Tétel adatlapja
VisszaCÍMLAP

Molnár Ferenc

A Pál utcai fiúk

ISMERTETŐ


Az 1890-es évek pesti gyermekvilágának lírai krónikája a regény. Szereplői józsefvárosi gyerekek, akiknek két bérház közötti grund jelenti a játékszabadságot. A grund világának igazi törvényei, szokásai, egyesületei, erődítményei, vezérei és közkatonái vannak. A fennmaradásért háborúzni kell és a közkatonának áldozatul kell esnie, hogy ilymódon igazi hőssé váljon. Az író a gyermeklélek kitűnő ismerője. Főszereplője Nemecsek és a többiek: Boka és Ács Feri, a két tábor vezére, Geréb, a bűnbánó áruló, a finomkodó Csele, mind bonyolult, alakuló egyéniség. Gondolatviláguk, magatartásuk különböző. A hiteles lélekábrázolás mellett a könyv erénye a regényesség. A történet magával ragadja olvasóit, a grund már több, mint játszótér, jelkép ahol a harc az igazságért folyik. Nemecsek tulajdonképpen a kisember, aki nem bátor és nem hős, de azzá válik a grundért folyó háborúban. A regény a grund és a gyerekek valódi világát azonban soha nem lépi túl. Kiváló mesterségbeli tudással, a nagy író keze nyomáról árulkodó realizmussal, minden didakszist kerülő, csak a művészi és pszichológiai hatásra építő mű a 10-12 éves gyerekek maradandó élményt nyújtó olvasmánya. Ha Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig és Karinthy Frigyes: Tanár úr kérem című könyvével együtt olvastatjuk, a századeleji gyermekéletről megközelítő körképet kaphatnak a kis olvasók.

Forrás: Legeza Ilona könyvismertetői

https://legeza.oszk.hu
×