Darvas József (21321 bytes)

DARVAS JÓZSEF
(1912-1974)

A század harmincas éveiben az jelentette az "igazi" irodalomba lépést, a színvonalas olvasórétegek számára az irodalmi jelenlétet, ha egy írónak vagy költőnek verse vagy rövid terjedelmű prózája megjelent a Nyugatban, vagy ha új könyvéről a Nyugat elismerő kritikát írt. Ez a nagy múltú folyóirat abban az időben alig néhány száz példányban jelent meg, mégis ennek az értékelése volt mértékadó még azok számára is, akik akár jobbról, akár balról szemben álltak Babits vezérelte szerkesztőivel. Világnézetével egyre kevesebben értettek egyet, de művészi színvonaligénye mérce volt.

Nos, 1934-ben a Nyugatban elismerő kritika jelent meg egy Darvas József nevű állás nélküli, huszonkét éves tanítóról, akinek ebben az évben két regénye - a Fekete kenyér és a Vízkereszttől Szilveszterig - jelent meg egymás után, és ha az elsőben egy még a maga kifejezési formáját kereső, bár kétségtelen tehetségű író birkózik mondandóival, a második máris az érett írásművészre vall. Hamarosan jelentékeny és közízlésformáló írók, kritikusok - Móricz Zsigmond, Schöpflin Aladár, Remenyik Zsigmond, Benedek Marcell, Kárpáti Aurél - figyelnek fel az új névre. Ez a felettébb gyanús fiatalember, akinek már politikai botránya volt a tanítóképzőben is, képesítése után nem kapott iskolai állást: Klebersbergék nacionalista és "valláserkölcsi" pedagógiájának nem kellett a hozzájuk képest lázongóan baloldali parasztromantika sem, hát még ez a Szabó Dezső-i romantikától is balra álló, eleve marxistagyanús szemlélet! Hiszen ez a lázongó hangú tanítójelölt, majd a tanítói oklevéllel hol kőműves, hol újságkihordó parasztivadék korai verseivel, diákmozgalmi magatartásával már összeütközésbe került a rendőrhatóságokkal is, egy ízben két hónapig vizsgálati fogságban is volt, majd évekig állt rendőri felügyelet alatt.

Pedig a fiatal Darvas nemcsak Adyért és Móriczért lelkesedett; mint nemzedéke nagy részére, őrá is hatott Szabó Dezső romantikát expresszionizmussal ötvöző, zűrzavaros, önellentmondásokkal teljes, de mégis lelket izgató háborgása. De kezdettől fogva megmentette őt Szabó Dezső tévútjaitól a korán magába szívott és nem kisebb lelkesedésre gyújtó marxizmus. Származása és témavilága szerint irodalmi megjelenésétől fogva a "népi" írókhoz tartozott, de világszemlélete a szocializmushoz kapcsolta. Hamarosan a valójában kommunista Gondolat nevű, igen színvonalas marxista folyóirat egyik szerkesztője. Ennek a nagy jelentőségű folyóiratnak a főszerkesztője a sok mindenben igen merev, de igen nagy irodalmi és társadalomtudományi műveltségű Vértes György volt, magához és mindenkihez szigorú, világnézeti tisztaságban és irodalmi igényességben tántoríthatatlan, amolyan igazi kemény férfi. Az irodalmi elemzések nem szokták nyilvántartani, hogy hatása Darvasra semmivel sem volt csekélyebb, mint Szabó Dezsőé, sőt Móricz Zsigmondé és azoké a "népi" íróké, akik hamarosan a maguk körébe fogadták. Így Darvas irodalmi jelenlétének kezdeteitől fogva a hullámzó ideológiájú, de feltétlen "úri Magyarország"-ellenes népi írók és az illegális kommunista párt kettős vonzásában élt. Ez politikailag a Nemzeti Parasztpárt balszárnyát jelentette, amelynek a fiatal társadalomtudós Erdei Ferenccel hamarosan főalakja lett.

