Kezdőlap

Vass Gyula (Kolozsvár, 1900. dec. Salgótarján 1951. ápr. 16.): orvos, író, újságíró. Kezdetben a bp.-i István Kórházban dolgozott, majd a dunántúli Rábakecskédre, onnan a Nógrád vm. i Kazárra került körorvosnak. Az 1930-as években cikkeit és tanulmányait a Válasz közölte. A II. világháború után a salgótarjáni kórház ig. főorvosa volt. Nógrád vm. első demokratikus szellemű lapjának, az 1945. febr.-ban megindult Munkásnak, majd az örökébe lépő Munkás Szónak éveken átfelelős szerk.-je volt. Forma és tartalom a műalkotásban c. munkája (Salgótarján, 1950) kéziratban maradt. – F. m. A Duna-medence ezer éve (Századunk, Bp., 1940). – Irod. Barabás Tibor: Salgótarján (Munka után. A magyar dolgozók szépirodalmi antológiája, Bp., 1948).