Kezdőlap

Horváth János (Szeged, 1922. jan. 11.Szeged, 1970. jún. 28.): fizikus, egyetemi tanár, a fizikai tudományok doktora (1970). A szegedi egy.-en matematika–fizika szakos oklevelet szerzett 1945-ben, s még abban az évben doktorált. Már 1942-ben az elméleti fizikai tanszék munkatársa lett, ahol 1946-ig dolgozott. Ezt követően a bp.-i műszaki egy. kémiai-fizikai intézetében, majd a debreceni tudományegy. orvosfizikai intézetében végezte kutatásait. 1952-ben a szegedi egy. elméleti fizikai tanszékének tanszékvezető docense lett. Tagja volt az MTA Fizikai Bizottságának és Atomhéjfizikai Albizottságának. – Kezdetben kvantummechanikával és az atomfizikai többtestproblémával foglalkozott, ahol a Gombás-iskola módszereit fejlesztette tovább. Később a differenciálgeometrián alapuló fizikai térelméleteket vizsgálta. Foglalkozott a fluoreszcens molekulák színképvizsgálatával s a tér-idő kérdéskörével is. Mintegy 70 tudományos publikációja jelent meg. Számos egy.-i tankönyv és jegyzet szerzője. Több fizikatörténeti tanulmányt is írt. Lefordította K. Mendelssohn: Atomenergia c. könyvét (Bp., 1948, 1949); átdolgozta D. I. Blohincev: A kvantummechanika alapjai c. művének magyar fordítását. – F. m. Elméleti optika (Bp., 1956); Termodinamika és statisztikai mechanika (Bp., 1960); Optika. Elektromágneses fényelmélet (Bp., 1966). – Irod. Kovács István: H. J. (Fiz. Szle, 1970. 9. sz.).