Élményanyagát szülőhelyéről, a városterjedelmű, de igazi alföldi falu jellegű Orosházáról és családi hagyományainak alapos ismeretéből hozta. Ama nagyon ritka paraszti körből származott, amely évszázadokra visszamenőleg emlékezett az elődökre. A család neve, Dumitrás, békési román eredetre utal, de már a XVII. században lutheránusok, tehát már akkor beleolvadtak a magyar parasztságba. Vármegyei okiratok bizonyítják, hogy nem földhöz kötött jobbágyok, hanem szabadon költöző "árendások", akik azonban nem a polgárosodás felé emelkedtek, hanem a nyomorgó béresek felé süllyedtek. Darvas József apja is béres volt, aki elesett az első világháborúban. Az árva szegény fiúnak tehát küzdelmes és szívós ifjúságot kellett átélnie a tanítói oklevélig és a köreiben - még a falusi tanítóértelmiségi körökben is - egészen ritka, a polgári értelmiség magas színvonalával egyértékű kultúra megszerzéséig, hogy azután a fővárosban ne csak jó újságíró, de később kitűnő szerkesztő is legyen (ehhez persze igen jó iskola volt a Gondolat és a szeretetteljes, szigorú tanító, Vértes György). Kétségtelen, hogy Darvas életében mindig is előtérben volt a gyakorlati politikus és a gyakorlati szerkesztő. Alkatánál fogva jó szervező, rendtartó vezető. Ezért tudott később különböző tárcák élén lelkiismeretes, jó miniszter és különböző szervezetek élén megfelelő elnök lenni. Ez a mindhalálig tartó közéletiség némiképpen akadálya is volt annak, hogy mindent megírhasson, ami kikívánkozott belőle. Nem egy belső konfliktusa, néha valósággal lelkifurdalása támadt, amiért íróművészetét háttérbe szorította a közéleti kötelezettségek teljesítése kedvéért. Pedig közben művészi tehetsége is egyre inkább fejlődött. Benne is alapvető volt a magyar falu igazi képét feltáró szociográfiai hajlam, akárcsak a többi népi íróban, de ha nem is volt olyan alapvetően lírai alkat, mint Illyés Gyula, és nem olyan mesélgető-csevegő örök epikus, mint Szabó Pál, stílusa költőibb és árnyaltabb, mint Illyésen kívül bármelyik "népi" címkét viselő íróé, pszichológiai tudása, belső világot ábrázoló képessége szinte el is különíti a népiektől. A legnagyobb magyar falu (1937) még jellegzetesen szociográfiai mű szülőhelyéről. Annak az évtizednek oly jelentős falukutató irodalma az egyik fontos előkészítője volt a felszabadulás utáni új törekvéseknek. Ennek egyik remeke ez a könyv, amelynek adatszerűsége mögül is előtör az író alkati epikussága. De még az is, hogy mennyire látni tudja a jelen mögött a viszonyokat és tudatokat befolyásoló múltat. Egyáltalán nem véletlen kirándulás Darvas számára a történelem. A Hunyadi Jánosról szóló regénye, A törökverő - úgy ítélem - legjobb történelmi regényeink közé tartozik, és felszabadulás előtti fő műve, az Egy parasztcsalád története, amelyben saját elődjeinek útját követi nyomon, legalább annyira történelmi krónika, mint szociográfia. A Máról holnapra pedig egészen szokatlan képlet irodalmunkban: történelmi regény a múlt század derekáról kizárólag paraszti környezetben. Mintegy bizonyíték, hogy nemcsak az úri világnak, hanem a parasztságnak is van "történelme" (egyébként ebből a regényből készült erőteljes drámája, a Szakadék). Persze a pszichológus hajlandóságú, de mindig társadalmi összefüggéseket kereső író számára szinte ellenállhatatlan csábítás az önéletrajzi fogantatású regény. A Máról holnapra, majd az ezt követő Elindult szeptemberben a saját életútját mutatja, ahogyan a nép legmélyéről eljutott az értő értelmiségi, de népéhez hű maradó kultúrához és magatartáshoz. Egyszerre lírai és politikus művek ezek, végső kicsengésük, hogy nem lehet egyszerre élni a lentiek és fentiek világát, nincsen harmadik út, a népet kell szolgálni, ha nem akarunk a nép árulói lenni.

