II.
Válnak és vidékének természeti viszonyai

A váli víz völgye az észak-dunántúli Mezőföld része, kialakulása és fejlődése annak fejlődésével áll szoros kapcsolatban. A Mezőföld népi eredetű elnevezés, magában foglalja legfőbb jellemzőjét: a fa nélküli sztyeppevidéket. (A Mezőföld hivatalosan a Duna, a Velencei-tó, Fejér megyei Sárrét és a Sió határolta löszös, mély völgyekkel tagolt síkság Fejér és Tolna megyék területén. Kiterjedése 4500 km2.) Déli, alföldi jellegű felszíne észak felé haladva emelkedik, fokozatosan dombvidékké válik, majd átmenetet alkot a középhegység felé. Mindkét vele szomszédos területhez hasonlít: éghajlata inkább az Alföldével rokon, domborzati és talajtani viszonyai inkább a Dunántúlhoz kötik.

A Mezőföld északkeleti része az észak-mezőföldi dombvidék, amelynek csaknem a közepén fut délkeleti irányban a Váli víz völgye. Az észak-mezőföldi dombvidék a Mezőföld legmagasabb és legtagoltabb része. A dél felé vastagodó és típusossá váló löszből még gyakran emelkednek a felszínre pannon rögök (Váli erdő), amelyek délen már csak a Duna magas partjában fordulnak elő.

A pleisztocénben (1 millió éve) folytatódó földmozgások sakktáblához hasonlóan darabolták fel a vidéket: kiemelkedések, süllyedések sokasága keletkezett. E mozgások következtében létrejött vetődések fő jellemző iránya északnyugat-délkelet. Néhol erre merőleges kisebb törések bontják meg keresztirányban a főtörésvonalat. E vágásokban vízfolyások martak maguknak medret és rakták le hosszú időn át üledékeiket. E párhuzamos lefutású völgyek mintapéldánya a Váli völgy. A táj legmagasabb pontja a váli határban fekvő Tekerület hegy (246 m), valamint a tőle nem messze emelkedő Csúcsos hegy és Alcsúton a Csaplári erdő (mindkettő 236 m).

A holocén (25000 év) elején kiújuló legfiatalabb szerkezeti mozgások vezettek a jelenlegi térszint és vízhálózat végleges kialakulásához. A legtöbb délnyugat-északkeleti irányú keresztvölgy is ebben az időben született. A pannon táblák a vastagon rájuk rakódott lösszel együtt töredeztek össze ismét, és váltak a völgy menti vetődés vonalak irányában többé-kevésbé röglépcsőkké.

Az észak-mezőföldi dombság tehát a jégkorszaki (negyedkori) földmozgásokkal kiemelkedett, lekopott és összetöredezett pannon táblarögökből álló, lösz borította dombvidék. Mint a Mezőföld része, fejlődéstörténetileg nem tekinthető sem a középhegység, sem az Alföld részének, hanem jellemző módon kialakult, önálló kis tájegységnek a kettő között. A Mezőföld többi részétől szerkezetében, kialakulásában és elsősorban domborzati viszonyaiban élesen különbözik. Itt emelkedett a legmagasabbra, itt tagolódott a legerősebben az egységes mezőföldi pannon táblarög.

A falut átszelő Váli víz völgye a legszebb példája a területen húzódó északnyugat-délkeleti irányú egyenes törésvölgynek. Tengerszint feletti magassága Válnál 110 m. A völgyben folyó víz a Vértes és a Gercse aljában több forrásból ered, két főága Felcsut határában egyesül. A negyedkorban véglegesen kialakult mederfenéken vékony iszapos, löszös, homokos és kavicsos üledék halmozódott fel, ez alkotja a jelenlegi völgyfelszínt. Belőle képződött a régi talaj, amelyen az állandóan magas talajvíz következtében dús rétegek nőnek.

A jégkori, száraz, hideg éghajlat kedvező feltételeket teremtett a Középduna medencében a löszképződéshez. Kialakulásában a szél játszotta a döntő szerepet. A letarolt jégkori földfelszínről viharos erejű szelek felkapták a kőzet- és talaj részecskéket, tovaröpítették és közben liszt finomságúra őrölték. Ahol lecsökkent a szél sebessége, e finom és könnyű talaj-kőzetpor keverék lassan lehullva egyenletesen beborította az egész felszínt, vagy a széljárásnak a megfelelő hosszanti irányú buckákban halmozódott fel, néhol igen nagy vastagságban. Ez után kémiai folyamatok segítségével indult meg a lösz kiérése, összetömörítése. E fizikai és kémiai folyamatok végső eredménye a homogén, erősen meszes "sárga föld". Honnan szállította a szél az Észak-Mezőföldre a port? Minden jel arra mutat, hogy a terület anyaga hazai eredetű, a kiskunsági törmelékkúpokról származik, mert az észak- mezőségi és kiskunsági talaj kialakulása azonos időszakra esik. Ebből következik, hogy a keleti szelek hozták a löszt a Dunántúlra. Az Északi-Mezőföldre jellemző típusos és laza szerkezetű homokos lösz a legnagyobb kiterjedésű a váli területtel határos Szent László és pázmánd-verebi dombságban. Erősen vályogosodik. Így lepusztulásával a mérsékeltebb formák érvényesültek: az enyhe, szelíd lejtők, gyenge lefolyású völgyek és szakadékok. Ilyen lankás a váli táj is.

