Mikojan jelentése Budapestről az SZKP Központi Bizottságának

1956. július 14.


Július 13-án délelőtt 11 órakor, közvetlenül azután, hogy megérkeztem Budapestre, kétórás megbeszélést folytattam Hegedüs, Rákosi és Gerő elvtárssal, valamint Vég KV-titkár elvtárssal, aki szintén kijött a fogadásomra. Jelen volt Andropov elvtárs is. A beszélgetés után együtt ebédeltünk, megállapodtunk, hogy közvetlenül ezután össze kell hívni a politikai bizottsági tagok, a póttagok és a KV-titkárok tanácskozását, amely több mint 4 óra hosszat tartott. Valamennyi magyar elvtárs őszintén, időkorlátozás nélkül elmondta a véleményét. A hozzászólások lejegyzését külön küldöm. Itt benyomásaimról, valamint a tervezett döntésekről számolok be.

Megkértem a magyar elvtársakat, tájékoztassanak, mi folyik az országban és a pártban, milyen intézkedéseket hoztak a KV-ban annak megvalósítása érdekében, amit Szuszlov elvtárssal megvitattak. Hangsúlyoztam, hogy a magyarországi helyzet miatt Központi Bizottságunkban és az egész szocialista táboron belül nyugtalanság tapasztalható, amely abból indul ki, hogy nem engedhető meg, hogy Magyarországon bármiféle váratlan, kellemetlen esemény történjék. Kijelentettem, ha bármiféle segítségre - tanácsra vagy más egyébre - van szükség, akkor Központi Bizottságunk kész segítő kezet nyújtani a magyar elvtársaknak, hogy rendbe hozzák a helyzetet.

Az őszinte beszélgetés során valamennyi elvtárs elismerte, hogy a helyzet nem rózsás.

A KV június 30-án nyilvánosságra hozott, az ellenséges elemek elleni határozatán kívül a gyakorlatban semmit nem foganatosítottak, az elvtársak a KV ülése előtt felszólalásaikat készítik elő, közben pedig az ellenséges elemek büntetlenül tevékenykednek a tömegek körében, a helyi szervezetekben, egyre jobban kiterjesztik befolyásukat, egyre újabb csoportokat - már munkásokat is - vonnak be a pártvezetőség elmozdításáért folytatott harcba.

Látnivaló, hogy a hatalom napról napra egyre inkább kicsúszik az elvtársak kezéből. Kialakulóban van az ellenséges elemek párhuzamos központja, mely aktívan, határozottan és magabiztosan tevékenykedik.

A sajtó és a rádió kikerült a KV ellenőrzése alól.

Bár a KV június 30-i határozatát egyhangúan elfogadták, a KV-ben nincs egység sem elvi kérdésekben, sem a párt vezetésének gyakorlati kérdéseiben. A KV egyes tagjai, akik a határozat mellett szavaztak, most nemcsak hogy nem támogatják ezt a határozatot, ráadásul nem teljesítik a KV utasításait sem, sőt, fellépnek a KV határozatai ellen is. A párt központi lapjának, a legelterjedtebb lapnak a főszerkesztője nem ért egyet a KV vonalával és saját vonalat követ, a KV pedig mindeddig semmilyen lépést nem tett, mert hogy, úgymond, az illető mégiscsak a KV tagja.

A KV-tagok nem tartják érvényesnek magukra nézve a pártfegyelmet, sok kommunista, különösen az értelmiségiek, feloldódtak a kormány ellen hangolt kispolgári környezetben. A Petőfi nevét viselő vitakör heves tevékenységet folytató ideológiai és ellenzéki központtá vált. Létrejött gyakorlatilag egy párhuzamos KV, amely szemben áll a párt Központi Vezetőségével, és amely büntetlenül és akadálytalanul folytatja tevékenységét. A vezető magyar elvtársak semmiféle rendszabályt nem hoztak ezekkel az ellenséges elemekkel szemben, és még csak tervük sincs erre vonatkozólag.

Nap mint nap szélesedik az ellenséges, ellenzéki hangulat hatása, a nyugati ellenséges rádiópropaganda, a Magyarországon tartózkodó ügynökök, a jugoszláv rádió, sajtó és ügynökök támogatásával, amelyek segítik és buzdítják ezeket az ellenzéki elemeket. A párton belül jobboldali elemek, különösen akik Nagy Imre irányvonalát követik, plusz néhány száz pártaktivista, akik korábban a repressziók áldozatai voltak, és most kiszabadultak a börtönből és jobbára Budapesten tartózkodnak, nem tűrik, hogy Rákosi és harcostársai, akik bűnösek voltak sorsuk szerencsétlen alakulásában, továbbra is hatalmon vannak.

