Andropov levele az SZKP KB Elnökségének

1956. augusztus 30.


A Központi Vezetőség júliusi teljes ülése előtti hetekben az országban erősen kiéleződött a belpolitikai helyzet. Az ellenséges elemek, akik Magyarországot a szocialista tábor leggyengébb láncszemének tekintették, aktivizálódtak, és nyíltan támadták a Magyar Dolgozók Pártjának vezetőségét. Aknamunkájukban a magyar parasztok jómódú rétegére, továbbá a volt jobboldali szociáldemokraták és az értelmiség köreiben található elégedetlen elemekre támaszkodtak, s kihasználták a nyugati propagandának, a katolikus egyháznak és a különféle nacionalista elemeknek a lakosságra gyakorolt nagy befolyását. A helyzet rosszabbodásához és az ellenséges elemek tevékenységének megélénküléséhez hozzájárultak a barátaink által a gazdaságpolitikában elkövetett hibák is, továbbá a szocialista törvényesség megsértése, a párton belüli demokrácia gyengülése, ami Rákosi elvtárs hosszú ideig érvényesülő személyi kultuszának volt a következménye.

Az MDP vezetősége által elkövetett hibák súlyos elégedetlenséget váltottak ki a párttagság egy részéből, mindenekelőtt a pártaktívából, amely attól félt, hogy alkalmas pillanatban újjáélesztik Rákosi elvtárs személyi kultuszát, és visszahozzák a régi módszereket, a becsületes kommunisták üldözését. Az MDP vezetősége igen késlekedve hajtotta végre az SZKP XX. kongresszusának az MDP tagjai által nagy lelkesedéssel fogadott határozatait. Olyan helyzet alakult ki, amelyben sok párttag úgy látta, hogy a pártvezetés és elsősorban Rákosi elvtárs ellene szegül a XX. kongresszuson hozott határozatok megvalósításának. Az ellenséges, ellenzéki beállítottságú elemek kihasználták ezt a körülményt, és az SZKP XX. kongresszusán hozott határozatok zászlaja alatt felléptek a pártvezetés ellen. A helyzet azért is súlyosbodott, mert a pártnak nem volt világos és határozott cselekvési programja. A Politikai Bizottság és személyesen Rákosi elvtárs, akire ránehezedett a régi hibák terhe is, az ellenséges elemek és az opportunisták elleni harcban határozatlan, erélytelen volt, s olykor fejvesztettnek, tanácstalannak, passzívnak mutatkozott.

Ilyen helyzetben ült össze július 18-án az MDP KV plénuma, amely megvitatta a párt és az ország életének időszerű kérdéseit és meghatározta a párt akcióprogramját. A plénum munkájának sikerét az SZKP KB által a magyar elvtársaknak nyújtott segítség és Mikojan elvtársnak a plénumon való személyes részvétele biztosította. A teljes ülés óta eltelt egy hónap még kevés ahhoz, hogy kimerítő elemzést adhassunk az országban bekövetkezett változásokról, de már most elmondható, hogy a KV teljes ülése óta enyhült az országban a belpolitikai feszültség. A pártaktívaülések, amelyeken részt vettek a párt és a magyar kormány vezetői, megmutatták, hogy a magyar dolgozók túlnyomó többsége egyetértően fogadta az MDP KV plénumának határozatait, valamint az említett határozatok nyomán tett párt- és kormányintézkedéseket. A pártaktívaülések azt mutatták, hogy a KV plénumának határozatai jó alapot nyújtanak a párttagok egységének erősítéséhez, a pártvezetés iránti bizalmuk növeléséhez, a népi demokratikus rend megszilárdításához Magyarországon.

Mindamellett úgy látjuk, hogy az MDP KV júliusi plénumának határozatai nyomán bekövetkezett bizonyos javulás ellenére a magyarországi belpolitikai helyzet még mindig meglehetősen bonyolult, és nagy figyelmet érdemel.

A legaggasztóbb az a tény, hogy a magyar elvtársak még alig értek el eredményeket a hatalom megszilárdításáért folytatott küzdelemben. Az MDP KV teljes ülése után barátaink számos intézkedést tettek az államvezetés további demokratizálása érdekében. Ilyen intézkedés volt az Országgyűlés szerepének és a helyi tanácsok önállóságának növelése, a helyi ipari vállalatok, a közüzemek és számos művelődési intézmény átadása a tanácsok kezelésébe. A magyar közvélemény kedvezően fogadta barátaink olyan lépéseit, mint például az interpellációk bevezetése a parlamentben, a korábban jogtalanul letartóztatott személyek rehabilitálásának bejelentése, sajtókonferenciák rendezése a Minisztertanács elnökénél és más magyar állami vezetőknél. Ezeknek az intézkedéseknek a megvalósítását azonban magyar barátaink nem kötik össze a belpolitikai hatalom megszilárdítását biztosító, határozott politikával, hanem csak igen erélytelenül élnek a hatalommal, még olyan esetekben is, amikor pedig erre feltétlenül szükség lenne.

