emberábrázolás

a népművészetben Európa-szerte megtalálható, bár területenként eltérően alkalmazzák, és részben más-más előképek, ill. tradíció alapján alakult ki. Az emberábrázolás a → mértanias díszítésben és a → növényi ornamentikában rendszerint ritkábban fordult elő, ahol azonban megjelent, ott általában a főhelyre került. – Mo.-on az emberábrázolás egyaránt szerepelhetett a parasztok és a pásztorok által maguk és a környezetük számára készített tárgyakon (így faragáson hímzésen, szőttesen), a háziiparosok előállította → ácsolt ládán, ill. iparosoknak a parasztok részére gyártott termékein (elsősorban képeken és részben cserépen, mézeskalácson). Az emberábrázolás alkalmazásának módja, mértéke azonban erősen különbözött az egyes díszítőművészeti ágakban, ill. vidékeken. Pl. az emberábrázolásos csíkdísz gyakori a szatmári szövésben, a → bodrogközi szőtteseken és helyenként a → palóc szőttesekben, de nincs meg az egyébként gazdagon mintázott → sárközi szőttesekben. A → Kalocsa vidéki hímzésből hiányzott az emberábrázolás, de ugyanitt fel-felbukkant a parasztházakat díszítő falfestésben, pedig ugyanazok az íróasszonyok alkották, akik előrajzolták a hímzéseket (→ pingálás). – A népi emberábrázolások nagyrészt síkdíszítmények részei, az ilyenek megjelenítése a két fő díszítőirányzathoz igazodik. Geometrizált emberábrázolás általában a mértanias ornamentikában fordul elő, így → karcolt díszítésnél, → vésett díszítésnél, szedettes szövésben, → keresztöltéses hímzésben. Geometrikus emberábrázolásnak növényi mintához való társulása ritkább, azonban a nyugat-dunántúli hímzés egyik változatában, → díszlepedőn vagy → párnán a virágdíszítményt gyakran mértanias stilizálású emberábrázolások sora szegélyezi. A geometrikus emberábrázolás mindig elölnézetes, egyenes és körvonalakból szerkesztett. Több figura esetén rendszerint egyazon ábra ismétlődik, gyakran összekapcsoltan, mintegy körtáncban. Az emberábrázolások ruhája dekoratívan mintázott; a test részletei elnagyoltak, így a fejet alkotó körön belül többnyire még a száj, orr és szem sincs jelezve, és pl. a kezeken a valóságosnál kevesebb vagy több is lehet az ujjak száma. Az emberábrázolás nemére általában nincs utalás. Egyes elnevezésekből (általánosan: babás, palóc: pádári gyerekes, szatmári: kisasszonyos), ill. esetleg az öltözet továbbalakításából arra lehet következtetni, hogy az emberábrázolásokat gyermeknek ill. nőalaknak értelmezték. Ácsolt ládákon előfordul vallásos magyarázat is (magános emberábrázolás: „kis Jézus”, páros emberábrázolás: „Mária és Szent József”, „Ádám és Éva”, hármas emberábrázolás: „három angyal”). A geometrikus emberábrázolás sajátos korai változata a 17–18. sz.-i lőporszaruk visszatérő motívuma; ez egymásba fogódzó emberábrázolások sora, többnyire a tárgy alsó végein. A menyasszonyi ácsolt ládák 15–16. sz.-i, erdélyi szász csoportjáról ismert a feje fölé leveles ágat tartó ember; a 18–19. sz.-i gömöri és D-tiszántúli ácsolt ládákra jellemző a karját az ég felé emelő ember; a békéscsabai ácsolt ládán (→ békéscsabai bútor) emellett néha megjelenik a csípőre tett kézzel megjelenített ember. Ezen emberábrázolások területenként és vidékenként nagymértékben egyező, állandósult formája tekintélyes múltra vall. Néha egykori mágikus, kultikus tartalmuk is kimutatható, így a feltartott kezű ember az antik-ókeresztény imagesztust őrzi, innen a szakirodalombeli oráns elnevezés (lat. orans = ’imádkozó’). – A természethűségre törekvő emberábrázolás a → virágozás elterjedése nyomán jutott uralomra a síkdíszítő népművészetben, Mo.-on a 18. sz.-tól kimutathatóan. Számottevő jelentőségre csak a 19. sz.-ban tett szert, egyes területekre, ill. díszítőművészeti ágakra korlátozódva, főként a dunántúli pásztorfaragáson és a → palóc áttört bútoron. Kibontakozását a parasztok számára dolgozó céhes ipar emberábrázolásos díszű tárgyain kívül a mind szélesebb körben terjedő sokszorosító grafikai termékek (szentképek, ponyva- és könyvillusztrációk) ösztönző hatása siettette, tematikai és kompozíciós ötletekkel szolgálva. Az átvételekben a paraszti alkotók általában nem pontos másolásra törekedtek, hanem a népi ornamentikában kialakult törvényszerűségeknek megfelelő absztrahálásra, stilizálásra, ill. dekoratív felületkitöltésre. A formaadásban, különösen kezdetben, kimutatható a geometrikus emberábrázolás hagyománya, mindamellett már korán tért nyert az elölnézetes emberábrázolással szemben az oldalnézetes emberábrázolás, ill. a kettő sajátos vegyítése. A népművészet történetében érvényesülő tendenciáknak megfelelően, a korábban túlnyomóan statikus emberábrázolások mellett a 19. sz. második felében vált gyakorivá a mozgásban bemutatott ember, továbbá a sokalakos jelenet. A szereplők foglalkozását, rangját öltözetük és meghatározott attribútumok jelezték (pl. → juhászkampó vagy → kanászbalta a szereplő kezében, a betyárnál pedig puska). Témaadás tekintetében ezen mo.