Kezdőlap

Kosztolányi Dezső (Szabadka, 1885. márc. 29.Bp., 1936. nov. 3.): költő, író, műfordító, újságíró. A Nyugat első nemzedékének kiemelkedő alakja. ~ Árpád tanár fia. Tanulmányait szülővárosában kezdte. Gimnáziumi tanulmányai közben testvéreivel és unokatestvéreivel előadásokat szerveztek, ezek eleinte csak saját szórakozásukat szolgálták, később nagyobb nyilvánosság elé léptek műsoraikkal. A bemutatott jeleneteket, verseket gyakran maguk írták, ebben a költő és unokaöccse, Brenner József – idővel Csáth Géza néven ismert novellista – jeleskedett a legtöbbször. 1900-tól, ekkor ötödik gimnazista, rendszeresen írt verseket, amelyekből az első a Budapesti Naplóban 1901. okt.-ben látott napvilágot, ezután a helyi lapokban hamarosan újabbak is meg-megjelentek már. 1903–06-ban a bp.-i egy.-en magyar-német szakos bölcsészhallgató. A kezdő írók indulását előmozdító nevezetes Négyesy-szeminárium stítusgyakorlatain ismerkedett meg, majd barátkozott össze Babits Mihállyal, Juhász Gyulával, Oláh Gáborral. Írói pályájához itt kapta az utolsó indítékot, meggyőződött tehetségéről és megszilárdult hivatástudata. A l'art pour l'art hívének vallotta magát, de még pályakezdő korszakában sem vállalta, valósította meg ennek a felfogásnak szélsőséges formáit. 1904 őszétől 1905 tavaszáig Bécsben folytatta egy.-i tanulmányait, a következő tanévben még rendszeresen látogatta az előadásokat, de egyre jobban csökkent a kedve, 1906 őszén ismét beiratkozott az új évre, de ekkor már minden erejét és idejét az írásra fordította, ezért hagyta befejezetlenül elkezdett tanulmányait. Több idegen nyelvet sajátított el, így olaszul, franciául, németül, angolul és spanyolul beszélt. A Nyugatnak megindulásától egyik vezető munkatársa. Első verseskötete 1907-ben (Négy fal között), elbeszélésgyűjteménye 1908-ban (Boszorkányos esték) jelent meg. Nemcsak szépíróként működött, hanem publicistaként is, egy.-i korától kezdve. Számos napilap és folyóirat részére írt vezércikkeket, tárcákat, irodalmi és színházi kritikákat. Teljes politikai elkötelezésre nem volt hajlandó, így a haladó polgári, a szociáldemokrata és a katolikus lapokba egyaránt dolgozott. Sokat utazott mind Mo.-on, mind Ny-Európa különböző országaiban. 1910-ben ismerte meg Harmos Ilona színésznőt, akit 1913-ban feleségül vett. Az I. világháború pusztításai és oktalan véráldozatai megrázták. A forradalmat örömmel üdvözölte, a Vörösmarty Ak. tagja lett. Az ellenforradalom győzelme után rövid ideig az Új Nemzedék munkatársa, annak a Pardon rovatnak a szerkesztője, amely sűrűn támadta a levert proletárdiktatúra közéleti szereplőit, majd a Pesti Hírlapnál folytatta tevékenységét. A Petőfi Társaság tagja lett, de csakhamar kilépett innen. A 20-as években egyre-másra jelentek meg verseskötetei, elbeszélésgyűjteményei és regényei. Itthon és külföldön egyaránt elismerték: A véres költő c. regényét az MTA Péczely-díjjal jutalmazta, Thomas Mann megkülönböztetett figyelemmel és barátsággal érdeklődött iránta. József Attilát szeretettel segítette és támogatta, ellenben Ady líráját élesen támadta (A Toll, 1929). Tagja volt a Kisfaludy Társaságnak (1928), a La Fontaine Társaság társelnöke, a magyar. PEN Club első elnöke (1930). Munkásságában a 20-as évek végétől haláláig a rövid prózai műfajok és a líra foglalták el a központi helyet. A 30-as évek elején rákbetegség támadta meg, felváltva kezelték hazai intézetekben és Stockholmban, megmenteni nem lehetett. Írói és újságírói tevékenységét élete utolsó hónapjától eltekintve – mindvégig folytatta. A polgári gondolkodás és életforma egyik legkitűnőbb művészi kifejezője és összefoglalója. Humanizmus és játékosság sajátosan kapcsolódik össze műveiben. Szerencsésen ötvözte egységbe a szecesszió, a parnasszisták, a szimbolizmus, az impresszionizmus és az expresszionizmus eredményeit. A m. nyelv fennmaradásáért és tisztaságáért szenvedélyesen harcolt cikkeiben. Műfordításaival Shakespeare, Oscar Wilde, a modern Ny-európai költészet megismertetésére törekedett. Édes Anna, Pacsirta, Aranysárkány c. regényeit filmre vitték. Verseit, elbeszéléseit és regényeit több idegen nyelvre fordították. – F. m. Versek: A szegény kisgyermek panaszai (Bp., 1910); Őszi koncert. Kártya (Bp., 1911); Mágia (Békéscsaba, 1912); Mák (Békéscsaba, 1916); Kenyér és bor (Békéscsaba, 1920); A bús férfi panaszai (Bp., 1924); Meztelenül (Bp., 1928); Szeptemberi áhítat (Bp., 1939); K. D. Válogatott versei (sajtó alá rendezte Vas István, Bp., 1954); K. D. összegyűjtött versei (sajtó alá rendezte Vargha Balázs, Bp., 1964). Elbeszélések, rajzok: K. D. elbeszélései (sajtó alá rendezte Réz Pál, Bp., 1965); K. D. hátrahagyott művei (I–XI. kiadta és bevezette Illyés Gyula és Illés Endre, Bp., 1940–1948). Regényei: A rossz orvos (Bp., 1921); A véres költő (Bp., 1922, MTA Péczely-jutalmával kitüntetve); Pacsirta (Bp., 1924); Aranysárkány (Bp., 1924); Édes Anna (Bp., 1926). Műfordítások: Modern költők (Bp., 1814); Idegen költők (Bp., 1937). Levelezés: Babits–Juhász-K. levelezése (sajtó alá rendezte Belia György, Bp., 1959). – Irod. Ady Endre: „Négy fal között” (1907); Krúdy Gyula: K. (1916); Nagy Lajos: Bölcsőtől a koporsóig (1933); József Attila: K. D. (1935); Baráth Ferenc: K. D. (Zalaegerszeg, 1938); Kosztolányi Dezsőné: K. D. (Bp., 1938); Szekszárdy-Csengery József: K. D. (Szeged, 1938); Németh László: Készülődés (Bp., 1941); Devecseri Gábor: Az élő K. (Bp:, 1945); Füst Milán: Emlékezések és tanulmányok (Bp., 1956); Heller Ágnes: Az esztétikai normák felbomlása, etikai kérdések K. D. munkásságában (Bp., 1957); Illés Endre: K. D. (Bp., 1957); Vas István: K. költészete (Bp., 1958); Halász Gábor: Válogatott írásai (Bp., 1959); Móricz Zsigmond: Irodalomról, művészetről (II. Bp., 1959); Bóka László: Arcképvázlatok és tanulmányok (Bp., 1962); Kiss Ferenc: A beérkezés küszöbén (Bp., 1962); Sőtér István: K. D. (Kritika, 1965); Rónay László: „Ki volt ez a varázsló? ” (Bp., 1985). – Szi. Somlyó Zoltán: K. D.-nek; Jékely Zoltán: A halál ünnepén; József Attila: K.; Radnóti Miklós: Ének a halálról. K. D. temetésén; Jékely Zoltán: Itt lakott; Somlyó György: K. (versek.); Zelk Zoltán: K. halálára (vers).