Ilyen előzmények után Darvas a felszabadulás utáni kor egyik politikai főszereplője lesz. Igaz, hogy egy kitűnő társadalomelemző művel - ha akarom szociográfia, ha akarom publicisztika, ha akarom választékos szépirodalom -, a Város az ingoványonnál az új magyar irodalom egyik megindítója. Társadalmi, lélektani, morális körkép ez arról a világról, amely a nemzetet a nemzethalál pereméig sodorta. De utána több mint egy évtizedig nincs irodalmi folytatás. A miniszter, a főszerkesztő, az elnök, az államférfi szigorú kötelességtudattal, a személyi kultusz korának benső kétségeivel, nemegyszer gyötrődve saját magatartásának benső ellentmondásaival, háttérbe szorította a művészt. Ennek az évtizednek szorongásai és szükségszerű lelki válságai nemcsak az ő szívét és érrendszerét támadták meg; az infarktus a lelkiismeretes vezetők népbetegsége lett. Bizonyos, hogy ez az évtized a maga lélekben átélt ellentmondásaival volt az oka végül is korai halálának.

1956 után is megmaradt politikusnak, kitűnő elnöke volt az Írószövetségnek, nagyon jól megértette írótársai lelki válságait is. De most már újra tudott írni. És élete végén jut el epikus művészetének főművéhez, a Részeg esőhöz, amelyben egy emberi tudatban - egy öngyilkos jó barát temetése napján - összesűrűsödik a történelmi és a személyes múlt. - Darvas szerintem mindig is "modernebb" író volt, mint a "népiek". Árnyalt lélektani tudása, történelmi érzéke már azokban a régi időkben is modernebbé tette őt, mint ahogy azok képzelték, akik - igen tévesen - a Móricz Zsigmond-i regény folytatójának látták. Tanult ő Móricztól, még Szabó Dezsőtől is, de stílusban és szerkesztésben is modernebb volt nemcsak náluk, hanem úgy vélem, akár Szabó Pálnál, akár Veres Péternél vagy a többi népinél is. Ennek a Részeg esőnek azonban már úgyszólván semmi köze sincs a történelmileg időszerűtlenné is vált, régi típusú népi irodalomhoz. Modern társadalmi-lélektani regény. Itt kezdődött volna Darvas írói fejlődésében az új fejezet. De politika rongálta szíve nem bírta tovább. Néhány korábbi szívroham után, várva is, váratlanul is következett a végső, amely megölte. Pedig új élet kezdeténél tartott. Új, szerelmes házasság első éveiben, új művészi módszer első igazi megvalósításánál.

Nem sokkal halála előtt mint az Írószövetség elnöke jelen volt egy vele egy évjáratú írótársa kitüntetésénél, közel negyven éve ismerték egymást, az írótársnak az illetékes miniszter - hasonlóképpen évfolyamtársuk - átadta a Munka Érdemrend arany fokozatát. Utána hármasban leültek egy-két pohárka konyakot inni. A miniszter nevetve kérdezte az éppen kitüntetettet: "Terveid szerint még hány évre van szükséged?" Az író nevetve válaszolta: "Hát ha Goethe, Victor Hugo és Tolsztoj eljuthatott a nyolcvanháromig, vagy legalább megközelíthette - talán nekem is adatik ennyi, mert legalább ennyi a még elmesélnivalóm." Darvas akkor poharát emelve így szólt: "Remélem meg is éred; én a túl rossz szívemmel megelégszem a hetvennel, pedig nyolcvanra lenne szükségem. Most kezdem sejteni, mit és hogyan is szeretnék megírni." Nem írta meg, alig két évvel később az a két kortárs a temetésén találkozott.


TARTALOM