Körmendi Ferenc (19044 bytes)

KÖRMENDI FERENC
(1900-1972)

Aligha lehet nagyobb értékrendbeli távolságot elképzelni, mint ha elolvassuk Körmendi Ferenc regényeit és utána elolvassuk ezeknek hazai kritikáit és irodalomtörténeti jellemzéseit. Az irodalmi élet és az irodalomtörténeti utókor egyszerűen nem tudta és máig sem tudja elviselni, hogy a mi századunkban itt élt közöttünk egy igen tehetséges, a világirodalom gazdagodásával lépést tartani igyekvő, európai távlatú és jó európai színvonalú író, akinek nemzetközi sikere nagyobb volt, mint bármelyik magyar prózaírónak. (Csak a nemzetközi színműirodalomba épült bele ilyen mértékben Molnár Ferenc, akit úgyszintén nehezen viselt el szakirodalmunk idegrendszere, de a Molnár-világsiker ellen már nem tudtak védekezni. De hogy utána még egy nála fiatalabb regényírónk világsikerét és világhírét is elviseljék, erre se műítész, se hivatásbeli szakember nem volt képes minálunk.) Jól érezhető, hogy szinte fogvicsorgatva írják le, hogy műveit huszonkét nyelvre fordították. Ráadásul már közvetlenül a háború előtt, 1939-ben a fellángoló itthoni fasizmus elől Angliába ment, ahol a londoni rádió - a BBC - magyar nyelvű adásainak antifasiszta publicistája volt. És habár a háború után, az 1948. évi hazai könyvnapon még új regénnyel, a fasizmus borzalmainak előjátékairól szóló "Így kezdődött" cíművel jelen volt - a "fordulat éve" után egész Európának hátat fordított. Liberális-polgári demokrata szellemével és ízlésével Sztálint ugyanúgy nem viselte el, mint Hitlert. Eddig csak sikerhajszoló, idegent majmoló, megbocsáthatatlanul érdekesen író "bestseller" szerzőnek tartották, ettől kezdve még ellenségnek is számított, akinek minden művészi erényét is megvetendő hibának kell vallani. Olvassuk el akár Irodalmi lexikonunk róla szóló, igen rövidke címszavát, vagy hivatalos irodalomtörténetünknek, a "Nagy Spenót"-nak 6-odik kötetében az őt jellemző alfejezetet - versengve beszélik le az olvasót, hogy írónak tekintsék vagy éppen olvasni kívánják a világszerte legsikeresebb, valóban európai szellemű, valószínűleg maradandó értékű magyar szépprózaíró műveit. - De hogy ez a már akár haragnak mondható idegenkedés miért folytatódik még most is, mintegy két évtizeddel halála után? Erre nehéz volna választ találni. Hiszen a közelmúltban megjelent "Kortárs Magyar Írók Kislexikona", amely a teljesség igényével mutatja be az 1959 és 1988 között élt és élő itthoni és külföldön otthonra talált magyar írókat - a számos emigráns, külföldre szakadt irodalmi hazánkfiát, köztük jó néhány felettébb jelentéktelen "kismestert" is felsorolva Körmendi Ferencnek még csak a nevét sem említi. - Ez ellen egyetlen érvünk lehet: olvassuk el akárcsak egyetlen könyvét a nagy sikerűek közül. De még jobban tesszük, ha nagynehezen beszerezzük a "Budapesti kaland"-ot és "A boldog emberöltő"-t, s e két talán legfontosabb mellett a furcsa című "Ind. 7. 15. via Bodenbach"-ot, meg a "Találkozás és búcsú"-t - akkor az olvasó egyre jobban elámul, és maga is vitába száll a kritikai és irodalomtörténeti rosszindulatok fűtötte közvéleménnyel.

