Rudnyánszky Gyula (21983 bytes)

RUDNYÁNSZKY GYULA
(1858-1913)

Rudnyánszkyval felettébb mostohán bánt az irodalmi emlékezet; még a neve is csaknem feledésbe merült. Pedig néhány költeménye a századforduló legjobbjai közt biztosíthatná a helyét, irodalomtörténeti jelentősége pedig körülbelül olyan fontos kapcsolatteremtés a XIX. és a XX. század előremutató költői törekvései között, mint Bródy Sándoré a prózairodalomban. Ő az összekötő láncszem Reviczkyék újat akarása és Ady nemzedékének újat teremtése közt. Alighanem életművének feltűnő egyenetlensége és világnézetének szakadatlan önellentmondásokkal teljes hullámzása a fő oka annak, hogy már a közvetlen utókor sem tudván, mit is kezdjen vele, inkább nem is beszélt róla. Holott például Ady egy kritikájában értékben Reviczky és Komjáthy elé helyezte, a lexikonok és összefoglaló irodalomtörténetek köztemetőjében előkelő helyen nyugszik. Ámde az irodalmi-politikai jobboldalnak nem kellett a szocialista költő, aki egy időben még a Népszavának is munkatársa volt; a baloldaliaknak nem kellett a vallásos költő, aki egy időben a klerikális Magyar Szemle szerkesztője volt; akik lelkesedtek volna bensőséges Mária-himnuszaiért, azokat meghökkentette a Casanova-dalok erotikus frivolsága, akinek szívéhez szólt a munkásnyomorról szóló, kapitalizmust megbélyegző, nemzetközi szolidaritást hirdető, forradalmat váró költészete, azt visszariasztotta türelmetlen nacionalizmusa. Pedig egyrészt a leghaladóbb előzmények - Vajda János és Reviczky Gyula - egyenes folytatása, formaművészetével pedig még Babitsra és Kosztolányira is hatott, s ugyanolyan előzménye Heltaiék nagyvárosi világiasságának, mint a Sík Sándor vagy Harsányi Lajos fémjelezte katolikus költészetnek.

Birtokos nemesi elődök leszármazottja volt, apja negyvennyolcas honvédtiszt: egyszerre örökli az elődök maradiságát és a forradalmi eszméket. A család hajdani jómódjának már csak az emléke él, és amikor érett ifjúként jogászpályára indul, már a napi kenyér megkeresése nyomasztja. Abba is hagyja az egyetemet, és mivel költő akar lenni - újságírónak áll be. Szinte szokványos út ez a kor irodalmi életében: jogászként kezdeni, majd írói-költői szándékokkal újságírónak menni.

Egy ideig debreceni szerkesztő, majd összevész kiadójával, visszajön Budapestre, de sehol sem tud gyökeret verni. Saját megélhetési gondjain keresztül érti meg a nyomort, és közeledik a szocializmushoz, amellyel vallásossága miatt nem tud azonosulni. Egy ideig azt hiszi, hogy a "keresztényszocialista" törekvések adnak megfelelő eszmei alapot lelki háborgásainak. A keresztényszocializmus nem tagadja a szociális problémákat, még az osztályharc létét sem, de azt vallja, hogy a katolikus valláserkölcs alapján megteremthető egy olyan osztálybéke, amely a tőke nagyobb sérelme nélkül megoldja a munkásság és szegényparasztság problémáit. A vallásos-utópista mozgalom magyarországi lelke, a tudósnak is kiváló, mélységesen emberséges főpap-professzor, Giesswein Sándor, az egyiptológia, asszirológia és a bibliai archeológia jelentékeny szakembere egy forradalom nélkül megvalósítható, igazi demokrácia lehetőségét látta a keresztényszocializmusban. Rudnyánszky hamarosan felismerte, hogy ez nem ad megoldást a nyomor ellen. Vagy harcolni kell, mint a szocialisták teszik, vagy bele kell törődni, és túlvilági vigaszra várni, mint ahogy a hívők teszik. Kapkodó próbálkozásai pedig sehol sem adták meg neki a mindennapok anyagi biztonságát. Pedig csak úgy ontotta a verseket, novellákat, írt gyermekek számára színdarabokat és játékos gyermekverseket (ezekkel ösztönző hatású volt Móricz Zsigmond kitűnő gyermekverseire), népdal-antológiát szerkesztett. De túl könnyen írt, túl könnyen verselt, és nem volt elegendő önkritikája. A kitűnő és a silány nemegyszer egy költeményen belül keveredik. Nem egy igen gyenge versében is akad remekműhöz méltó szakasz, máskor kitűnő költői műveket ront el pongyola, lapos, feleslegesen bőbeszédű szakaszokkal.

