Kossuth-dalok

az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vezető egyéniségéről, Kossuth Lajosról (1802–1894) szóló negyvennyolcas, katona-, történeti vagy politikai vonatkozású dalok, melyeket különféle dallamokra énekeltek. A → Kossuth-nótát csak dallama és kiemelkedő népszerűsége különbözteti meg, egyébként az egész kossuthi dalhagyomány eszmeileg egységes, időrendi és tematikai csoportosításuk is hasonló. A Kossuth-dalok azonban változatosabbak, és az idealizálás rájuk még jellemzőbb. Ezek nagyobb részét is 1849 után gyűjtötték; egy részükbe behelyettesítéssel került Kossuth neve, korábban, ill. későbben esetleg más változatot énekeltek. A → negyvennyolcas dalok többsége Kossuthról szól, nevét leggyakrabban a honvéddalok emlegetik, melyek optimista hangvételükkel merőben eltérnek az előző és a későbbi korok → katonadalaitól; különösen vidám, bizakodó jellegűek a Kossuth-verbunkok (Huszárgyerek, huszárgyerek szereti a táncot; Kossuth Lajos kitűzette Veres zászlaját; Szépen szól a Kossuth muzsikája...). Hasonló a többi negyvennyolcas katonadal is (Acélkardot csináltatok magamnak; Kossuth Lajos táborába két szál majoránna; Nincsen a világnak olyan katonája...); mind a két csoportban fordulnak elő névcserék, de a kossuthi változatok száma a legnagyobb! A szabadságharc minden vívmányát az ő nevéhez fűzik (Magyarország köröskörül füstölög, A szabadság mindenfelé kiütött; Szabad síkon, szabad síkon énekel a pacsirta...), de csak nagy általánosságban követik a küzdelem menetét (Elindult már Kossuth is, Véle a regement is...). Gazdagabban árnyalt a szabadságharc elvesztéséről (Búsul a magyar Hona állapotján; Kossuth lova mögérdemli a zabot...), a száműzetésről (Turin várost zárporeső áztatja...) és a hazavárásról (Kiződelltek a jegenyenyárfák, Kossuth Lajost várja Magyarország...) szóló Kossuth-dalok csoportja; ez utóbbiak összefonódhatnak a → Garibaldi-dalokkal, az időszerű → panaszdalokkal (De szeretnék én Kossuthtal beszélni!; Könnyű a németnek Adót exequálni...) és az erőszakkal besorozott katonák tiltakozó dalaival is (Csárdás hajam nem fogom levágni; Jobb szerettem volna Kossuth fényes kardját...). Népszerűség és változékonyság tekintetében évtizedeken át a Kossuth-dalok álltak első helyen, különösen gazdag volt az alföldi, főként a D-alföldi Kossuth-hagyomány, míg az É- és Ny-Dunántúli valamivel szegényesebb. Nincs olyan közéleti vonatkozás, melyet Kossuth nevével össze ne kötöttek volna, alig van korabeli népköltészeti műfaj, melyben elő ne fordulna neve, ill. alakja. Az újkori magyar népköltészet központi hőse, aki népe tudatában „a politikai opportunizmus... vásári sokadalmából ideális távolságba, szinte hozzáférhetetlen magaslatra kerülve, az ő óriási nagysága mindinkább a monda bűbájos körébe magasztosul” (Ortutay Gyula).