-i emberábrázolások többsége életkép, ill. a népi epika alkotásainak az illusztrációja. Az életképek rendszerint személyes vonatkozásúak, nemritkán képmás, ill. önarckép jellegűek. Nagyrészt ilyenek azok, melyek szereplője munka közben jelenik meg, ezek előképei közt ott vannak a 17–19. sz.-i → céhkancsók, → céhládák emberábrázolásai is. Munkaábrázolás a mo.-i népi fafaragásban a 19. sz.-tól ismert. Leginkább a pásztorfaragók alkotásai közt fordul elő, ennek megfelelően főként a legeltető pásztort mutatja és csak kivételesen szántó, vető vagy más munkát végző parasztot. Többnyire pásztorokat örökítenek meg a mulató jelenetek is, ill. azok, amelyeken két barát találkozása látható. Az egyéb foglalkozások közül gyakori még a vadászok és a katonák, rendszerint huszárok ábrázolása. – Az epikus alkotások illusztrációi közt legjelentősebbek és sajátos mo.-i műfajt képeznek a 19. sz.-i dunántúli betyárábrázolások. Többségüknél megállapítható, hogy betyárokról szóló balladák és mondák megjelenítései. Kezdeti próbálkozások után a reformkor idején jelent meg teljes érettségében a betyárábrázolás. A 19. sz. második felében fogalmazódott meg a portyára vonuló betyárhad képe, majd a betyárvilág felszámolása után, a század vége felé a betyárhős elfogását bemutató kép. Néha a szereplők neve, ill. a jelenet témája is jelzett. A mo.-i népi emberábrázolások közt jóval ritkábbak az egyéb epikus témák, balladák (pl. a halálra táncoltatott leány), mondák és mesék jelenetei (pl. a hétfejű sárkány megölése), ill. azok egyes szereplőinek (pl. sellő) az ábrázolása. Csak a 19. sz. vége felé fordulnak elő történelmi személyiségeket megjelenítő emberábrázolások (pl. Kossuth Lajos, a honfoglaló vezérek). – A mo.-i népművészetben kisebb jelentőséget kapott a vallásos téma. Kézművesek, ill. a nyomdaipar által előállított szentképek (→ üvegkép, → tükörkép, nyomat) hatására szerepelhetett elvétve főként faragásban, pl. → mángorlón, → tükrösön, → borotvatokon, → gyufatartón. Az ábrázolás leginkább egy-egy búcsújáró hely Szűz Mária-kegyképét kívánta felidézni, és csak elvétve jelentek meg a népi tárgyakon Krisztus, a szentek vagy bibliai történetekből vett jelenetek (pl. → Ádám-Éva a paradicsomban), esetleg palóc padokon összefüggő jelenetsorok. Néha az előkép átvételének útja sokszorosan összetett, így végső soron reneszánsz mintalapra, közvetlenül pedig mo.-i úri-polgár előzményekre vezethető vissza a népi hímzésben többfelé kedvelt → Ábrahám áldozata kompozíció. – Szoborszerű emberábrázolás a fafaragásban és a kerámiában fordul elő. Háziipari műhelyek specializálódtak a búcsújáró helyek kegyszobrai kicsinyített, stilizált másának az előállítására. A Ny-Dunántúlon kedvelt mariazelli és Svata Hora-i Szűz Máriák és a Felföldön népszerű sasvári pieták többsége ilyen műhelyekből való. Helyi fafaragók ritkábban vállalkoztak szentszobrok készítésére; elkülönülő csoportot alkotnak az ilyen munkák közt a kiskunfélegyházi ún. Kiskun Madonnák. Apró faragott figurák kerültek többnyire a → türelemüvegekbe. – A kerámiában szoborszerű emberábrázolás a → butellák, ritkábban a → sótartók, → perselyek egy része: hitelességre törekvő, paraszt férfit és asszonyt, továbbá főként katonát ábrázoló figurák. Függönygombként szolgáltak a → hódmezővásárhelyi kerámiában előforduló sellők. A gömöri palóc hérészes korsókat a nászra, ill. a gyermekáldásra utaló szoborcsoport koronázza; ezen korsóban hozták a lakodalomba a menyasszonyi háztól a pálinkát. Az ünnepi kalácsok közt is akadt emberábrázolás, így a karácsonyi Ádám-Éva és a csecsemőt mintázó hetési lakodalmi kalács, a → fumu (→ figurális sütemény). Az emberi testrészek közűl főként a fej szerepel önállóan. Igen régi hagyományt őriznek a fejben végződő → pásztorbotok. Orosz ásatásokból már a 12. sz.-ból került elő ilyen; hasonlóra vonatkozhat az 1402-ből való „Benedictus Botrafaragott” említés. Az Alföldről és részben a Felvidékről ismertek a fej alakú cserépedények; ezek többsége dohánytartó, de van köztük kultikus szerepű is lucabúza ültetésére. Gyakran emberfejként kiképzett a faragószék szorítófeje. Szegeden a dudafej menyecskét ábrázolt. Emberfejű pálinkáskorsó többfelé is készült Mo.-on, a borosedények közt ilyen a → miskakancsó. – Irod. Manga János: Betyarendarstellungen auf den Schnitzereien ungarischer Hirten (Acta Ethn., 1951); Fél Edit–Hofer Tamás: Parasztok, pásztorok, betyárok (Bp. 1966); Kresz Mária: Emberkorsók (Népr. Ért., 1971); Lipp, F.: „Selbstdarstellung” in der Volkskunst (Volkskunde. Fakten und Analysen. Szerk. Beitl, Klaus, Wien, 1972).