Elragadja saját verbális gazdagsága, gondolattársításainak féktelensége. Emellett mindenáron "hatásos", jól szavalható akar lenni. Mintha az emelkedett szellemű, örökké retorikus Ábrányi Emillel kelne versenyre. De hiányzik belőle Ábrányi egyértelmű, lelkes demokratizmusa és fegyelmezett arányérzéke. Egyébként nem volna gyengébb formaművész, mint Ábrányi. De eszmei kapkodása, szerkesztésbeli lazasága, a lapos közhelyek halmozása elrontja legtöbb költeményét. Legjobb pillanataiban, főleg a proletársors látomásszerű ábrázolásában, mégis remekműveket tud írni. A gyáva című elbeszélő költeménye a nyomorgó értelmiségiekről, vagy a forradalmat váró Jóslat a századforduló legjobb magyar költeményei közé tartozik. Egy ízben rövid börtönbüntetésre is ítélik néhány indulatos Habsburg-ellenes verséért. Ez növeli is népszerűségét. Mert ha nem is találja helyét sem az irodalomban, sem a társadalomban, a versolvasó közönség és a műkedvelő szavalók közt egy időben tagadhatatlanul népszerű, még közhelyeit is hatásosan lehet pódiumról elmondani, különösen a kor divatos harsogó álpátoszával. Olykor megélhetési okokból fordít is, néhány Ibsen-drámát tolmácsolt a hazai színpadoknak, igen jól mondható nyelven.

1905-ben megelégeli a hazai helyzetet, saját örökös anyagi bizonytalanságát és kilátástalanságát, feleségével együtt kivándorol Amerikába. Ott azután találkozik a féktelen kapitalizmussal és az ipari kizsákmányolás olyan képeivel, amelyek egyértelművé teszik antikapitalizmusát. Már itthon is hol a múltba vágyott, hol egy jobb jövendőbe, és elutasította a jelent. Szoros értelemben véve Amerikában sem lett szocialista, de költői harcostársa a szocialistáknak. És akkor következik be a tragikus fordulat. Látása régóta romlott, de odakint meggyorsul szemidegsorvadása - és megvakul.

Az egyéni szenvedés elmélyíti líráját. A látható világ helyett belső látomások formájában merül elébe a szenvedő világ. Hangja közeledik a szimbolizmushoz. Szerkesztése fegyelmezettebb lesz, mivel nem a papír előtt, tollal a kezében fogalmaz, hanem az örök sötétségben, magában formálja, kerekíti a verseket, amelyeket azután feleségének diktál.

A vak költő, aki csak magyarul ír (bár jól megtanul angolul is), egyre idegenebb, egyre magányosabb az idegen világban, bár az 1849 óta nem is kis létszámú amerikai magyarság tiszteli; eltartani azonban nem tudja. És elege is volt az Egyesült Államokból. 1912-ben hazajön. Kiadja utolsó verseskötetét, a Napszállat felé címűt, amelyben főleg Amerikában kelt verseit gyűjtötte össze. Ebben jelenik meg a Katona-levél a népből jött katonáról, aki parancs ellenére sem hajlandó az övéire, a sztrájkoló népre lőni. Rudnyánszky egyik legszebb, legjobb műve ez. És ebben a könyvben van a Forgácsok című igen hosszú költői vallomás úgyszólván mindenről, ami hányatott életében gondolatát foglalkoztatta. Formáját tekintve elmélkedő-filozófiai költemény, valójában lírai önfeltárás: egy ellentmondásokkal teljes élet egyértelmű megfogalmazása.

Az 1913-ban, halála évében megjelenő kötet meghozza az igazi irodalmi elismertetést. Ady lelkes kritikája mellett úgyszólván az egész irodalmi élet elismeri, és a legellentétesebb szemléletűek a magukénak akarják elismerni. Nyilvánvalóvá válik irodalomtörténeti jelentősége, előkészítő szerepe a modern magyar költészetben. De ezzel be is fejeződik nemcsak az élete, hanem - legalábbis egyelőre - az utóélete is. A szakemberek mindig is nyilvántartják, de magából az irodalomból kiesett. Halála utáni évben kezdődik az első világháború, s attól kezdve olyan újabb kérdések kényszerítették válaszokra a költészetet, amelyben sokkal fontosabbak voltak a Rudnyánszky előtti klasszikusok is, és a Rudnyánszkyra következő modernek is. És amiként az átmeneti kor legjobbjait - Ábrányi Emilt, Endrődi Sándort, Szilágyi Gézát s még jó néhányukat - a lexikonokba és az irodalomtörténeti összefoglalásokba szorította vissza a kegyetlen feledékenység, azonképpen a talán legfontosabb, legnagyobb közvetlen hatású Rudnyánszky is ismeretlenné homályosult az olvasók elől. Ő is a fontos újrafelfedezendők közé tartozik, legalább azzal a néhány költeményével, amely valóban remekmű.


TARTALOM