Arra a kérdésemre, miért nem alkalmaznak repressziót és letartóztatásokat az ellenséges elemek főkolomposaival szemben, Rákosi azt a megjegyzést tette, hogy a helyzet annyira bonyolulttá vált és a feszültség annyira felerősödött, hogy a letartóztatások nem segítenének: ha egyeseket letartóztatnak, mások jelennek meg, ha ezeket letartóztatják, megjelennek a következők, és nem lesz soha vége.

Világosan megmondtam a magyar elvtársaknak, hogy nem lehet eltűrni a párton belüli demokrácia olyan megsértését, amikor a KV apparátusának munkatársai nem teljesítik a párt választott szerveinek, a kollektív vezetésnek a határozatait, hanem a KV-val szemben álló, saját politikát folytatnak. A KV apparátusának nem lehet saját politikája, az a kötelessége, hogy teljesítse a KV határozatait. Ezért az ilyen elemeket haladéktalanul el kell zavarni a KV apparátusából. A párton belüli demokrácia megsértése az is, ha a sajtó és a rádió nem a KV politikáját közvetíti, hanem saját politikát folytat, és a pártellenes és szocializmusellenes elemeket támogatják. Ezért a sajtó és a rádió mindazon munkatársait, akik nem hajlandók a KV vonalát követni, haladéktalanul el kell mozdítani.

A párt vezetése ebben a veszélyes helyzetben gyakorlatilag teljesen apátiában van.

A kérdések megvitatása után a magyar elvtársak kénytelenek voltak beismerni, hogy bár a hatalom ténylegesen még nem csúszott ki a kezükből, de kicsúszóban van, és az események a hatalom elvesztése felé tartanak.

Egyes elvtársak, mint Gerő, Hegedüs, Kovács és mások, tisztában vannak a helyzet veszélyességével, de semmi javaslatot nem tettek, és bár hozzászólásaikból az derült ki, hogy minden a Rákosi-kérdés körül csúcsosodik ki, senki közülük nem volt hajlandó ezt a kérdést feltenni. Úgy látszik, mindannyian arra várnak, hogy a Rákosi-kérdést mi vessük fel, mivel úgy vélik, e kérdésben köti őket a mi vonalunk, melyet KB-nk nevében Szuszlov elvtárs tudatott velük, amikor kijelentette, hogy Rákosi elvtárs leváltása az adott időpontban ajándék volna az amerikaiaknak. Ezt Kovács elvtárs kereken meg is mondta az Andropov elvtárssal folytatott beszélgetés során.

Amikor én magam felvetettem ezt a kérdést, akkor azt hangsúlyozták, hogy a legfontosabb dolog, a legfőbb botránykő: a törvénytelenségekért való felelősség kérdése, vagyis az a kérdés, ki a felelős a kommunisták elleni, 1953 előtti repressziókért. Ebben a kérdésben minden irányból támadják a KV-t, és a KV képtelen megvédeni magát. Mindenki azon a véleményen van, hogy a bűnös nem annyira Farkas, mint inkább Rákosi.

Amikor az előzetes szűk körű tanácskozáson felvetettem azt a kérdést, hogy nem volna-e jobb a jelen körülmények között, a párt érdekében, ha Rákosi elvtárs maga lemondana, hogy elősegítse a pártnak a vezetés megtartását, valamint az ellenzéki és ellenséges elemek szétzúzását, Gerő, Hegedűs és Vég elvtárs szemmel láthatóan megörült a kérdés ilyen feltevésének, valósággal fellélegeztek. A javaslatot Kovács elvtárs is egyfajta örömmel fogadta, és ezt személyes beszélgetésünk során meg is mondta nekem.

A továbbiakban, a Politikai Bizottság ülésén mindenki helyeselte Rákosi elvtárs lemondását. Gerő egyenest azt mondta: "Egész a legutolsó óráig halogattuk ennek a kérdésnek a megoldását."

