Címlap

A BŰN

Zord bűnös vagyok, azt hiszem,
  de jól érzem magam.
Csak az zavar e semmiben,
  mért nincs bűnöm, ha van.

Hogy bűnös vagyok, nem vitás.
  De bármit gondolok,
az én bűnöm valami más.
  Tán együgyű dolog.

Mint fösvény eltünt aranyát,
  e bűnt keresem én;
elhagytam érte egy anyát,
  bár szivem nem kemény.

És meg is lelem egy napon
  az erény hősein;
s hogy gyónjak, kávézni hivom
  meg ismerőseim.

Elmondom: Öltem. Nem tudom
  kit, talán az apám -
elnéztem, amint vére folyt
  egy alvadt éjszakán.

Késsel szúrtam. Nem szinezem,
  hisz emberek vagyunk
s mint megdöföttek, hirtelen
  majd mi is lerogyunk.

Elmondom. S várom (várni kell),
  ki fut, hogy dolga van;
megnézem, ki tünődik el;
  ki retteg boldogan.

És észreveszek valakit,
  ki szemmel, melegen
jelez, csak ennyit: Vannak itt
  s te nem vagy idegen...

Ám lehet, bűnöm gyermekes
  és együgyű nagyon.
Akkor a világ kicsi lesz
  s én játszani hagyom.

Én istent nem hiszek s ha van,
  ne fáradjon velem;
majd én föloldozom magam;
  ki él, segít nekem.

1935. aug.