kommunikáció

az angolszász szociológiai szakirodalom kifejezése az emberi társadalomban megvalósuló közlési folyamatok megjelölésére. A fogalom eredetét tekintve a híradástechnikából került át a társadalomtudományok területére. A séma:

Feladó Címzett
Kódolás Közlemény Dekódolás

Ahol a küldő, az információ forrása valamilyen formába önti (kódolja) közlendőjét (a közleményt) és valamilyen közvetítő csatorna segítségével eljuttatja a befogadóhoz (a címzetthez), aki megfejti és ezáltal megérti (dekódolja) az üzenetet. A kultúra jelenségeinek kutatói már a harmincas években eljutottak ahhoz a felismeréshez, hogy a társadalmi viselkedés minden egyszerű aktusa, minden kulturális jelenség kommunikációt tételez fel, kommunikáció eredményeként jön létre. Abból indultak ki, hogy a közösségben élő ember soha sincs olyan helyzetben, hogy ne kelljen viselkednie. Az egyén viselkedését bizonyos kulturálisan jóváhagyott minták (kulturális minták) szerint szervezi meg, ehhez bizonyos számú információra van szüksége, amelyhez csak a hatékony kommunikáció útján juthat hozzá. Ilyen értelemben nemcsak a viselkedés, de a kommunikáció mintáiról is beszélhetünk. Ilyen kommunikációs minták a nyelvi kommunikáció jellegzetességein kívül a különböző kultúrákban a gesztusok, a testtartás, az ülésrend, a távolságtartás, a hír- és jeladás, a köszöntésformák stb. eltérései. Mo.-on csak a legutóbbi években indultak meg az ilyen irányú kutatások az etnográfia területén. – Irod. Hoppál Mihály–Voigt Vilmos: Kultúra és kommunikáció (Ethn., 1969); Szecskő Tamás–Szépe György: Nyelv és kommunikáció (Bp., 1969); Hoppál Mihály: Egy falu kommunikációs rendszere (Visonta) (Bp., 1970).