A magyar elvtársak egyetértettek azzal a megállapításommal, hogy Rákosi elvtárs távozása a vezetésből elősegíti a KV-n belüli valódi egység kialakítását, és megkönnyíti az ellenzéki és ellenséges elemekkel folytatott harcot. A sikert az biztosíthatja, ha a következő intézkedéseket foganatosítják egyidejűleg: először - Rákosi, aki ellen az ellenzék minden csapása irányul, és akit Farkasnál is inkább bűnösnek tartanak a törvénytelenségekben, lemond; másodszor - a párt vezetésébe munkatársak új csoportját veszik be, főképp magyar nemzetiségűeket, olyanokat, akik szilárdan kiálltak a párt vonaláért folytatott küzdelemben a legutóbbi bonyolult periódusban; harmadszor - egyidejűleg csapást mérnek az ellenséges elemek főkolomposaira, és szétverik központjaikat. Továbbá, támadásba kell lendülni az ideológia frontján a párttagság körében tapasztalható antimarxista, antileninista megnyilvánulások ellen. Végül helyre kell állítani a pártfegyelmet a párt valamennyi tagja számára, tekintet nélkül az illető személyére, ideértve mindenekelőtt a KV tagjait, és lenini alapokon biztosítani kell a KV egységét, úgy, ahogy ezt nálunk Lenin tette a párt X. kongresszusán azután, hogy a kongresszust megelőzően gyakorlatilag szakadás következett be a KB-n belül.

Amikor megkérdeztem, milyen kérdésekben van elvi nézeteltérés a KV tagjai között, akkor a KV egyik tagja megjegyezte, hogy a KV-tagok többnyire csak célzásokat tesznek, nem mondanak ki mindent, amit gondolnak, sokan rejtegetik nézeteiket. Ezután Gerő az alábbi módon válaszolt erre a kérdésre, amivel láthatólag valamennyien egyetértettek. A KV azon tagjainak, akik eltérnek a KV vonalától, nincs kialakult platformjuk, sem nézetrendszerük. Csupán egyes kérdésekről lehet beszélni. Az első kérdéscsoport a mezőgazdaság szövetkezetesítésével kapcsolatos. Ezt a kérdést legőszintébben Vas Zoltán KV-tag fogalmazta meg, aki kijelentette, hogy a szövetkezetesítést el kell halasztani vagy tíz évre, a traktorokat, mint, mondjuk, az Universzalokat, el kell adni az egyéni gazdáknak. Vannak más javaslatok is, mint például az, hogy korlátlanul hagyni kell a gazdaságban érvényesülni az értéktörvényt, engedni kell a konkurenciát; a gazdaságirányítást nem szovjet mintára kell felépíteni, ahogy ez jelenleg van, hanem inkább a jugoszláv minta szerint, amely, véleményük szerint, demokratikusabb. Végül a demokratizálás kérdése: sokan közülük hajlamosak, különösen a nyugati propaganda hatására, hogy átcsússzanak a formális burzsoá demokrácia vágányára.

Ami Nagy Imrét illeti, én megmondtam, hogy a mi Központi Bizottságunk nem vitatta meg a személyét illető kérdést, de nekem van saját véleményem, és ismerem Központi Bizottságunk néhány más tagjának a véleményét. Mi hibának tartottuk és most is annak tartjuk Nagy Imre kizárását a pártból, bár magatartásával rászolgált erre. Ha Nagy Imre a párt soraiban maradt volna, köteles lenne engedelmeskedni a pártfegyelemnek, és végrehajtani a párt akaratát. Kizárásával a KV saját maga megnehezítette a vele folytatott küzdelmet. Világosan értésére kell adni Nagynak, hogy a párt elleni harc révén nem juthat vissza a párt soraiba. A párt elleni harc útja olyan út, amely elkerülhetetlenül a börtönbe vezet. Ellenben ha változtat magatartásán, akkor számíthat rá, hogy visszaveszik a párt soraiba. Több elvtárs is azt mondta, hogy ez igaz, de a jelenlegi helyzetben nem lehet Nagy Imrét visszavenni a pártba, ezt az ő győzelmeként értékelnék, és akkor a párton belül megerősödik a jobboldali elhajlás. Majd egy idő után, ha tesz egy sor lépést a párt javára és hibái kijavításának irányában, akkor vissza lehet venni a pártba. Kovács elvtárs a vele folytatott beszélgetés során ezzel a kérdéssel kapcsolatban kijelentette, hogy ha ilyen irányú beszélgetést folytatnak Nagy Imrével, az semmiféle hatást nem fog gyakorolni rá. Ha viszont - mondta Kovács, hozzám fordulva - az önök KB-ja nevében beszélne Nagy Imrével, az más volna.

Rákosi elvtárs az előzetes tanácskozáson is, a Politikai Bizottság ülésén is helyesen viselkedett. Kijelentette, hogy már régóta megérett benne a lemondás gondolata, de halogatta ennek a kérdésnek a felvetését, mert az volt a szándéka, hogy saját erejéből kijavítja a párt vezetésében elkövetett hibákat, és azután lemond. Ez neki nem sikerült, most tehát, a párt érdekeiből kiindulva, amelyek számára mindenekfölött állnak, szükségesnek látja, hogy beadja lemondását.

