Kezdőlap

Goldmark Péter Károly (Bp., 1906. dec. 3.New York, 1977. szept. 6.): mérnök és fizikus, az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémiának l. tagja. Utóneve eredetileg Péter, a Károly nevet utóbb nagybátyja, ~ Károly zeneszerző tiszteletére vette fel. Családja 1919-ben Bécsbe költözött, s ~ tanulmányait részben ott, részben Berlinben folytatta. Mérnöki oklevelét Berlinben, a fizikusit Bécsben szerezte. 1933-ban az USA-ba költözött, ahol nagyszámú, főként az elektronika területére eső újítása, találmánya született. 1936-ban a Columbia Broadcasting System (CBS) laboratóriumának vezetője, 1954–1972 között a vállalat ig.-ja, 1972-től a Goldmark Communication Coorporations-t vezette. Számos találmánya közül különösen az első, gyakorlatban bevált színes televíziós készüléke (1940), a tökéletesített mikrobarázdás hanglemez (1948) és elektronikus képfelvevő készülék (EVR) érdemel említést. Alkotásai között különleges elektroncsövek, mágneses tárolók és kijelzők (display), a vakok számára szerkesztett sztereolemezjátszó (Reverbatron), a gyomor vizsgálatára alkalmas orvosi televízió is szerepelnek. A II. világháború idején a német radarok munkáját bénító berendezéseket szerkesztett. Műbolygók és kábelrendszer összekapcsolásával olyan, egész É-Amerikára kiterjedő televíziós hálózatot dolgozott ki, mely lehetővé teszi a sajtónak, a filmszínházak műsorának továbbítását, a televíziós oktatás legszélesebb körű megoldását. Autóbaleset áldozata lett. – F. m. Autobiography (önéletrajz, 1973). – Irod. Varannai Aurél: A feltaláló G. P. (Magy. Nemzet, 1977. jan. 5.); Varannai Aurél: Meghalt G. P., a telekommunikáció magyar származású „Edison”-ja (Magy. Nemzet, 1978. jan. 25.).