Kezdőlap

Hanák János (Kiskér, 1812. jún. 25.Kricsova, 1849. szept. 2.): zoológus, az MTA l. tagja (1846). 1832-ben belépett a piarista rendbe. Korán kezdte gyűjtőtevékenységét. Mint breznóbányai tanár megismerte Linné rendszerét. 1835–36-ban Vácott bölcsészetet tanult, 1837-től Nyitrán – ahol teológus volt – rendszeresen gyűjtötte a növényeket, állatokat. 1840-től Máramarosszigeten tanár, 1844-ben Vácra, 1845-ben Pestre helyezték. 1848-ban az Egyetemi Könyvtár segédőrévé nevezték ki, emellett a rend budai gimn.-ában tanított. 1848 őszén mint közhonvéd harcolt Jelačić serege ellen. A bevonuló osztrákok 1849 elején megfosztották állásától és kitiltották a városból. Álnéven bujkált Pest határában. Pest, majd Buda visszafoglalása után újból elfoglalta állásait, de júl. 4-én a honvédsereg élelmező tisztjeként elhagyta Pestet, sok bujdosás után Hanga János néven nevelői állást vállalt Kricsován, ahol kolerában halt meg. Tudományos munkásságában Cuvier rendszertanát követte; szorgalmazta a m. természettudományos szaknyelv kidolgozását, s erről a Természetbarátban cikkezett. A forradalom idején az egyházi reform mellett foglalt állást. – F. m. Az állattan története és irodalma Magyarországban (Pest, 1849). – Irod. Lugossy József: Emlékbeszéd (Akad. Ért., Pest, 1850); H. J. (Term. Tud. Társ. Évk. 1940.)