Mulató pár tükrösön (1870-es évek, Kis István munkája) Bp. Néprajzi Múzeum

Mulató pár tükrösön (1870-es évek, Kis István munkája) Bp. Néprajzi Múzeum

Pipázó, subás emberalak kutyával szaru sótartón (1889. Alföld) Bp. Néprajzi Múzeum

Pipázó, subás emberalak kutyával szaru sótartón (1889. Alföld) Bp. Néprajzi Múzeum

1. Emberfej, faragószék részlete (1811. Békés m.) Szeged, Móra Ferenc Múzeum

1. Emberfej, faragószék részlete (1811. Békés m.) Szeged, Móra Ferenc Múzeum

2. Ember alakú dohánytartó gyékénykosárka (Századforduló) Debrecen, Déri Múzeum

2. Ember alakú dohánytartó gyékénykosárka (Századforduló) Debrecen, Déri Múzeum

3. Emberfej vízimalom cölöpjén (19. sz. eleje) Ráckeve, Múzeum

3. Emberfej vízimalom cölöpjén (19. sz. eleje) Ráckeve, Múzeum

Emberpár sótartó oldalán (Századforduló, Vajszló, Baranya m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Emberpár sótartó oldalán (Századforduló, Vajszló, Baranya m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Táncoló nő és hosszú furulyán játszó férfi juhászkampón (19. sz. második fele, Zala m.) Bp. Néprajzi Múzeum

Táncoló nő és hosszú furulyán játszó férfi juhászkampón (19. sz. második fele, Zala m.) Bp. Néprajzi Múzeum

