Veresmart

1. (Rothberg), nagyközség Szeben vármegye nagyszebeni j.-ban, (1891) 836 német és oláh lak., élénk fakereskedéssel. - 2. V., kisközség Szabolcs vármegye kisvárdai j.-ban, (1891) 1260 magyar lak. - 3. V., kisközség Ugocsa vármegye tiszáninneni j.-ban, (1891) 1684 rutén és német lak., postahivatallal és postatakarékpénztárral.

Veresmarti

1. Illés (Vég), ref. lelkész a XVI. század második felében alsó Baranyában Hercegszőllősön; 1563-tól kezdve pedig, midőn Szegedi Kiss István püspök Baranyát odahagyta, Ráckevére választatván meg lelkészül, a püspök nélkül maradt Baranya alsó részének V. volt a püspöke 1580 után bekövetkezett haláláig. Az ő elnöklete alatt tartatott a nevezetes hercegszőllősi zsinat 1575., melyen a tolnai és baranyai egyházmegyékből összegyült 40 protestáns lelkész a kálvini tanok mellett nyilatkozott, s melyen a hosszu ideig szabályozókul tekintett 47 cikket alkották. A V. utódai közül a jelen század kezdetéig majdnem megszakítás nélkül voltak református lelkészek, esperesek, sőt püspökök is, igy V. Sámuel, ki mint kecskeméti lelkész és dunamelléki püspök részt vett az 1791-iki zsinaton. Az ő utódai, talán unokái közül való volt V. Mihály is (l. o.).

2. V. Mihály, pozsonyi kanonok, bátai apát, szül. Baranya vármegyében 1572. református szülőktől, megh. 1645. Miután iskoláit Tolnán és Debrecenben elvégezte, előbb iskolamester, majd kőrösi s később irmelyi prédikátor lett és mint ilyen a kat. vallás elleni támadásaival Forgách Ferenc nyitrai püspöknek, az ellenreformáció egyik legerélyesebb emberének a haragját vonta magára, aki előbb Demjén országgyülési követ által megintette, majd látván, hogy igy célt nem ér, V.-t elfogatta s a nyitrai várba záratta, ahonnan, noha a vármegyének több tekintélyes birtokosa közbenjárt érte, csak Bocskay felkelésének hirére bocsátotta szabadon. Hitfeleivel való hosszas vitatkozások s különféle hitvédelmi munkák olvasása után elhatározta magát, hogy a kat. vallásra tér, ami 1610. meg is történt. Áttérése után másfél évig Bécsben tartózkodott és visszajövén, sellyei plébános lett, majd 1614. pozsonyi plébános s tevékeny részt vett a térítés munkájában. Midőn Bethlen Pozsonyban országgyülést tartott, innen menekülnie kellett. 1616. pozsonyi kanonokká neveztetett ki s mint ilyennek káptalana és egyháza ügyeinek rendezésében előkelő része volt. Részt vett a korában tartott legtöbb vármegyei és nemzeti zsinaton. 1627. a jövedelmes bátai apátság urává neveztetett ki. Mint iró is szerepelt. Megtérése históriája egyike az azon korban megjelent legérdekesebb és legjellemzőbb könyveknek. Ipolyi Arnold egy terjedelmes munkát irt V. életéről s említett munkáját ki is adta.

Veresmarti pálos kolostor

A gyöngyösi Csobánka-család alapította 1304. Keresztelő szt. János és szt. Sükösd tiszteletére. A XVI. sz.-ban szünt meg. V. ö. Adatok az egri egyházmegye történetéhez (II. 206-10).

Véreső

l. Poreső.