Az MDP Központi Vezetősége és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa csak igen félénken fogalmaz meg a párt és a dolgozók számára olyan feladatokat, mint például a munka termelékenységének növelése, a munkafegyelem megszilárdítása, az önköltség csökkentése, a takarékosság fokozása. Márpedig e feladatok megoldása nélkül nem lehet eredményeket elérni a gazdasági építésben. Ugyanakkor sok felelős magyar párt- és állami funkcionárius szóban vagy írásban különféle ígéreteket tesz az életszínvonal emelésére, a parasztoknak adandó újabb kedvezményekre, további kölcsönök nyújtására és hasonlókra. Az ellenséges elemek, akik a KV júliusi plénuma utáni első időben megzavarodtak s nem találták meg rögtön a szilárd talajt aknamunkájuk folytatásához, most már kezdik kihasználni elvtársaink határozatlanságát. Felhasználva a magyar dolgozók bizonyos csoportjaiban az utóbbi időkben elterjedt élősdi mentalitást, az ellenség és az ellenzékiek arra biztatják őket, hogy minduntalan újabb és újabb követeléseket támasszanak a kormánnyal szemben mind az életszínvonal emelése terén, mind pedig számos politikai kérdésben. Így például a dolgozók nemrégiben lezajlott gyűlésein helyenként követelték az adók megszüntetését, a munkabérek emelését, az osztrák-magyar határ megnyitását, a mezőgazdaság kollektivizálásának abbahagyását és így tovább. Az ellenséges elemek ezzel a taktikával próbálják nehéz helyzetbe hozni barátainkat, hiszen jól tudják, hogy ezeket az újabb követeléseket a mai helyzetben nem lehet teljesíteni, sőt egy részüket egyáltalán nem lehet teljesíteni a párt és a népi demokratikus állam politikájának súlyos sérelme nélkül. A magyar elvtársakkal folytatott megbeszélések során kiviláglott, hogy az utóbbi időben ők maguk is észrevették ezt, de egyelőre mégsem tettek a kemény vonal érvényesítését biztosító, határozott intézkedéseket.

Az ellenséges elemek a saját győzelmüknek és elvtársaink meghátrálásának akarják feltüntetni Rákosi elvtárs távozását, az idei belső államkölcsönjegyzés elmaradását és néhány más lépést. Ilyen körülmények között szerintünk különösen fontos lenne a pártvonal szilárdságát, az államhatalom erejét demonstrálni. És mégis, a magyar elvtársak, akik megpróbálják elkerülni az esetleges komplikációkat, egyelőre az engedmények politikáját folytatják, s ezzel - véleményünk szerint - csak bátorítják az ellenséges és ellenzéki elemek tevékenységét. Ez különösen kézzelfoghatóan nyilvánul meg az ideológia területén. Ismeretes, hogy a Petőfi Kör június 27-i vitáján jó néhány író, elsősorban Déry [Tibor] és Tardos [Tibor] azt a reakciós követelést hangoztatta, hogy Magyarországon "új forradalmat" kell csinálni, és teli szájjal becsmérelte a pártvezetést. A Politikai Bizottság annak idején nagyon helyesen elítélte az írók demagóg, ellenforradalmi felszólalásait, a párt Ellenőrző Bizottsága pedig Déryt és Tardost kizárta a pártból. Most viszont, Gerő és Szalai elvtársak megnyilatkozásaiból ítélve, barátaink bele akarnak egyezni abba, hogy Déryt beválasszák a Magyar Írók Szövetségének vezetőségébe, rá akarják bízni egy új irodalmi és esztétikai folyóirat szerkesztését, sőt olyan nyilatkozatot is tettek, hogy esetleg visszaveszik a pártba. Jellemző egy másik példa is. Egy hónappal ezelőtt az írók párttaggyűlésén megvitatták az MDP Központi Vezetőségének a Petőfi köri ellenséges megnyilvánulásokat elítélő június 30-i határozatát. A taggyűlésen jelen volt minden író a határozat ellen foglalt állást, és csak egyetlen ember, Király [István] elvtárs, a Csillag című folyóirat szerkesztője állt ki a KV-határozat mellett - az írók gúnyos közbekiáltásai és nevetése közepette. Nemrégiben tudomásunkra jutott, hogy Királyt behívatták a budapesti pártbizottságra, és azt ajánlották, mondjon le a folyóirat főszerkesztői posztjáról, mert máskülönben az írók bojkottálni fogják ezt a folyóiratot, mivel "Király álláspontja annak idején élesen eltért a többi író álláspontjától". Véleményünk szerint az ilyen lépések nem éppen a pártvezetés vonalának szilárdságáról tanúskodnak.

Sok magyar elvtárs - elsősorban számos megyei pártbizottsági titkár, akivel alkalmunk volt beszélgetni - szerint az MDP vezetősége azért tesz bizonyos engedményeket a reakciós elemeknek, hogy így próbálja megbékíteni és leszerelni őket. Az ilyen politika egy ideig valóban lehetővé teszi barátaink számára, hogy elkerüljék az összeütközéseket az ellenzéki elemekkel, csakhogy ez a vonal alapjaiban hibás és veszélyes, mert oda vezethet, hogy a magyar elvtársak észrevétlenül letérnek a marxista-leninista politika útjáról.