1. Menyasszonyi ácsolt láda részlete, feltartott kezű stilizált emberalakokkal (1896. Nógrád m.)

1. Menyasszonyi ácsolt láda részlete, feltartott kezű stilizált emberalakokkal (1896. Nógrád m.)
Bp. Néprajzi Múzeum

2. Lőportartó részlete egymásba fogódzó emberalakokkal (18. sz. Erdély)

2. Lőportartó részlete egymásba fogódzó emberalakokkal (18. sz. Erdély)
Bp. Néprajzi Múzeum

3. Tányér (19. sz. második fele, Vámfalu, v. Szatmár m.)

3. Tányér (19. sz. második fele, Vámfalu, v. Szatmár m.)
Bp. Néprajzi Múzeum

4. Ember alakú pálinkás butellák

4. Ember alakú pálinkás butellák a) Parasztember subában, b) Parasztasszony főkötőben c) Parasztember zsinóros dolmányban (mindhárom: Mezőcsát, Borsod m., 19. sz. vége)
Bp. Néprajzi Múzeum

5. Tükrös mulatójelenettel (1856)

5. Tükrös mulatójelenettel (1856)
Szombathely, Savaria Múzeum

6. Az előbbi tükrös hátsó lapja; két pásztor ajándékot cserél.

6. Az előbbi tükrös hátsó lapja; két pásztor ajándékot cserél.
Szombathely, Savaria Múzeum

7. Pásztor és kedvese (1840-es évek)

7. Pásztor és kedvese (1840-es évek)
Szombathely, Savaria Múzeum

1. Nő alakú butella (19. sz. második fele, Tiszafüred)

1. Nő alakú butella (19. sz. második fele, Tiszafüred)
Bp. Néprajzi Múzeum

2. Fej alakú dohánytartó (19. sz. vége, Tiszafüred)

2. Fej alakú dohánytartó (19. sz. vége, Tiszafüred)
Bp. Néprajzi Múzeum

3. Huszár alakú butella (19. sz. második fele) Debrecen, Déri Múzeum

3. Huszár alakú butella (19. sz. második fele) Debrecen, Déri Múzeum

4. Vörös Péter juhász önábrázolása pásztorboton (Palócföld)

4. Vörös Péter juhász önábrázolása pásztorboton (Palócföld)
Bp. Néprajzi Múzeum

5. Sárkányölő Szent György pipatartó oromzatán (19. sz. második fele, Szentgál, Veszprém m.)

5. Sárkányölő Szent György pipatartó oromzatán (19. sz. második fele, Szentgál, Veszprém m.)

6. Szent József tükrös lapján (1865, Somogy m.)

6. Szent József tükrös lapján (1865, Somogy m.)

7. Katona leánnyal és öregasszonnyal tányéron. Felirata: „Szeretem az urat igen tüle magam nem sajnállom édes szüvem”. (Debrecen, 1802)

7. Katona leánnyal és öregasszonnyal tányéron. Felirata: „Szeretem az urat igen tüle magam nem sajnállom édes szüvem”. (Debrecen, 1802)
Bp. Néprajzi Múzeum

1. Pandúrt térdre kényszerítő betyár tükrös lapján (1841, Király Zsiga alkotása, Magyargencs, Vas m.)

1. Pandúrt térdre kényszerítő betyár tükrös lapján (1841, Király Zsiga alkotása, Magyargencs, Vas m.)
Bp. Néprajzi Múzeum

2. Betyár lóháton, tükrös lapján (1840-es évek, Somogy m.)

2. Betyár lóháton, tükrös lapján (1840-es évek, Somogy m.)
Bp. Néprajzi Múzeum

3. Savanyú Jóska betyár elfogása, tükrös lapján (1800-as évek vége, Somogy m.)

3. Savanyú Jóska betyár elfogása, tükrös lapján (1800-as évek vége, Somogy m.)
Bp. Néprajzi Múzeum

4. Betyárok vonulása, szaru sótartó karcolt díszítménye (1890 körül, Somogy m.)

4. Betyárok vonulása, szaru sótartó karcolt díszítménye (1890 körül, Somogy m.)
Bp. Néprajzi Múzeum

5. Szemben ülő emberalakok, ivócsanak fülén, az oldalán juhász nyájával (19. sz. vége, Nógrád m.)

5. Szemben ülő emberalakok, ivócsanak fülén, az oldalán juhász nyájával (19. sz. vége, Nógrád m.)
Bp. Néprajzi Múzeum