Kezdőlap

Felkai Ferenc (Kőrösmező, 1894Bp., 1972. dec. 8.): író, újságíró. Nagykárolyban végezte a gimnáziumot. Először erdélyi, majd felvidéki lapokban jelentek meg cikkei. 1922-ben a fővárosban az Esti Újság munkatársa lett, 1950-ig különböző újságoknál dolgozott. 1945–48-ban a Kossuth Népe c. napilap főszerk.-je volt. Vígjátékaival, színjátékaival és drámáival a húszas években jelentkezett (Mesebeli herceg, Baj van, Napóleon, Álomsárkány). Drámái nemcsak érdekes színpadi játékok voltak, hanem a hitlerizmus alatt bátor művek is. Néró c. tragédiája (bem.: Madách Színház, 1942) határozott antifasiszta tendenciájával a m. színháztörténet emlékezetes sikerei közé tartozott. 1944-ben franciául is megjelent J. P. Sartre fordításában. 1945 után több színművét játszották vidéki színpadokon. Szívesen írt a győri Kisfaludy Színház számára. Vidám jelenetei, egyfelvonásosai megjelentek gyűjteményes kötetben: Hónunk alatt a világűr (1953); Kis komédiák, jelenetek, egyfelvonásosok (társszerzőkkel, 1957). – M. Potyemkin (színmű, 1943); Pilátus (dráma, 1947); Kleopátra három éjszakája (színmű, 1957); Princesszin (színmű, 1959); Boszorkányok pedig nincsenek (színmű, 1963); Mária (r., Bp., 1939); Farkasvér (r., Bp. 1940); Hajnal előtt (r., Bp., 1943). – Irod. Gábor István: Boszorkányok pedig nincsenek (Magy. Nemzet, 1968. okt. 20.).