Kezdőlap

Kőrösy József (Pest, 1844. ápr. 20.Bp., 1906. jún. 23.): statisztikus, az MTA tagja (l. 1879. r. 1903). ~ Kornél orvos apja. Mivel egy.-i tanulmányait anyagi helyzete miatt félbe kellett szakítania, az Első Magyar Általános Biztosító Társaságnál vállalt állást, majd 1868-ban a Pesti Napló közgazdasági rovatának vezetését vette át. 1870-től kezdve a Fővárosi Statisztikai Hivatal ig.-ja, melyet három évtizedes munkájával magas színvonalú tudományos intézetté fejlesztett ki. 1886-ban javaslatára állította fel a főváros a járványkórházat. Főként halandósági és lakásügyi kérdések statisztikai feldolgozásával foglalkozott. Az indexszámítással kapcsolatban felállított elmélete általánosan elterjedt. Szerk.-je volt a Nemzetgazdasági Írók és a Megyei Monográfiák sorozatnak. – F. m. Pestvárosi statisztikai évkönyv (Pest, 1873); Plan einer Mortalitäts Statistik für Grosstädte (Wien, 1873); Az emberi élettartam és halandóság kiszámításáról (Bp., 1874); Armut und Todesursachen (Wien; 1886); Demológiai tanulmányok (Bp., 1889); Bp. Székesfőv. közoktatásügyi statisztikája (Bp., 1900); A részvénytársulati statisztika reformja (Bp., 1900). – Irod. Laky Dezső: Emlékbeszéd (MTA Emlékbeszédek, XXIII. 1906); Saile Tivadar: K. J. hatása a statisztika fejlődésére (Bp., 1927).