Veres Pálné

szül. benicei s micsinyei Beniczky Hermin, a hazai nőnevelési ügynek újabb időben legnagyobb eréllyel és legtöbb sikerrel működött zászlóvivője, az országos nőképző egyesületnek és virágzó tanintézetének alapítója, született Láziban 1815., megh. Vác-Hartyánban 1895 szept. 28-án. Atyját Beniczky Pált már egy éves korában, s anyját is, Sturmann Karolinát korán, midőn még csak tizenöt éves volt, elveszítette. Teljesen árván került anyai nagyatyjához. Sturmann Mártonhoz, ki fiatalabb éveiben Gömörben és Felső-Borsodban több vashámort hozott létre, de ez időben már búskomor agg ember lett. A végzet azonban kárpótlást nyujtott a fiatal leánynak, mert farádi Veres Pálban, ki Nógrád vármegyének huzamosabb ideig főjegyzője s később alispánja, a nógrádi evang. egyházmegyének pedig buzgó felügyelője volt, észben, szivben kiváló férfiut juttatott élettársául. Hogy egyetlen egy leányát a saját eszméi szerint nevelhesse, komolyan foglalkozott a nőképzés kérdésével és egészséges irodalmi termékeivel, maga választá meg a jó nevelőket s az anyanyelv és magyar irodalom tanítására a jeles irókat, kik az ő felügyelete alatt a leggondosabban, a családi tűzhelynél képezték egyetlen egy gyermekét. Annyira elfoglalta lelkét e nevelés ügye-gondja, hogy midőn leánya 1861-ben Rudnay József pestvármegyei nagybirtokoshoz férjhez ment: a leánynevelés általános javításának eszméje kezdte mind jobban hevíteni. Ettől fogva az alaposabb nőképzés eszméjének élt. Eszméit először társas körökben, majd 1867-ben egy politikai napilap tárcájában terjesztette. A jó ügynek toborzott ügybuzgó tagokat a fővárosban és vidéken, hirlapirókat a sajtóban, s elment külföldre is tanulni nőnevelési nagygyülésekre. 1867 május 24-én huszonkét lelkes nő értekezlete mondta ki egy nőképző egyesület és leányiskola felállításának szükségét. Sokan adakoztak rá, maga az alapító 1000 frtot adott (l. Országos nőképző egyesület). Ugyanez évben Nézetek a női ügy érdekében címü röpirat jelent meg V. tollából. Midőn 1893 márc. 25-én az egyesület fennállásának negyedszázados ünnepét tartották az intézet nagy dísztermében, ott volt a nevelésügy számos kitünősége, köztük a közoktatásügy minisztere is, s a főváros polgármestere, a törvényhatóság háláját tolmácsolva, tűzte V. mellére a királyi elismerés jelét: a koronás arany érdemkeresztet. A folytonos erélyes munka végre kifárasztotta V. testi erejét, de lelki éberségét nem. Élete utolsó két évében betegen feküdt, de ekkor is folyvást irányozta a tanintézet ügyeit, segédül véve maga mellé ügybuzgó leányát, kiben az egyesületre méltó utódot hagyott. Sőt az intézet tankönyvéül Lélektant is irt s adott ki kórágyán, és szervezte a háztartási tanfolyam megnyitását.

Verespatak

(Rosia), nagyközség Alsó-Fehér vármegye V.-i j.-ban, az Aranyosmelléki hegységben, (1891) 3361 oláh és magyar lak., a járási szolgabirói hivatal széke, posta- s táviróhivatallal és postatakarékpénztárral. V. a magyarországi arany- és ezüstbányászat egyik központja; környékén mintegy 350 bányavállalat áll fenn aranyra, ezüstre és rézre, különösen a Kirnik hegyen, de a bányászat többnyire igen kezdetleges módon történik és szakszerüen csakis a magyar királyi és társulati Orlai Szt.-Keresztbányaműben űzetik, mely 14 085 ha. bányaterületen 300 munkással évenként 34 kg. aranyat és 18 kg. ezüstöt termel; nagyobb bányavállalatok még a Szt.-Miklósbányatársulat (160 munkás), a Szt.-József-bányatársulat (120 munkás), a Szent-Háromság-bányatársulat és szt. József Affinis bányatársulat; az összes bányavállalatokban mintegy 6000 zúzónyíl tartatik üzemben és a bányamunkások száma a 3000-et meghaladja; az évi termelés értéke 2-400 000 frtra szokott rugni. A nemesérc trachit- és porfirkőzetben lép fel, gyakori a dacit is. V. a rómaiak idejében Alburnus major nevet viselt; a rómaiak itt már bányászatot űztek és innen kerültek ki a hires viasztáblák (tabula cerata), melyek a dáciai bányászat legérdekesebb emlékei. (Szines rajzát l. Diptichon.)