Szalai lényegében amellett volt, hogy Rákosit a párt érdekében el kell távolítani a vezetésből, de aggodalmát fejezte ki, hogy az ellenséges elemek nemcsak Rákosit akarják eltávolítani a vezetésből, hanem harcostársait, vagy az ő kifejezésével élve, "az ő egész garnitúráját" is. Ő maga és más olyan, Rákosi által előtérbe tolt PB-tagok és KV-titkárok véleményét fejezte ki, mint Hidas, Vég, Bata, Egri, Mekis, akik szintén aggodalmukat fejezték ki saját sorsukkal kapcsolatban.

Sok más elvtárs véleménye szerint az is előfordulhat, hogy a KV plénuma megdönti az egész Politikai Bizottságot.

Szalai a maga nevében azt a javaslatot tette - részben ezen aggodalmak miatt, részint pedig, hogy az ellenség ne értékelje Rákosi távozását a saját győzelmeként -, hogy Rákosit úgy mentsék fel első titkári kötelezettségei alól, hogy egyúttal létrehozzák számára a megtisztelő pártelnöki posztot. Ezt a javaslatot senki nem támogatta, viszont annál többen helytelenítették. Maga Szalai nem erőltette a dolgot.

A Politikai Bizottságban a következő intézkedések végrehajtásában állapodtak meg:

  1. A Politikai Bizottság elhatározza, hogy teljesíti Rákosi elvtárs kérelmét, hogy lemond első titkári posztjáról és PB-tagságáról, és egyetért, hogy ezt a bejelentést a párt Központi Vezetőségének plénumán tegye meg. Ezzel kapcsolatban elhatározás született, hogy a belpolitikai helyzet előadója a KV plénumán ne Rákosi legyen, hanem egy másik elvtárs.

  2. Javaslatot kell készíteni a KV összetételének olyan fiatal, magyar nemzetiségű elvtársakkal való kiegészítésére, akik kitűntek az ellenzék elleni harcban, és jó kapcsolataik vannak a tömegekkel; a javaslatot a KV plénuma elé kell terjeszteni.

  3. Elő kell készíteni és a legközelebbi napokban meg kell valósítani a pártellenes, ellenséges csoportokra mérendő csapás tervét, tevékenységük kialakult központjainak szétverését.

  4. A KV ülését be nem várva, haladéktalanul rohamot kell intézni az ellenzék ellen, ennek érdekében:

a) haladéktalanul meg kell kezdeni a sajtóban és a rádióban a pártot támogató és az ellenséget elítélő pártszervezetek, különösen iparvállalati pártszervezetek határozatainak publikálását. A sajtó mind ez ideig nem volt erre hajlandó, és nem hozta nyilvánosságra ezeket a határozatokat;

b) cikkeket kell megjelentetni a pártsajtóban felbukkanó helytelen megnyilvánulásokkal szemben;

c) el kell mozdítani azokat a lapfőszerkesztőket és a rádió azon vezetőit, akik nem hajlandók a KV irányvonalát követni; pártvonalon felelősségre kell vonni őket;

d) intézkedést kell hozni, hogy le kell váltani a KV apparátusából mindazokat a munkatársakat, akik nem értenek egyet a KV vonalával és harcot folytatnak a KV vonala ellen;

e) elő kell készíteni a Politikai Bizottságban azon KV-tagok magatartásának megvitatását, akik szembehelyezkednek a KV-nak az ellenzéki és ellenséges elemekkel folytatott harcról szóló határozatával, azzal a céllal, hogy ezen intézkedések révén helyre lehet állítani a KV-tagok fegyelmét.

Az ülések közötti szünetben beszéltem Kovács elvtárssal. Jó, pártszerű benyomást kelt, nem kelti afféle intrikus benyomását. Ő a saját, budapesti pártszervezetének véleményét tükrözi, és teljes bizalommal viseltetik a Szovjetunió iránt. Mindenki azt mondja, hogy az ő városi pártbizottsága összehasonlíthatatlanul jobban tartja magát, mint a KV apparátusa.

A Politikai Bizottság úgy határozott, hogy a Politikai Bizottság személyi összetételének, valamint a KV első titkára személyének a kérdését holnap átgondolják, és tanácskozni fognak velünk.

1956. július 14. A. Mikojan


(Megjelent: Hiányzó lapok 1956 történetéből. Dokumentumok a volt SZKP KB levéltárából. Szerk.: Vjacseszlav Szereda és Alekszandr Sztikalin. Budapest, Móra, 1993. 40-49. l.)