Kezdőlap

Kozma Miklós (Nagyvárad, 1884. szept. 5.Ungvár, 1941. dec. 8.): politikus, az MTI és társvállalatai elnöke, miniszter. ~ Ferenc (Bárd Miklós) örökbe fogadott fia. A Ludovika Ak. után mint huszár hadnagy kezdte meg szolgálatát. Emellett a bp.-i egy.-en jogot tanult. Részt vett az I. világháborúban. 1919-ben Szegeden az ún. nemzeti hadsereg propaganda- és védelmi osztályának vezetője, majd Horthy kabinetirodájának katonapolitikai referense. 1922. okt.-től az MTI, 1925-től a Magyar Telefonhírmondó és Rádió Rt. elnöke. 1934-től felsőházi tag. 1935. márc. 4-től 1937. febr. 3-ig a Gömbös-, majd Darányi-kormány belügyminisztere; ő irányította az 1935. évi választásokat. Darányi kezdetben mérsékelt, a parlamentre támaszkodó politikájával nem értett egyet, s ez vezetett lemondásához. 1937. márc.-ban ismét az MTI és az érdekkörébe tartozó vállalatok elnökévé választottták. 1938 őszén a Rongyos Gárdával be akart törni Kárpát-Ukrajnába. 1940–41-ben Kárpát-Ukrajna (Kárpátalja) kormányzói biztosa. Irathagyatéka a korszak történetének értékes forrása, az Országos Levéltárban van. – F. m. Egy csapattiszt naplója 1914–18 (Bp., 1932); Beszédek, előadások 1919–1838 (Bp., 1938).