Veress

1. Benedek (farnasi), erdélyi főúr, kitől Hunyadi János kormányzó korában négy falut: Bocsárdot, Unokát, Magyar- és Száz-Filpest cserélt el, melyeket később Szilágyi Mihály visszaadott neki. Midőn Mátyás különösen a csehekkel folytatott hosszas hadjáratai következtében nagy adót vetett ki az országra, V. majdnem az egész Erdélyt fellázította ellene és Szentgyörgyi János akkori vajdát kiáltotta ki királlyá. Mátyás erélyes fellépése következtében a lázadás hamar megszünt és V. János nevü rokonával együtt Lengyelországba menekült, ahol annyira kegyeibe jutott a királyi udvarnak, hogy midőn Albert lengyel király testvérével II. Ulászló magyar királlyal békét kötött, a békeszerződés pontjai V.-t is belevétette.

2. V. Ferenc, 1848-49-iki honvédtüzér-őrmester, V. Sándor emigráns öccse, szül. Sarkadon (Bihar) 1830 dec. 3., megh. Középfalván (Szolnok-Doboka) 1894 nov. 30. Bátyja hivására 1860-ban telepedett meg Romániában, ahol gazdatisztje lett Obrenovics Mihály szerb fejedelemnek, majd Stirbei hercegnek és 30 évet töltvén künn, tért vissza. Sokat tapasztalt, gyakorlati ember és hires gazda volt. Szabad idejében Feriz álnév alatt a Vasárnapi Újságban sok tréfás cikket és szabadságharci visszaemlékezést közölt. Életrajza a kolozsvári 1848-49-iki Történelmi Lapok 1892. évf. 24. sz.-ban jelent meg.

3. V. Ferenc (ónodi), fényképészeti szakiró és föltaláló, szül. Kolozsváron 1832., hol 1854. fényképészeti műtermet nyitott, mely az első volt Erdélyben. A szines fényképészet (heliokromia) problemájának megoldása körül folytatott kisérletei világhirüvé tették nevét. Már 1867. kezd foglalkozni ezekkel, 1881. a kolozsvári egyetemen a fényképészet magántanítója lesz, 1882. indítja meg szaklapját a Fényképészeti Lapokat, mely pártolás hiján hat év mulva megszünt. 1888. ismét nagy sikert arat a szines fényképészet terén, melyet a következő évi párisi világkiállításon Laude a fényképészeti osztály főnöke felolvasásokban ismertet. A fényképészetben korszakot alkotó szárazlemezek használatában a külföldet is jóval megelőzte. Önálló műve Fényképészeti álomképek (Kolozsvár 1887).

