Kezdőlap

Sajtos Gyula (Makó, 1896. febr. 21.Rábacsanak, 1967. júl. 1.): újságíró. Makón kezdte az újságírást. A Tanácsköztársaság idején a makói Vörös Hírlapnál dolgozott. 1920–30-ban a Makói Független Újság, majd a Friss Újság munkatársa, illetve felelős szerk.-je. Tagja volt a baloldali értelmiség makói társaságának. Baráti szálak fűzték Juhász Gyulához és Móra Ferenchez, ő vezette be körükbe az akkor még gimnazista József Attilát, akivel barátsága annak haláláig fennmaradt. A költőről számos cikket és egy visszaemlékezést jelentetett meg; több, addig ismeretlen versét tette közzé. 1945–59-ben a SZU-ban élt, az ungvári Kárpáti Igaz Szó irodalmi szerk.-je volt. 1960-ban hazatért és Rábacsanakon telepedett le. – F. m. József Attila kéziratai (Szabolcsi Miklóssal; Irod. tört. Közl., 1961. 6. sz.); József Attila Makón (Bp., 1964). – Irod. Péter László: S. Gy. (Kritika, 1964).