Barátainkra most nehéz feladat vár a mezőgazdaság szocialista átalakítása terén. A Magyar Népköztársaság Földművelésügyi Minisztériumának adatai szerint ez év június 30-án Magyarországon összesen 4863 termelőszövetkezet és szövetkezeti csoport állt fenn, összesen 343 400 taggal. A szövetkezetek 2 479 000 hold földet, azaz az ország szántóterületének mintegy 20%-át foglalják magukban. 1956 első felében a mezőgazdaságban gyorsabban haladt a szövetkezetesítés, mint a múlt év azonos időszakában. Míg 1955 első felében 101 tszcs alakult összesen 25 ezer taggal, ez év első felében 327 új tszcs jött létre 55 ezer taggal. A KV júliusi teljes ülésén élesen megbírálták azokat a hibákat, amelyeket egyes megyei pártbizottságok (Zala, Somogy, Borsod megyében és másutt) a szövetkezetek szervezése során elkövettek. E hibák elítélését az ellenséges elemek a saját céljaikra igyekeztek kihasználni. Nagy propagandát fejtettek ki a parasztok között annak érdekében, hogy lépjenek ki a szövetkezetekből. Meg kell mondani, hogy ez a propaganda nem volt eredménytelen. A rendelkezésünkre álló adatok szerint a parasztok mintegy száz Zala, Somogy és Vas megyei faluban jelentették be, hogy feloszlatják a szövetkezeteket és kilépnek belőlük. Az utóbbi két-három hónapban lényegesen lelassult a tszcs-szervezés üteme. Május 1. és június 15. között 5591 fő lépett be a szövetkezetekbe, ezzel szemben június 15. és augusztus 1. között csak 1000 fő.

Az országban a hatalom megszilárdításának elengedhetetlen feltétele az MDP konszolidálása, a Politikai Bizottság tekintélyének és befolyásának erősítése a párton belül.

Jelenleg a Magyar Dolgozók Pártja meglehetősen laza szervezet, amely a magyarországi lakosságnak csaknem 10%-át foglalja magában (870 ezer párttagot és tagjelöltet). A párttagok között 300-350 ezer volt szociáldemokrata, s rajtuk kívül sok kispolgári és más befurakodott elem található. Ezek a párton belül az idegen, kommunistaellenes befolyás hordozói. Figyelembe kell venni azt a körülményt is, hogy a magyar pártaktíva soraiban sok az elégedetlen ember, akit a pártvezetés annak idején megsértett. Ezeknek az elvtársaknak egy része rossz hatással van az egyszerű párttagokra. Mindez bonyolítja a magyar pártvezetés helyzetét, és nagy nehézségeket okoz a párt és az ország irányításában. Az egyszerű párttagok szemében a pártvezetés tekintélye annak idején elválaszthatatlanul összekapcsolódott Rákosi elvtárs személyi kultuszával. Az MDP-ben jelenleg nagy munka folyik ennek az antimarxista jelenségnek a leküzdése érdekében, de a magyar elvtársak még nem tudják megoldani, hogy a személyi kultusz leleplezésével egyidejűleg növeljék az MDP kollektív vezetésének tekintélyét. A magyar elvtársak bizonytalanságának és következetlenségének egyik fő oka, hogy a Politikai Bizottságnak és a PB egyes vezetőinek nincs kellő tekintélyük.

A nagykövetség ezért úgy véli, hogy magyar barátaink számára minden eddiginél sürgetőbben vetődik fel az a feladat, hogy növeljék a pártvezetés tekintélyét. Véleményünk szerint, ebben mi is nagy segítséget tudunk nekik nyújtani.

  1. Célszerű lenne még ebben az évben meghívni a Szovjetunióba egy barátság-missziót betöltő magyar kormányküldöttséget, Dobi István elvtárs vezetésével, az MDP és a magyar kormány vezetőinek (Gerő [Ernő], Kádár [János], Rónai [Sándor], Hegedüs [András] és más elvtársaknak) részvételével. Egy ilyen küldöttségnek a Szovjetunióba látogatása és pártunk vezetőivel való találkozása kétségkívül emelné a magyar vezetők tekintélyét a pártban és az országban. Nézetünk szerint célszerű lenne majd széles nyilvánosságot adni e küldöttség szovjetunióbeli tartózkodásának, s az utazás végén közös közleményt kiadni, amely szerint a szovjet és a magyar fél között teljes a kölcsönös egyetértés mind a külpolitika kérdésében, mind pedig az országainkban folyó szocialista építés kérdéseiben.

