Kezdőlap

Erdélyi Mihály (Szeged, 1895. máj. 28.Bp., 1979. jan. 27.): színész, színigazgató, operettszerző. Színészi pályáját 1922-ben Kecskeméten kezdte, s egy évtizeden át több vidéki társulatnál játszott. 1934-ben önálló társulatot szervezett és átvette az Erzsébetvárosi-, Józsefvárosi-, az óbudai „Kisfaludy” és a „Márkuspark” színházak vezetését. Színházai különösen a nyári vendégfelléptetésekről voltak híresek. Játszott nála Csortos Gyula, Honthy Hanna, Jávor Pál és a főváros több vezető színésze is. 1945 után már csak a Józsefvárosi Színházat vezette, majd 1949-től néhány évig vidéken játszott. Számos operettnek szövegét és zenéjét is ő írta, s ezek legtöbbjét saját színházaiban adta elő. Egyik nyilatkozata szerint 44 operettet írt. – Ismertebb művei: A dorozsmai szélmalom; Mit susog a fehérakác; Lehullott a rezgőnyárfa; Cserebogár, sárga cserebogár; Legyen úgy, mint régen volt. – Irod. E. M. (Film, Színház, Muzsika, 1988. nov. 26.).