Kezdőlap

Pethe Lajos (Jablonca, 1879. márc. 12.Bp., 1958. aug. 20.): bányamérnök, vaskohómérnök. Tanulmányait a selmecbányai Bányászati és Erdészeti Ak.-n 1904-ben fejezte be. Ötévi sóbányászati tevékenység után, 1910-ben Nagybányára került. Az I. világháborúban az országos hatáskörű Bányafelügyelőség vezetője, 86 bánya- és kohóműben a hadifontosságú fémek termelését irányította. Később kétszer is az áll. bányászat, illetve az irányító min. szakosztály vezetője volt. 1921–23-ban a selmecbányai főisk., a körmöcbányai pénzverő áttelepítése és a bauxitkutatások kezdeményezése, 1935-36-ban Komló fejlesztésének elindítása és a kokszosítási kísérletek terén fejtette ki működését. 1920–1935 között a pénzügymin.-ban a bányászati és kohászati felsőoktatás irányítója, négy új tanszék létesítését készítette elő. 1936-ban nyugdíjba vonult. 1950-től részt vett a vegyesásvány-bányászat újjászervezésében, 1952–55-ben a Bányászati Tervező Intézetben dolgozott. – F. m. Fém-bányászatunk technikai fejlődése (Bp., 1929).