  2. Hasznos lenne a szovjet sajtóban cikkeket közölni a szocialista építés kérdéseiről, mindenekelőtt olyan kérdésekről, mint a párt vezető szerepe, a proletárdiktatúra megszilárdításának szükségessége, a demokratikus centralizmus stb. Az említett cikkek megírásánál igen fontos lenne felhasználni a népi demokratikus országokban folyó szocialista építés konkrét tényeit.

  3. Célszerű lenne ez év végéig az SZKP KB vonalán Magyarországra küldeni egy pártdelegációt, amelyben sok tekintélyes pártvezetőnknek kellene részt vennie. A küldöttség utazásának hivatalos célja a Magyarországon folyó pártmunka tapasztalatainak tanulmányozása lehetne (ahogyan azt a magyar elvtársak is tenni fogják nálunk), ténylegesen azonban ez a küldöttség az SZKP tapasztalatainak átadásával nagy segítséget nyújthatna a magyar elvtársaknak.

  4. Az is célszerűnek látszik, hogy néhány magyar elvtárssal, aki szabadságát a Szovjetunióban fogja tölteni, az SZKP vezetői megbeszéléseket folytassanak. Különösen hasznos lenne ilyen megbeszéléseket folytatni Gerő, Kádár, Rónai és Horváth Márton elvtársakkal. Ezek a megbeszélések elősegítenék a magyar elvtársak fejlődését, határozottságuk erősítését és a vezetés színvonalának emelését.

  5. A Szovjetunió Mezőgazdasági Minisztériumát és az Állami Gazdaságok Minisztériumát meg kellene bízni azzal, hogy dolgozzanak ki tervet a mezőgazdasági küldöttségek cseréjére a Magyar Népköztársasággal. Igen kívánatos lenne, hogy ez év végéig kiváló mezőgazdasági dolgozóinkból összeállított küldöttséget küldjünk Magyarországra. Ők beszámolhatnának a magyar parasztoknak és pártaktivistáknak a Szovjetunió mezőgazdaságában elért eredményekről.

Magyar barátaink számára súlyos problémát jelent a Magyarország és Jugoszlávia közti viszony. Az utóbbi fél évben némileg enyhült a helyzet e téren. Ez különösen akkor vált érezhetővé, amikor sikerült megállapodásra jutni a Jugoszláviának fizetendő jóvátétel dolgában. Ennek eredményeképpen lehetővé vált a kapcsolatok felvétele az MDP és a JKSZ közt. Pártvonalon a kapcsolatok javulását mindeddig akadályozta az a körülmény, hogy az MDP vezetésében továbbra is ott ült Rákosi elvtárs, akit a jugoszláv vezetés kategorikusan elutasított. A jugoszláv elvtársak azt sem titkolják, hogy nem elégíti ki őket Gerő elvtársnak az MDP KV első titkárává történt jelölése. A jugoszláv sajtó a legutóbbi időkig meglehetősen határozottan támogatta a magyarországi ellenzéki elemeket. Amióta A. I. Mikojan elvtárs Belgrádban tárgyalt a jugoszláv vezetőkkel, a jugoszláv sajtó valamivel mérsékeltebb hangnemben ír a magyar fejleményekről. Mindamellett a jugoszláv sajtóban és rádióban a legutóbbi időkig is előfordultak olyan megnyilvánulások, amelyek a magyar elvtársak véleménye szerint beavatkozást jelentenek a magyar állam belügyeibe. Így például a Politika című újság f. év július 20-án a következőket írta: "...Rákosi leváltása óta feltámadt az optimizmus. Eltávolították az egyik legnagyobb akadályt, de még korántsem az összeset." A Republika című lap f. év augusztus 7-én cikket közölt Gerő elvtársról, s ebben az utóbbinak a tevékenységét szoros kapcsolatba hozta Rákosi elvtárséval. A cikkben egyebek közt ez olvasható: "...pártbeli megfigyelők úgy gondolják, hogy ez a kompromisszum nem lesz hosszú életű. Nagy Imre hívei megpróbálják kézbe venni a párt irányítását." Ez év augusztus 21-én a Nin című társadalmi és politikai napilapban Iványi Iván Magyarország Rákosi nélkül címmel cikket jelentetett meg. Ebben az olvasható, hogy értelmiségi körök véleménye szerint Rákosi nem volt képes önállóan megtalálni a szocializmus építésének magyar útját, hanem vakon követte a Szovjetuniót, s csak Moszkva segítségével tudott megmaradni posztján. Ezután Iványi azt írja, hogy azokban az emberekben, akikkel alkalma volt beszélgetni, csalódást keltett, hogy Rákosit Gerő elvtárs váltotta fel az első titkári poszton, Gerő elvtársnak ugyanis alig van tekintélye, politikája pedig lényegében véve Rákosi elvtárs politikájának folytatása lesz. Ez év augusztus 23-án a Borba azt a hamis hírt közölte, hogy Nagy Imrét rehabilitálják, s ezzel kapcsolatban azt írta, hogy nemcsak Nagy Imre személyét kell rehabilitálni, hanem politikáját is. A magyar elvtársak szerint a jugoszlávok ezzel a cikkel is nyomást akarnak gyakorolni a magyar vezetésre.

