Kezdőlap

Angyal György (Bp., 1911. okt. 4.1949? ): filmügynök és filmfordító. 1934-ben Franciao.-ba került és bekapcsolódott a franciao.-i magyarok baloldali szervezeteinek munkájába. A Szeptember 1-i Bizottság vezetőségi tagja lett. 1935-ben lépett a kommunista pártba. Közvetlenül a németek párizsi bevonulása előtt megbetegedett és Puy-de-Dôme megyébe költözött, amely később a D-i zónához tartozott. Párizsból megbízást kapott az ott élő m. kommunisták összetartására, a táborokban élők megsegítésére és velük a kapcsolat felvételére. Ezt a feladatát súlyos betegen is megszakítás nélkül ellátta. Később tüdőműtéten esett át és Briançonban másfél évig fekvő beteg volt. Figyelmeztetésre innen menekülnie kellett. 1944-ben, Toulouse felszabadulása után a bevándorolt kommunisták és más ellenállók szervezetében, a CADI-ban végzett munkát. 1945-ben Párizsba ment családjával, és a franciao.-i magyarok hetilapjának szerkesztőségében dolgozott. Részt vett a Francia Kommunista Párt és több tömegszervezet munkájában. 1946-ban családjával hazajött Mo.-ra. A Magyar Filmiroda Részvénytársaság (MAFIRT) ig.-ja lett, majd a filmhivatal elnöke. 1949-ben a Találmányi Hivatalhoz helyezték és jún.-ban a Rajk-ügy kapcsán letartóztatták, hamis vádak alapján. Letartóztatása idején meghalt.