Kezdőlap

Pákozdy Ferenc, Vásárhelyi Pákozdy (Hódmezővásárhely, 1904. okt. 7.Debrecen, 1970. máj. 11.): költő. Orvosnak készült, majd jogot hallgatott, jog- és államtudományi doktorátust szerzett. 1928–1944 között újságíró volt különböző lapoknál. 1945 után szülővárosában dolgozott. 1952-től a Debreceni Egyetemi Könyvtár munkatársa. A harmincas években József Attila pártfogója és értő kritikusa volt, költészete mellett a Külvárosi éjről írott recenziójában állt ki (Hétfői Újság, Hódmezővásárhely, 1933. jan. 2.). – F. m. A Tisza sirálya (versek; Hódmezővásárhely, 1927); Förgetegben (versek; Hódmezővásárhely, 1943); Esthajnal (versek; Bp., 1968). Műfordításai: Shakespeare szonettjei (Hódmezővásárhely, 1943); Shakespeare: A vihar (Debrecen, 1955). – Irod. Vértes György: József Attila és az illegális Kommunista Párt (Bp., 1964); Juhász Béla: Az önmegvalósítás nehézségei. P. F. (Alföld, 1974. 5. sz.); Bata Imre: A vásárhelyi poéta (P. F. emlékezete, Tiszatáj, 1977. 4. sz.). – Szi.: Niklai Ádám: Ferkó bátyánk sírjára (vers, Alföld, 1970. 6. sz.); Kiss Tamás: Aznap. P. F. emlékének (vers, Holdkikötő, Bp., 1978).