Budapesten igen élénk tevékenységet folytat a jugoszláv diplomáciai képviselet: gyakran rendez különféle fogadásokat, ahová meghívják az ellenzéki beállítottságú magyar közszereplőket, s körükben a szocialista építés ún. jugoszláv útjának előnyeit propagálják. De nem érik be ezzel, hanem a képviselet egyes tagjai - elsősorban Mijatovic kereskedelmi tanácsos - az üzemekbe járkálnak, és ott a magyar elvtársakkal folytatott beszélgetésekben a szocialista építés "jugoszláv útját" magasztalják, sokszor pedig szovjetellenes kijelentésekre ragadtatják magukat.

A jugoszláv elvtársaknak ez a viselkedése kedvezőtlenül hat a magyarországi és az MDP-n belüli helyzetre. Figyelembe kell venni, hogy a Magyar Dolgozók Pártjában vannak olyanok - kivált az értelmiség körében -, akik egyetértenek a jugoszláv sajtóban kifejtett nézetekkel. Egyes párttagok nyíltan hangoztatják, hogy az állítólagos nemzeti sajátosságok miatt "a szocializmus építésének szovjet útja" kevésbé alkalmas Magyarország számára, mint a jugoszláv út. Ezek az emberek széltében-hosszában terjesztik az úgynevezett nemzeti kommunizmus hírhedt elméletét. Egy budapesti kerületi pártaktívaülésen a kerületi pártbizottság titkára kijelentette, hogy Magyarországon a szocializmus építését olyan úton kell folytatni, amely középen van "a jelenlegi magyar gyakorlat és a jugoszláv gyakorlat között". Egyes magyar pártaktivisták azt hangoztatják, hogy Tito elvtársnak azért van nagy becsülete a Szovjetunióban, mert annak idején nem rettent vissza attól, hogy a Szovjetuniótól független politikát folytasson.

A magyar elvtársaknak nincs kellően szilárd és világos politikai vonaluk a Jugoszláviához való viszonyt illetően. Miközben még néhány hónappal ezelőtt is teljesen indokolatlan bizalmatlanságot tanúsítottak a jugoszláv vezetőkkel szemben, most egyes vezető elvtársak beszédeikben vagy cikkeikben szinte hízelegnek a jugoszláv vezetésnek. Kedvezőtlen hatása van annak is, hogy a magyar elvtársak mindmáig nem foglalkoznak azoknak a ködös és hibás nézeteknek a helyesbítésével, amelyek a párttagságban a jugoszláv vezetők egyes megnyilatkozásaival kapcsolatban kialakultak. Ennek az a következménye, hogy miközben a jugoszláv elvtársak nyíltan kifejtik álláspontjukat, a magyar pártvezetés hallgat, jóllehet Gerő, Hegedüs, Kovács elvtárs és más PB-tagok a velünk folytatott megbeszélések során maguk is be szokták ismerni ennek helytelenségét. Sajnos, a jugoszláv elvtársak még mindig nem válaszoltak az MDP Központi Vezetőségének a pártkapcsolatok helyreállítására tett javaslatára, holott Tito elvtárs a Mikojan elvtárssal folytatott tárgyaláson erre ígéretet tett. Mi igen fontosnak tartjuk, hogy legalább némi segítséget tudjunk nyújtani a magyar-jugoszláv kapcsolatok rendezéséhez. Nagyon hasznos lenne, ha a JKSZ vezetése mielőbb módot találna arra, hogy válaszoljon az MDP Központi Vezetőségének július 21-i levelére, és támogassa a magyar elvtársaknak azt a javaslatát, hogy a legközelebbi jövőben találkozóra kerüljön sor a jugoszláv és a magyar küldöttségek között.

