hiedelemmonda

az európai s a magyar → mondák egy csoportja. A magyar néprajztudomány régebben inkább a babonás történet kifejezést használta a csoport jelölésére; Honti János s az újabb kutatás mondának nevezi ezeket. Használják a mitikus monda elnevezést is. Nagy részük az élő hiedelemből táplálkozik, annak az epikus megformálására legalkalmasabb mozzanatait alakítja kerek elbeszéléssé (→ fabulat), azonban nem minden hiedelemből alakul ki mondának nevezhető epikus történet, egy részük megmarad a → közlés vagy a → memorat fokán. Más hiedelemmondáknak viszont nincs élő hiedelemalakja, mint például az óriásokról szóló hiedelemmondának, mert az már eltűnt a köztudatból, vagy soha nem is volt, s mint epikus → vándormondák jutnak el egyik néptől a másikig. Csoportosításuknál figyelembe kell venni, hogy egy és ugyanazt a cselekményt többféle természetfeletti lénynek vagy tudománnyal rendelkező élő személynek is tulajdoníthatják, éppen ezért a csoportosítás többnyire a mondákban szereplő lények és a jellemző cselekmények együtteséből alakul ki. Fő csoportjai: a végzetről szóló mondák, → halászmondák, halálról és halottakról, kísértetjárásról (→ kísértetmondák), elátkozott helyekről, szellemek vonulásáról (→ kísértetek vonulása), → túlvilágjárásról, elvarázsolt lényekről, az ördögről, sárkányról, → betegségdémonokról, természetfeletti erővel s javakkal rendelkező élő személyekről (→ természetfeletti erejű személy), legfőképpen a → gyógyítókról, → boszorkányról, mitikus növényekről és állatokról (pl. → házikígyó), természetfeletti lényekről, mágikus tárgyakról szóló hiedelemmondák, → tabumondák és kincsmondák (→ kincs) stb. Hiedelem-elemeket nemcsak a hiedelemmondák tartalmaznak, hanem más mondacsoportok is. – Irod. Honti János: Megjegyzések a népmondáról (Válogatott tanulmányok, Bp., 1962); Balassa Iván: Karcsai mondák (UMNGy, XI., Bp., 1963); Voigt Vilmos: A mondák műfaji osztályozásának kérdéséhez (Ethn., 1965); Ferenczi Imre: (Népr. Dolgozatok, Szeged, 1966); Körner Tamás: A magyar hiedelemmondák rendszerezéséhez (Ethn., 1967).