Horváth János, ifj. (Bp., 1911. okt. 7. – Bp., 1977. febr. 3.): filológus, egyetemi tanár, az irodalomtudományok doktora (1954), Kossuth-díjas (1955). A bp.-i tudományegy.-en szerzett tanári oklevelet (1935). 1941-ben doktorált, 1938-tól a bp.-i egy.-en előadó, proszeminárium vezető. (Horváth János egy.-i tanártól az ifj. jelöléssel különböztette meg magát, műveit is így publikálta.) 1941–42-ben ösztöndíjas a müncheni egy.-en, középkori latin filológiát tanult. Az irodalomtudományok kandidátusa (1952), egy.-i docens címet kapott, 1962-től egy.-i tanár, 1972-től a latin tanszék vezetője Bp.-en. Tudományos munkásságának fő területe a középkori latin nyelv s ezen belül a mo.-i latin nyelvű irodalom. Foglalkozott Gellért püspök legendáival, a m. történeti gestákkal, – jelentős eredményeket ért el az Anonymus-kutatásban, – folytatta a középkori latinság szótárának szerkesztését és megindította a munkát Janus Pannonius műveinek kritikai kiadására. Elkészítette a Budai Krónika és Thuróczy János magyar krónikájának fordítását. Mint a latin tanszék vezetője kitartóan szorgalmazta a középisk.-i és egy.-i klasszikus latin-oktatás fejlesztését. – F. m. Calanus püspök és a Vita Attilae (Bp., 1941); Árpád-kori latin nyelvű irodalmunk stílusproblémái (Bp., 1954); Legrégibb magyarországi latin verses emlékeink (Bp., 1956); A Gellért-legendák forrásértéke (Bp., 1958); P. mester és műve (Irod. tört. Közl., 1966. 1. sz.); Középkori kútfőink kritikus kérdései (szerk., Bp., 1974); Anonymus és a Kassai kódex (Bp., 1974). – Irod. Harmatta János: H. J. emlékezete (Antik Tanulm., 1977); V. Kovács Sándor: H. J. (Irod. tört. Közl., 1977. 3. sz.).