A Magyarországon és az MDP-n belül uralkodó állapotok megjavítása szempontjából nagy jelentőségűek Magyarországnak a Szovjetunióhoz és a többi népi demokratikus országhoz fűződő nemzetközi kapcsolatai. Az ellenséges és ellenzéki elemeknek a XX. pártkongresszus határozatai után kifejtett tevékenysége éppen arra irányult, hogy gyengítse ezeket a kapcsolatokat, s ha nem sikerül is leválasztaniuk Magyarországot, legalább eltávolítsák a szocialista tábortól, elsősorban a Szovjetuniótól. Az utóbbi időben a magyar sajtóban és különféle gyűléseken rendezett vitákban érezhetően megszaporodtak a Szovjetuniót vagy a szovjet élet egyes jelenségeit bíráló megnyilvánulások. A szovjet viszonyok régebben szokásban volt mértéktelen dicsőítésének jogos elítélése mellett Magyarországon ma olyan megnyilatkozások is előfordulnak, amelyek valamilyen formában megkérdőjelezik vagy legalábbis elhallgatják a szovjet nép által a szocialista építésben elért eredményeket, ugyanakkor mértéktelenül felnagyítják hiányosságainkat. Az ilyen megnyilatkozások egyik példája lehet Pándi Pál magyar újságíró cikksorozata. A közelmúltban a Szovjetunióban járt Pándi objektivista módon vizsgálta a szovjet valóság jelenségeit, lekicsinyelte a szovjet nép életszínvonalának emelése terén elért eredményeket, s voltaképpen befeketítette a szovjet élet egyes vonatkozásait. A nemrégiben lezajlott filozófiai vitán elhangzott felszólalásában Lukács György magyar filozófus tendenciózusan festette le a marxista-leninista tudomány állapotát a Szovjetunióban, azt állítva, hogy a szovjet filozófusok szinte mind dogmatikusak és betűrágók. Az utóbbi időben rengeteg bíráló cikk jelent meg az Irodalmi Újság című irodalmi hetilapban. A nacionalista érzület szításában nagy szerepet játszanak a nyugati országok rádióadásai és különösen a Szabad Európa Rádió propagandája. Ezek a rádióadók műsoraikban nap mint nap szidalmazzák a szovjet külpolitikát, a szocialista táborhoz tartozó országok közti nemzetközi kapcsolatokat, s bizalmatlanságot szítanak a magyar népben a Szovjetunió iránt. Az utóbbi időben a Szabad Európa Rádió különösen sokat foglalkozik a szovjet csapatok magyarországi állomásozásával. Bizalmas értesüléseink szerint ezt a propaganda-hadjáratot a budapesti amerikai diplomáciai misszió készítette elő és látta el anyagokkal. A napokban a Szabad Európa Rádió egyik adása azt állította, hogy mivel Magyarországon igen sok szovjet tiszt állomásozik családjával együtt, e tisztek nagyon magas fizetést kapnak, s ezért azokban a városokban, ahol szovjet katonai alakulatok vannak, a piacokon felszöktek az árak. Ugyanezzel a kérdéssel kapcsolatban Gerő elvtárs a napokban azt mondta nekem, hogy az MDP Központi Vezetőségéhez levelek érkeznek a lakosságtól, olyan panaszokkal, hogy a szovjet tisztek családjai felhajtják az árakat a piacokon, s "egyáltalán, helytelenül viselkednek".

A fentiekre való tekintettel különösen fontos, hogy lépések történjenek a Magyarország és a népi demokratikus országok közti kapcsolatok és mindenekelőtt a magyar-szovjet barátság erősítésére. Véleményünk szerint e feladat megvalósítását a következő intézkedések segíthetik elő:

  1. A magyar elvtársak elismerik, hogy milyen nagy jelentősége van annak a segítségnek, amelyet a Szovjetunió nyújt Magyarországnak, de a magyar sajtó mégis csak nagy általánosságban szól erről a segítségről, s nem konkretizálja, miben is nyilvánul ez meg. Ezért nem tekinthetők véletlennek a lakosság körében szállongó olyan híresztelések, hogy Magyarországra nézve előnytelen a Szovjetunióval folytatott kereskedelem, hogy csak a Szovjetunió húz előnyöket Magyarországból, hogy a Szovjetunió "kirabolja Magyarországot" és más ehhez hasonlók. Annak idején Rákosi és Gerő elvtársak elmondták nekünk, hogy még a vezető funkcionáriusok részéről is elhangzottak olyan vélemények, hogy jobb lenne, ha Magyarország nem a Szovjetuniónak adná el az uránércet, hanem a világpiacon értékesítené kemény valutáért. Véleményünk szerint rendkívül szükséges lenne, hogy a magyar sajtó konkrétan bemutassa azt a segítséget, amelyet a Szovjetunió nyújt Magyarországnak. Helyes lenne, ha a szovjet sajtó, rádió, film ugyancsak bemutatná ezt a segítséget, hiszen nem értelmes dolog titokban tartani a Szovjetunió által Magyarországnak nyújtott segítség olyan formáit, mint a kölcsönök, a gépi berendezések és a hiánycikknek számító áruk szállítása.

  2. A magyar-szovjet kapcsolatok fejlesztésében felbecsülhetetlen jelentősége van annak, hogy magyar küldöttségek utazzanak a Szovjetunióba. De az e téren kialakult gyakorlat nem teszi lehetővé, hogy ez meghozza a kívánt eredményeket, a küldöttségeket ugyanis csaknem kizárólag vezető párt- és állami funkcionáriusokból állítják össze, akik a Szovjetunióban tett utazásuk után általában nem tartanak erről nyilvános beszámolókat a dolgozóknak.

