Kezdőlap

Görbe János (Jászárokszállás, 1912. nov. 15.Bp., 1968. szept. 5.): színész, Kossuth-díjas (1951). Szülőhelyén bojtár, címfestőinas, majd a fővárosban segédmunkás volt. Rózsahegyi Kálmán színiisk.-ját végezte (1940). Színészi pályáját vidéki társulatoknál kezdte. Rövid idő múlva a bp.-i Belvárosi Színház szerződtette, innen a Kolozsvári Nemzeti Színházhoz került. 1945-ben a bp.-i Nemzeti Színház, majd a Belvárosi Színház, a Magyar Színház, a Magyar Néphadsereg Színháza, az Ifjúsági Színház és a Jókai Színház tagja volt. 1963-ban a Miskolci Nemzeti Színházhoz, három év múlva a győri Kisfaludy Színházhoz szerződött. Természetes játéka, drámai ereje főként a nagy érzelmi kitörések ábrázolására tették alkalmassá, míg megjelenése elsősorban a munkás- és parasztábrázolásokra predesztinálta. Ötvenkilenc film- és tv-filmszerepet játszott. – F. sz. Tar Miska (Móricz Zs.: Kismadár); címszerep (Kós K.: Budai Nagy Antal); Szafonov (Szimonov: Orosz emberek); Balga (Vörösmarty M.: Csongor és Tünde); Petur bán (Katona J.: Bánk bán); Talyigás Mihály (Hunyady J.: Bányászbecsület); Alekszej matróz (Visnyevszkij: Optimista tragédia); Csendes Imre (Dobozy I.: Szélvihar); Guba Sándor (Taar F.: Örök harag); Stegumber káplán (Shaw: Szent Johanna). – I. f. Földindulás (1939); Elnémult harangok (1940); Sárga rózsa (1940); Gül baba (1940); Elkésett levél (1941); Emberek a havason (1942); Lúdas Matyi (1949); Szabóné (1949); Csillagosok (1950); Teljes gőzzel (1951); Civil a pályán (1951); Föltámadott a tenger (1953); Életjel (1954); Az élet hídja (1955); Egy pikoló világos (1955); Dani (1957); Ház a sziklák alatt (1958); Az arcnélküli város (1960); Megöltek egy leányt (1961); Két félidő a pokolban (1961); Isten őszi csillaga (1962); Pacsirta (1963); Húsz óra (1964); Így jöttem (1964); Szent János fejevétele (1965); Szegénylegények (1965); Sikátor (1966); És akkor a pasas… (1966); Harlekin és szerelmese (1966); Ünnepnapok (1967); Isten és ember előtt (1968); A beszélő köntös (1968); Feldobott kő (1969). Több televíziós filmsorozatban is szerepelt: Példázat (1-6. rész, 1964–1966); Oly korban éltünk (1-5. rész, 1966–1967); Princ, a katona (1-13. rész, 1966). – Irod. S. Gy.: G. J. (Film, Színház, Muzsika, 1968. szept. 14.); G. J. (Képes Újság, 1968. szept. 18.); Meghalt G. J. (Magyar Képes Újság, 1968. okt. 15.).