4. V. Sándor, mérnök, történetiró, szül. Sarkadon (Bihar) 1828 dec. 3., hol atyja, Ferenc ref. lelkész volt, megh. Bukarestben 1884 okt. 27., hol a magyar ref. temetőben nyugszik. Tanulmányait szülővárosában, Békésen és Debrecenben végezte. 1848. mint Dobozy-huszár állott be Erdélyben az Urban ellen vonuló hadseregbe. Részt vett a kolozsvári futásban, a csucsai ütközetben, majd önkéntesen a bihari 27-ik honvédzászlóaljba állván, végigszolgálta Bem alatt a fáradalmas téli hadjáratot. 1849 máj. az ő serege vágta el a Temesvár fölmentésére betörő Puchner hadserege útját, s ettől fogva zászlóalja Orsován és vidéken maradt, mig aug. 23-án az utolsó (mehádiai) csata után zászlóaljával, mint hadnagy, a haza határain átnyomatva, a törököknek letette a fegyvert és kimenekült. Tiz évig tartott emigrációi élete rendkivül változatos. Várnán megtanulja és Konstantinápolyban folytatja a szabómesterséget, a keleti háboruban Krimben tolmács az angol táborban, s boltja, vendéglője van. Visszatérve onnan, bejárja Kis-Ázisát. Igy némi vagyonra tett szert, s Dobrudsában gazdálkodást kezdett, Konstantinápolyban butorkereskedést nyitott, de sikertelenül. 1858. Párisba indult, hogy a mérnöki szakmában kiképezze magát, de ott legyőzhetetlen akadályokra találván, Londonba ment, ahol tanulmányait befejezte. 1859-ben az olasz-osztrák háboru az olaszországi magyar légióba sodorta, mint kapitányt, de feloszlása után Oláhországba ment és Bukarestben telepedett le, ahol közel 25 éven át az ország egyik legkiválóbb mérnöke, aki meghonosította ott a háromszögelési és tagosítási rendszer szerint való felmérést és mérnöke volt Obrenovics Mihály szerb fejedelemnek, a Stirbei hercegeknek és I. Károly királynak is. Irodalmi működése sokoldalu. Emlékirata A magyar emigráció a Keleten címen 1878-ban jelent meg előbb X. Y. betük alatt a Pesti Napló reggeli tárczáiban, majd külön is saját neve alatt két kötetben az Athenaeumnál. E mellett 1870-72. irt a Magyarország és a Nagyvilágba, majd állandóan sokat dolgozott a Vasárnapi Újságba, melyben leginkább Ľ jegy alatt föld- és néprajzi, útleirási és történeti cikkeket közölt Romániáról. - Fia V. Endre, szül. Békésen 1868 febr. 15., dévai tanár, történetiró.

5. V. Zoltán, festőművész, szül. Kolozsváron 1868. A gimnáziumot szülővárosában elvégezvén, nem tudott ellenállani régi vágyának, hogy a festészeti pályára lépjen s 1890. csakugyan Münchenbe utazott. Itt először Knirr H. magániskolájában nyert oktatást a rajzolásban, azután pedig a képzőművészeti akadémia növendéke lett, s Hackl, Liezen-Mayer és Höcker voltak a tanárai. Budapesten pár év előtt apró tanulmányfőkkel keltett figyelmet, 1895. Egy nóta c. nagyobb festményét állította ki, 1896. az Örökség (a kormánytól megvásárolva) és 1897. két arcképen kivül a Szamarak padja.

Verestói

György (Cseri), ref. püspök, szül. Bonyhán 1698 jun. 25., megh. Kolozsváron 1765 márc. 6-án. 1710-től Székely-Udvarhelyen, 1713-tól pedig Kolozsváron folytatta tanulmányait, hol 1718-20. köztanítóságot viselt. 1721 nyarán külföldre indult s ez évi szept. 25-én a franekeri egyetemre iratkozott be, melyről 1726 szept. 26. indult vissza hazájába, hova 1727 elején érkezett meg s Bánffy Farkas bárónak lett udvari papja. Ez év végén bonchidai lelkésszé, 1728 nyarán pedig kolozsvári bölcsészettanárrá választatott. 1758 őszén a teologia tanszékére lépett át, mig 1760 jun. 15. az erdélyi egyházkerület püspökévé tétetett. Munkái: De palma ardente (Franeker 1726); Magyar versek (Kolozsvár 1772); Holtakkal való barátság (2 köt. halotti beszéd, u. o. 1783).

Verestoronyi szoros

l. Vöröstoronyi szoros.

Veresvizi völgy

Szatmár vármegyében Nagybányától Ny-ra nyiló völgy, m. kir. arany-, ezüst- és ólombányával, mely évenként 40-50 kg. aranyat és 120 kg. ezüstöt termel, 60 000 frt értékben. A munkások száma 250. Van itt m. kir. bányahivatal, 3 kincstári és 7 magánzúzó. A bányákat 6 km. hosszu lóvonatu vaspálya köti össze Nagybányával.


Kezdőlap

˙