Célszerű lenne, ha a Szovjetunóba meghívott magyar delegációkba minél több munkást, parasztot, nem vezető értelmiségit, alsóbb pártfunkcionáriust válogatnának be. Tovább kell javítani a Szovjetunió és Magyarország közti kulturális együttműködést is. Gyakran előfordul, hogy a Magyar Népköztársaságba utazó szovjet kulturális küldöttségekben olyanok kapnak helyet, akik művészileg sokkal alacsonyabb színvonalon állnak, mint az előző években Magyarországon járt szovjet előadóművészek, miközben a kapitalista országokba országunk legjobb művészeit utaztatjuk. Figyelmet érdemel például, hogy legjobb színházi együtteseink közül még egy sem járt Magyarországon, holott az ilyen vendégszerepléseket a magyar nézők kétségkívül nagy, igen nagy érdeklődéssel fogadnák. A Magyarországgal való kulturális együttműködés tervezetét mindmáig nem hagyták jóvá, holott a kulturális együttműködésről szóló egyezményt már 1956 júniusában aláírták, s a magyar fél az egyezmény tervezetével együtt magát az együttműködési tervet is előterjesztette. A Kulturális Minisztérium 1953 óta többször is megígérte a magyar vezetőknek, hogy a Nagyszínházban bemutatják a Bánk bán című magyar nemzeti operát, ennek ellenére az opera bemutatóját még csak tervbe sem vették az elmúlt években, ami nagyon sérti a magyar értelmiséget.

Célszerű lenne felhívni a Szovjetunió Kulturális Minisztériumának figyelmét arra, hogy nagyobb aktivitásra van szükség a Magyarországgal folytatandó kulturális csere terén, s hogy ennek keretében legjobb előadóművészeinket és művészileg legkiválóbb színházi együtteseinket kell Magyarországra küldeni. Ugyanezt az elvet kellene szem előtt tartani a magyarországi képzőművészeti kiállításokra küldendő anyag kiválogatásában.

3. A nagykövetség véleménye szerint, most már igazán szükség van a szocialista táborhoz tartozó országok szorosabb együttműködésére és koordinálására az ideológiai kérdések, ezen belül a sajtó, rádió, film, színházi repertoár, könyvkiadás stb. terén. A Szovjetuniónak Magyarországon kifejtett propagandamunkája szembeszökően elmarad az országaink közti gazdasági kapcsolatok, együttműködés és kölcsönös segítségnyújtás színvonalától. A sajtó és rádió útján kifejtett szovjet propaganda többnyire nagy általánosságokban mozog, kincstári stílusú, s nem mutatja be a magyar-szovjet kapcsolatokra jellemző konkrét, hozzáférhető anyagokat. Az utóbbi három évben a magyar elvtársak állandóan panaszkodnak amiatt, hogy a Szovjet Távirati Iroda igen gyenge minőségű anyagokat küld Magyarországra.

Célszerűnek látszik, hogy szorosabb kapcsolatokat építsünk ki mind a testvéri kommunista és munkáspártok ideológiai kérdésekkel foglalkozó vezetőivel, mind pedig az ideológiai munka különféle területein, például a rádió, a könyvkiadás stb. területén dolgozó vezetőkkel.

4. A szocialista táboron belül nemzetközi kapcsolatok erősítése szempontjából nagy jelentőségű a testvérpártok helyzetéről idejekorán történő tájékoztatás. Jelenleg csak az SZKP-tól érkezik rendszeres információ a KB teljes üléseinek munkájáról és más fontos intézkedésekről. A magyar elvtársak más országokkal nem építhettek ki hasonló információcserét. A magyar elvtársak sokszor elmondták nekünk, hogy a szocialista országokban végbemenő számos fontos eseményről csak a nyugati sajtóból értesülnek. Így például a poznani eseményekről a magyar elvtársak a Reuter hírügynökség útján szereztek tudomást. Meg kell azonban mondani, hogy a magyar elvtársak sem törődnek azzal, hogy időben tájékoztassák a testvéri kommunista és munkáspártokat az MDP-ben történő fontos eseményekről. Tudunk arról, hogy a magyar vezetésnek ez a magatartása komoly helytelenítést váltott ki a német, lengyel és bolgár elvtársakból. Véleményünk szerint helyes volna, ha mi kezdeményeznénk a szocialista tábor összes testvéri kommunista és munkáspártjainál, hogy valósuljon meg az információcsere a legfontosabb ügyekben, továbbá a pártjaink tevékenységét érintő leginkább operatív kérdésekben.

5. Célszerű lenne, ha a Szovjet Hadsereg Politikai Főcsoportfőnöksége kiadná az utasítást a Magyarországon állomásozó szovjet csapatok parancsnokságának a tisztek családjaival kapcsolatos munka javítására.

6. A nagykövetség véleménye szerint, lényegesen javítaná az MDP-ben és az országban kialakult helyzetet az alábbi kérdések megoldása:

