkodásának köszönheti létesülését. U. főleg mint csöndéletfestő emelkedik ki társai közül; e nemü művei mindig igen érdekes és keresett darabjai a hazai műtárlatoknak. U. először a budai állami reáliskolánál volt alkalmazva mint tanár, a polgári iskolák szervezésekor pedig Pestre nevezték ki a szabadkézi rajz tanárává.
2. U. László, politikus, a szabadságharcnak és emigrációnak egyik kiváló alakja, szül. Budaméren (Sáros) 1795., megh. Sírmezőnek nevezett telepén (Texas) 1870 márc. 7. Régi nemes családból származott, melynek őse Ábrahám 1610. kapta meg a nemességet rozsnyóbányai és budaméri előnévvel, s melynek tagjai különösen a katonai pályán tüntek ki. A fiatal U. alsóbb iskoláit Eperjesen járta, a bölcsészetet Debrecenben, a jogot Sáros-Patakon tanulta. Iskolái végeztével nőül vette a Szepességen Szakmáry Donát fiusított leányát, Benyovszky Móric unokáját. Fiatal nejével Sáros vármegyébe költözött, hol ugy a gazdasági, mint a politikai téren fontos szerepre vállalkozott. 1837-ben Lovassy és társai mellett a megyegyülésen heves beszédet mondván, felségárulási perbe került, melytől csak 1840. szabadult meg, akkor is nádori közbenjárásra. 1848. Sáros vármegye alkotmányos főispánja lett, de az aulikus többség ellenszenve miatt kevés időt töltött a vármegyében, inkább Pesten tartózkodott az országgyülésen, hol a főrendiház 1848 jul. 6. az ő indítványára nevezte el magát felsőháznak. 1848 szept. végén szabadcsapatot toborzott, melynek élén részt vett Görgeynek téli hadjáratában. Ennél sokkalta fontosabb kormánybiztosi tevékenysége, melyet előbb Rozsnyó és vidékén fejtett ki, utóbb Komáromban, melynek kapitulációjánál a kormány részéről a feladó levelet ő irat alá és Haynaut bámulatba ejtette becsületességével. Ezalatt a pecsovicsok Schlickkel összejátszva feldúlták birtokát, ugy hogy neje és gyermekei alig menekülhettek. A komáromi kapituláció után ő és családja (közte két fia, Farkas és Tivadar honvédszázadosok) Észak-Amerikába utaztak. New-Yorkban rendkivül kitüntetőleg fogadták őket, az Egyesült-Államok akkori elnöke Taylor levélben üdvözölte U.-t. Ezután lowa államba indultak, ahol U. 1850 szept. 1. megtelepedett és Új-Buda (New-Buda) néven valóságos magyar gyarmatot alapított. Az ő vendészerető házukban töltötte életének utolsó idejét Kerényi Frigyes bujdosó költőnk is. De U. nem sokáig maradt Új-Budán. 1851 okt. 6. elveszítette nejét, akit az őserdőben temetett el, de később ismét kiásott és igy vitt magával Texasba, ahová a Misszisszippi végtelen rónáin áthatolva, 1852 végén megérkezett; SanAntonio közelében új telepet létesített, s azt Sírmezőnek nevezte el. Itt temette el újra kedves halottját és teljes erővel a gazdaságra adta magát. Időközben kitört az amerikai polgárháboru, s U.-nak menekülnie kellett és eljutott Washingtonba. Az Egyesült-Államok akkori elnöke Lincoln és külügyminisztere Seward, értesülvén U. helyzetéről, fel ajánlották neki az anconai konzulságot, melyet azután 1861-64. viselt is, kisebbik fiát, ifjabb U. Lászlót vevén maga mellé titkárul, holott idősbik fia Farkas visszament Sírmezőre, nehogy a déliek a birtokot végkép lefoglalják. Mikor az olasz-osztrák háboru véget ért, a nélkül hogy Magyarországnak az U. által remélt eredményeket meghozta volna, ő is visszatért Amerikába, melynek legtekintélyesebb lapjában 1867 máj. 16-iki kelettel nyilt levélben tiltakozott a Deák Ferenc által megkötött kiegyezés ellen. Ezentúl csendes visszavonultságban élt, mig utoljára golyóval vetett véget életének. Tetemeit és nejének hamvait fiok Farkas 1878. visszahozta a budameri családi sírboltba. Emlékiratai, melyek rendkivül becses történeti anyagot tartalmaznak; úti rajzai, melyek hazai folyóiratokban láttak napvilágot, vármegyei és országgyülési beszédei még várják gyüjtőjüket és feldolgozójukat.
l. Zsidó nyelv.
Melanéziához tartozó szigetcsoport a Nagy-Oceánban, a D. sz. 13 és 221/2° közt, összesen 13,227 km2 területtel, mintegy 85,000 lak. A nagyob szigetek D-ről É. felé Aneitum, Tanna, Eromanga, Efat vagy Sandwich vagy Vaté, Ambrim, Mallicollo, Tierra del Espiritu Santo (Merena), Pentecoste (Araga), Aurora (Maivo) és a Banks-szigetek (l. Banks). E szigetek részben korall-szigetek, részben hegyekkel takartak; néhányon működő vulkánok is vannak, igy Ambrimon, Tannán és Mathewn. A növényzet rajtok buja; különösen sok szandálfa terem. Az éghajlat egészségtelen. A lakosok emberevő pápuák. (Egy benszülött pápua képét l. az Ausztráliai népfajok mellékleten.) 1774. Cook fedezte föl és nevezte el e szigeteket. 1866. a franciák azon ürügy alatt, hogy a francia gyarmatosokat megvédjék, az U.-at megszállották. Azonban Anglia és a brit ausztráliai gyarmatok fenyegető magatartása a franciákat katonáik visszahivására birta. Ez idő óta csak a kis Futuna szigetet számítják Új-Kaledoniához, mig a többi sziget független.
(Neuberg), kisközség Vas vármegye németújvári j.-ban, (1891) 1164 horvát és német lakossal.
község, l. Kiszuca-Újhely, Sátoralja-Újhely és Vág-Újhely.