Kezdőlap

Vázsonyi Ádám (Bp., 1901. febr. 15.Bp., 1973. júl. 14.): folyammérnök és műtárgyépítő. Mérnöki oklevelét a bp.-i József Műegy.-en szerezte (1924). Vízmérnöki működését 1925-ben Szolnokon kezdte, 1929-ben a gyulai folyammérnöki hivatal mérnökeként áll. szolgálatba lépett. 1931–33-ban a bajai Deák Ferenc-hajózózsilip felújítási munkálatait vezette. 1934-ben nevezték ki a szombathelyi kultúrmérnöki hivatalhoz. 1936-ban megbízták a Békésszentandrási Vízlépcső építésének vezetésével, majd 1941-ben az ekkor szervezett szatmárnémeti folyammérnöki hivatal élére került, ahol korszerűsítette a Felső-Szamos és a Kraszna területének ár- és belvízvédelmét. 1944 végén hivatalát Vásárosnaményba költöztette át, majd a Szamos és a Kraszna hídjainak újjáépítésével a vízügyi szolgálat dolgozóit is bekapcsolta az újjáépítés munkájába. Tervezte és irányította a vásárosnaményi ideiglenes híd építését. 1948-ban, a társulatok államosításakor a debreceni vízgazdálkodási körzet vezetője lett és irányította a Hortobágy öntözését célzó munkálatokat 1950-ben Bp.-re került és 1951-ben a vízügyi szolgálat átszervezésekor a Közlekedési- és Postaügyi Min. (KPM) által létesített Árvízvédelmi és Folyammérnöki Hivatal műszaki vezetője lett. 1953-ban az újra egyesített vízügyi szolgálat központjában, az Orsz. Vízügyi Főigazgatóságon az igazgatási főosztályt vezette. 1957-től a Vízügyi Tudományos Kutató Intézet (VITUKI) munkatársaként az orsz. vízgazdálkodási Keretterv előkészítését irányította. 1963-ban a M. Vízügyi Múz. megszervezésére kapott megbízást, s ennek első otthonaként még az évben megnyitotta a siófoki Beszédes József Vízgazdálkodási Múz.-ot. 1967-ben vonult nyugalomba, de egészségi állapotának javulásával szakértői megbízást vállalt az É-mo.-i Vízügyi Igazgatóságon; élete végéig a vízügyi szolgálat aktív tagja maradt. Kezdeményezte az egyes területekre vonatkozó vízgazdálkodási adatok összegyűjtését, feldolgozását és kézikönyvek formájában való közreadását. A sorozat mintájául szánt kötet, mely az É-mo.-i Vízügyi Igazgatóság adatait tartalmazza, csak halála után, 1974-ben jelent meg. – F. m. A bajai Deák Ferenc-hajózózsilip javítási munkálatai (Vízügyi Közl., 1933. 1. sz.); A magyar vízszabályozások története (társszerzővel, Bp., 1973). – Irod. Károlyi Zsigmond: V. A. (1901–1973) (Vízgazdálkodás, 1973. 5. sz.).