a) A mezőgazdaság szövetkezetesítésére vonatkozó irányszámok. Az MDP III. kongresszusa után a magyar sajtóban közzétették, hogy a párt 1960-ig a parasztgazdaságok 60-65%-át akarja szövetkezetekbe tömöríteni. Hegedüs elvtárs a KV júliusi teljes ülésén az ötéves terv összeállításának irányelveiről tartott beszámolójában ismét leszögezte, hogy 1960 végére a szocialista szektornak az egész szántóterület 55-60%-át kell magában foglalnia. Ezek az irányszámok számtalanszor elhangzottak különféle gyűléseken. Véleményünk szerint az, hogy ilyen széles körben hangoztatják a mezőgazdaság szövetkezetesítésére vonatkozó irányszámokat, amelyeket az egyéni parasztok lényegében sorsuk megpecsételésének tekintenek, csak felbőszítheti őket, és megkönnyíti a barátainkkal szemben folytatott ellenséges tevékenységet. Másrészt pedig ezeknek a számoknak nyilvánosságra hozatala túlkapásokhoz, az önkéntesség elvének megsértéséhez vezetett és fog vezetni a szövetkezetek szervezésében. Mivel ez igen fontos kérdés, célszerű lenne megmondani a magyar vezetésnek, hogy a tszcs-szervezésre vonatkozó irányszámokat csak a Központi Vezetőségnek és a helyi pártszerveknek kell ismerniük, s nem helyes ezeket széles körben terjeszteni.

b) Nagy Imre kérdése. Az MDP KV júliusi teljes ülése után a magyar vezetés több ízben megkísérelte, hogy tárgyaljon Nagy Imrével, rávegye saját hibáinak bírálatára, hogy ezután lehetővé váljék a pártba való visszavétele. A magyar elvtársak elmondása szerint Nagy nem volt hajlandó elismerni hibáit, hanem a Központi Vezetőséghez intézett levelében követelte, hogy az egész pártban, de legalábbis a KV-ban vitassák meg ezt a kérdést. Nézetünk szerint Nagynak ez a magatartása helytelen, s ha ilyen felfogással visszakerül a pártba, ez nem erősíteni, hanem gyengíteni fogja az MDP egységét. Másfelől azonban meg kell mondanunk, hogy Gerő elvtárs hajlik az egész Nagy Imre-kérdésnek oly módon történő elintézésére, hogy "leveszik a napirendről". Nagy Imrével eddig csak másodvonalbeli vezetők - Egri [Gyula], Nógrádi [Sándor], Köböl [József] - tárgyaltak. Ilyen emberekkel nehéz hatni Nagyra, annál is inkább, mert Nógrádi és Köböl az utóbbi időkig maguk is meglehetősen ellenzéki magatartást tanúsítottak a vezetéssel szemben. Ezenkívül a Nagy Imre-kérdést a mai helyzetben nem lehet egyszerűen "levenni a napirendről", tudniillik sok pártszervezetben újra meg újra felvetik ezt a kérdést. A jugoszláv sajtó megnyilatkozásai ugyancsak hangulatot keltenek ebben az irányban. Helyes lenne, ha Naggyal maga Gerő elvtárs tárgyalna más PB-tagok jelenlétében, s ő próbálná meggyőzni Nagyot, hogy gyakoroljon önkritikát. Ha Nagy legalább a főbb kérdésekben (az iparosítás, a szövetkezetesítés és a párt vezető szerepe terén elkövetett hibákat illetően) önkritikát gyakorolna, vissza kellene őt venni a pártba, és valamilyen kisebb munkát kellene neki adni. Ha viszont Nagy tovább folytatja ellenzéki politikáját, ellenzékiként és egységbontóként kell őt leleplezni a kommunisták előtt.

Egyes magyar elvtársak úgy vélekednek, hogy az SZKP KB Elnöksége szerint Nagynak részt kellene vennie a pártvezetőségben. Véleményünk szerint hasznos lenne, ha világosan kifejtenénk ebben a kérdésben elfoglalt álláspontunkat a magyar elvtársaknak. Erre alkalmat fog adni Gerő elvtárs ez év szeptemberi látogatása a Szovjetunióban.

c) Rákosi elvtárs kérdése. A magyar elvtársakkal folytatott megbeszéléseinkből az a benyomásunk, hogy Rákosi elvtárs a legközelebbi jövőben vissza akar térni Magyarországra, és tevékenyen részt akar venni a párt és az ország vezetésében. Ilyen értelemben nyilatkozott maga Rákosi elvtárs is a Szovjetunióba való elutazása előtt.

Ezzel kapcsolatban az sem hagyható szó nélkül, hogy a munkás párttagok bizonyos köreiben olyan vélekedések hangzanak el, miszerint Rákosi elvtárs lemondása csak átmeneti, és felgyógyulása után újra visszatér az MDP élére.

Ha Rákosi elvtárs Magyarországra visszatérve valóban be fog avatkozni a Politikai Bizottság munkájába, ez újra kiélezi az MDP-n belüli helyzetet, mivel Magyarországon vannak olyanok, akik számára előnyös Rákosit szembeállítani az új vezetéssel. Másrészt az ellenséges elemek újból arról fognak lármázni, hogy "az egész Központi Vezetőség Rákosi kezében van", márpedig ez nem erősítené az MDP vezetőségének tekintélyét.

J. Andropov

A Szovjetunió magyarországi

nagykövete


(Megjelent: A “Jelcin-dosszié". Szovjet dokumentumok 1956-ról. Szerk.: Gál Éva, Hegedűs B. András. Századvég Kiadó - 1956-os Intézet. Budapest, 1993. 31-41. l.)