A terület vízhálózatának kialakulásában a vizek felszínformáló ereje (erózió) volt meghatározó. A jégkori kép a maitól igen eltérő. A felszín mai arculata egészen fiatal, holocén kori, hiszen a Duna Mezőföld peremi völgyszakaszának végleges formája is csak a jégkor végén stabilizálódott. Az egykori felszíni kép rekonstruálásához a lösztakaró alatt húzódó folyóvíz üledék rétegek nyújtanak segítséget. Az 1-2 méteres ártéri üledék alatt találjuk a 2- 10 m vastagságban fekvő durva homokkal kevert kavicsréteget. A kavicsszemcsék nagysága alsószakasz jellegű folyami lerakódást mutat. A kavicsréteg vastagsága alapján is arra a következtetésre kell jutnunk, hogy ezt a lerakódást az egész völgyfenék szélességét betöltő folyam, feltehetően a Duna-ág munkája végezte, amely az óholocén időktől kezdve mederfeltöltő jelleggel működött. Ezzel egyidőben az egész völgy a jégkor után lassan megsüllyedt. A mai csekély vizű Váli pataknál is jól megfigyelhető az állandó feltöltődés, ezért a medret kotrással kell fenntartani. Az észak- mezőföldi területekre a kis vízhozamú és ingadozó vízjárású vízrendszer a jellemző, amely a Duna jobboldali vízgyűjtő területéhez tartozik. A Váli és a Szent László víz kevéssel a torkolat előtt egyesül és Adony előtt, Sinatelepnél ömlik a Dunába.

A tájon három fajta típusos talaj alakult ki. Válban tisztán jelentkezik a mezőségi talaj, amely a lösz szerkezetétől többé-kevésbé eltérő formában uralkodóan borítja a dombvidék oldalait és platóit. Más a helyzet a völgyekben. Azokra az öntésével keveredő régi talaj a jellemző, amely a lefolyástalan szakaszokon mindinkább elszikesedik. Ezt bizonyítják a megjelenő, szikesedést jelző növényfajok is. Az egykori erdők helyén találjuk a harmadik, egyre soványodó talajfajtát: a barna erdei talajt. A váli határban az átlagos humuszvastagság 30-50 cm. Az alacsonyabb és vízszintes táblákon 70-100 cm, a lejtős oldalakon 10-30 cm a humuszréteg. A mezőségi talaj humuszos szintje általában magas karbonát tartalmú, ami kedvező szerkezetet biztosít, de egyben a vályogosodás alapja is. A község határában néhány évszázaddal ezelőtt még óriási erdőségek húzódtak, amelyeket a szabadságharc utáni időtől kezdve korlátlanul és felelőtlenül irtottak. Ma már csak szétszórt ligeterdők borítják a dombokat, amelyek uralkodó növénye az akác. Összefüggő egység csupán a Vereb és Acsa területére is átnyúló Váli erdő, amely a régi helyén történt újratelepítés eredménye, mindössze 50-60 éves. Területe a régi nagy rengetegnek csak töredéke, de így is az Észak-Mezőföld legnagyobb összefüggő kultúrerdősége.

A felszíni-domborzati viszonyok az éghajlat szempontjából egységesnek mondhatók, a legalacsonyabb 100 m, a legmagasabb 240 m a tengerszint felett. A dombság évi középhőmérséklete 10,5 °C a laposokon, míg 200 m-nél magasabb térszinteken 10 °C. A vidék hőmérsékleti viszonyait az alföldi hatásra utaló kontinentális mellett főleg a völgy északnyugati nyitottsága határozza meg, mert az akadálytalanul betörő északnyugati szél zúgva söpör végig a völgyön. Így általános jelenség az óceáni és a szárazföldi légtömegek viaskodása, és a harc kimenetelétől függ az azt követő időszak jellege. A napsütés időtartama szempontjából a Mezőföld a Dunántúl legkedvezőbb helyzetű tája, országos összehasonlításban mindjárt a Duna- Tisza köze után következik. Az évi napsütéses órák száma 2000 körül van. Érdekes tény, hogy a szeptember fényesebb az áprilisnál és október a márciusnál. Alcsúton az évi csapadék átlag 537 mm. Az évi csapadékos napok száma 130-140. 20 mm-nél több eső átlagos csak 5 alkalommal hullik.

A vidék gazdag erdei, a Váli víz éltető ereje nyilván sokban hozzájárult, hogy már a történelem előtti korokban is emberek laktak e tájon.




Hátra Kezdőlap Előre