Ifjúkorában már igen művelt írástudónak számított. Budapesti volt, itt járta iskoláit, itt tanult az egyetemen párhuzamosan jogtudományt és történelmet, közben zenét és zeneesztétikát is. Politikailag oly közömbösen semleges volt, hogy amikor a forradalmak és az ellenforradalom után, a húszas években jól képzett újságíró lett, zenekritikáit a "jobboldali" Magyarságba, publicisztikáit és korai irodalmi műveit a Kiss József alapította jellegzetesen polgári baloldali A Hétbe írta. Később, Kiss József halála után egy ideig A Hét egyik szerkesztője is volt. 1932-ben következett a nagy előreugrás, az irodalmi világszenzáció. Három nagy angol kiadó cég nemzetközi regénypályázatot hirdetett. A hírverés és a várható tekintélyes tiszteletdíj Európa különböző országaiban ösztönözte az írókat: százával érkeztek a kéziratok (persze kötelezően angol fordításban). Az első díjat pedig az ismeretlen magyar világból pályázó még ismeretlenebb 32 éves Körmendi Ferenc nyerte el "Budapesti kaland" című regényével. És nem méltatlanul. Remekmű volt akkor is, s most, hatvan év után már egy letűnt kor kicsinyes tülekedésének tragikomikus korképe. A budapesti magyar kispolgárság vágyvilágának és sivár hétköznapi valóságának egyszerre ironikus, komor, fordulatos és mégis egyhangúságról valló körképe. Arról szól, hogy egy külföldre szakadt pesti fiú hosszú idő után hazalátogat. Ennek hírére egykori iskolatársai, akik itthon már rég elszakadtak egymástól, egyszeriben megbolydulnak, összefutnak. Versenypálya - a szerző szavával: "aréna" - lesz az egész város. Mindegyik egykori fiú, most már az élet robotját élő férfi, néhol még a családja is azt kutatja, milyen előnye származhat a volt osztálytárs látogatásából. Általában valami jó üzletet akarnak kötni, vagy belerángatni közös vállalkozásokba, de akad egykori osztálytárs húga, aki férjhez menne a külföldi vendéghez. Sőt, ha elegendő pénze van, akkor anyakönyvvezető sem kell, csak vigye magával külföldre. A kavargás tragédiákba és komédiákba fullad, közben kitűnő figurák egész képcsarnoka tárul az olvasó elé. A stílus pedig mértéktartóan választékos, a gondolattársítások és a lélektani váratlanságok némi modern felhangjával. Tömegsiker volt itthon és odakint a széles nagyvilágban is. - És nemsokára egy itthon szokatlan stílusjátékú, rövid regény következett, az "Ind. 7. 15. via Bodenbach". - Ez persze egy vasúti szerelvény menetrendjelzése. Ebbe a vonatba ül a regény hőse, aki az Ausztrián keresztül Itáliába tartó úton a külső és belső ingerek, ablakon túli látványok, feltolakodó emlékek, bontakozó tervek, személytelen útitársak, s nem utolsósorban a kerekek kattogásának hatására önkéntelenül - szabadon - társítja gondolatait. Némiképp a freudi lélekelemzés példatára, de paródiája is ez az egész tudat és tudatalatti regény. A tragikus, ironikus, a racionális és az irracionális egy másik valóságszinten ugyanolyan egységben tárul az olvasó elé, mint a "Budapesti kaland"-ban, és tulajdonképpen Körmendi egész életművében. - Ez után írja lassan, gondosan azt a nagyregényt, amelyet alighanem élete főművének kell tartanunk: "A boldog emberöltő"-t. - A címben benne rejtőzik Körmendi egész ironikus-tragikus szemléletmódja. Ez a "boldog emberöltő" a századfordulón született magyar nemzedék kora, amelyről ama "boldog békeidőkben" jósolgatták, hogy milyen boldog emberöltő lesz. Nos, ezek élik át az első világháborút (akkor még nem volt második), a két különböző jellegű forradalmat, az ellenforradalom rémségeit, a Bethlen-féle konszolidáció álliberális áldemokráciáját, a harmincas évek kezdetének világválságát. Egy boldognak ígért nemzedék boldogtalanságai sorakoznak fel egy pesti polgárfiú - nem nagypolgár és nem kispolgár, hanem igazi középpolgár - életmozzanataiban. Korkép és körkép egy magyar emberöltőről. Hőse a kor egyik jellegzetes lehetősége: a félzsidó fiú, akinek helyzeténél fogva mindenkihez van köze és senkivel sem egészen azonos. (Akárcsak a szerző, aki egyszerre volt a Magyarság és A Hét munkatársa.) Az olvasónak az az érzése, hogy ennek a második világháború előtti korszaknak a legjelentékenyebb regényét olvassa. - Körmendi otthonos volt a kor világirodalmában. A kritika úgy szokta mondani, hogy utánozta a nyugati tanulságokat, holott szinkron volt azokkal. Persze, hogy tanult a legjobb kortársaktól: "A boldog emberöltő" stílusváltozásaiban és ábrázolásmódjában a jó fülű olvasó érezheti, hogy Thomas Mann, főleg a "Varázshegy", valamint Aldous Huxley ugyanúgy előképei voltak, mint a különböző francia és német avantgárd kísérletek. Ezek azonban tanulságok, amelyeknek következményeként alakította ki a maga sajátos, lírai mozzanatokkal teljes, nagyvonalú epikus stílusát. "A boldog emberöltő"-t úgy bírálták, úgy marasztalták el, hogy lépten-nyomon kiolvasható az eltitkolt elragadtatás. Hiszen ez a regény a második világháború előtti magyar irodalom egyik főműve. Csak idő kérdése, hogy végre felfedezzük és besoroljuk klasszikus műveink közé.

Érdemes több művét is elolvasni, főleg a finom lélektani változatokkal teljes "Találkozás és búcsú"-t. De ennyi is elegendő, hogy felismerjük helyét irodalomtörténetünkben. És most már azt is illik tudni, hogy Angliából előbb Brazíliába távozott, majd onnét Észak-Amerikába. Ott is halt meg. De még emléke sem ért haza, még kevésbé kései művei, holott mindvégig író, sőt mindvégig magyar író maradt. Várjuk, hogy hazaérkezzék.


TARTALOM