korsó

szűk nyakú, öblös vizesedény, szélesebb értelemben bor és pálinka tartására szolgáló cserépedény. A hasa lehet gömbölyű, vállas vagy lefelé elkeskenyülő, szája kerek, összenyomott vagy tölcsérszerűen kiszélesedő. Nyakában átlyuggatott korong, szűrésre alkalmas rostély, belsejében égetett agyaggolyó, csörgő van. Ha a nyaka karimás, ebből indul ki a függőleges állású fül, mely általában üreges, és a közepe táján csöcs vagy csecs van: ezen keresztül lehet a vizet kiszívni belőle. Formája után rostélyos korsónak, csecses korsónak, csöcsös korsónak is nevezik. A korsó lehet mázatlan cserépedény – ekkor a neve paraszt korsó, vászon korsó –, díszítetlen, esetleg a vállán → földfestékkel vagy → mázzal díszített. A leggyakoribb az, amikor a korsónak a szája és csöcse mázas. Belül sohasem mázas. Kívül azonban lehet mázas, és díszítheti → írókázás, → karcolt díszítés, → ecsetes díszítés, → vésett díszítés, esetleg mindezeknek kombinációja. Nagy mennyiségben, fogyóedényként készül. Mestere a → korsós. Csak az egyedileg készült darabokon található évszám vagy felirat. Nagyság szerint megkülönböztetjük a kb. 40 cm magas, 10 liternél nagyobb űrtartalmú nagykorsót; a 25–40 cm magas, 5–6 literes korsót, a 10–25 cm, 1/2–1 liter űrtartalmú kiskorsót. Esetenként megrendelésre különleges alakú korsók is készültek. Ilyen a kúpos rostéllyal ellátott kalapos korsó és az emberfejű korsó. – A korsót kizárólag ivóvíz tárolására használták. Főleg a mezei munkások, aratók szomjúságát enyhítette a korsóban frissen maradt ivóvíz. – Igen kedveltek voltak a turi korsó különféle fajtái, így a máztalan, vörösre égetett veres korsó, a mázas, díszített, de egyszerű formájú parasztkorsó és a megrendelésre készített díszes csárdás korsó. A turi korsót dicséri a következő versike is:

Pemet, piszkafa, korsó,
Szénvonó, turi korsó
Soha nincsen elég,
Törik, pusztul mindig.

A legtöbb korsót a nagy alföldi fazekasközpontokban, Mezőtúron, Nádudvaron, Szentesen készítették, ahonnan az Alföldre szállították. Hódmezővásárhely a Délvidéket látta el, Mezőtúrról főleg északra, Sárospatak vonaláig jutottak a korsók. Mohács a Dunántúl legfontosabb és legismertebb korsósközpontja volt. Jelentős mennyiségű korsót készítettek még Csáván, Dőrön, Tüskeváron, Csákváron, Kalocsán, Réven és a Körösök mentén (pl. Nagyhalmágyon), ahonnan a körösi korsók lettek közismertek. A múlt század második felében még nálunk is találhatók voltak női fazekasok, akik kézikorongon korsót készítettek. (→ még: korsókendő)Irod. Kresz Mária: Fazekas, korsós, tálas. Néhány szempont fazekasközpontjaink kutatásához és összehasonlításához (Ethn., 1960); Igaz Mária–Kresz Mária: A népi cserépedények szakterminológiája (Népr. Ért., 1965); Dankó Imre: A magyarhertelendi női fazekasság (Dunántúli Dolgozatok, Pécs, 1968).

1908-ban, gömöri műhelyben készült emberfejű korsó. Bp. Néprajzi Múzeum

1908-ban, gömöri műhelyben készült emberfejű korsó. Bp. Néprajzi Múzeum

Vizeskorsók férfi- és női fejjel (Hódmezővásárhely, Csongrád m.) Bp. Néprajzi Múzeum)

Vizeskorsók férfi- és női fejjel (Hódmezővásárhely, Csongrád m.) Bp. Néprajzi Múzeum)

Korsószárítás (1950-es évek eleje, Hódmezővásárhely, Csongrád m.)

Korsószárítás (1950-es évek eleje, Hódmezővásárhely, Csongrád m.)

Mázvirágos kanta

Szentesi kerámia
Mázvirágos kanta
(Szentes, Csongrád m., 19. sz. második fele) Bp. Néprajzi Múzeum

Mázvirágos korsó

Szentesi kerámia
Mázvirágos korsó
(Szentes, Csongrád m., 19. sz. második fele) Bp. Néprajzi Múzeum