Kezdőlap

Szapáry Gyula, gróf (Pest, 1832. nov. 1.Abbázia, Olaszo., 1905. jan. 20.): miniszterelnök, konzervatív politikus, tárnokmester. Pályafutását Szolnok vm.-ben kezdte. Megalapította a megye gazdasági egyesületét, melynek 1867-ig elnöke volt. Kilencszer választották ogy.-i képviselővé, tagja volt a 67-es bizottságnak. 1873. márc. 5-től 1875. márc. 2-ig belügyminiszter, a Szlávy- és a Bittó-kormányban, 1878. dec. 5-től 1887. febr. m-lg pénzügyminiszter, közben rövid ideig egyúttal közmunka- és közlekedésügyi miniszter (1880. ápr.), 1889. ápr. 9-től jún. 15-ig földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszter, ezt követően 1890. márc. 15-ig földművelésügyi miniszter Tisza ‘Kálmán kormányában, 1890. márc 13-tól 1892. nov. 17-ig miniszterelnök és belügyminiszter. Miniszterelnöksége idején került -felszínre az egyházpolitikai kérdés. A kormánya által kidolgozott, a kötelező polgári házasságra vonatkozó javaslatokat túlzottan liberálisnak tartotta, emiatt lemondott, majd 1894-ben kilépett a Szabadelvű Pártból is; képviselői mandátumot ezután nem vállalt, de megmaradt a főrendiház tagjának. – M. Államköltségvetési tanulmányok (Bp., 1879). – Irod. Graf Julius Sz. an der Spitze Ungarns (Leipzig, 1891).