sárközi halottas párna

a → sárközi hímzések legkorábbi emlékei. Ellentétben a → sárközi főkötők sok százas, ha nem ezres emlékanyagával, ebből alig több tíz példány maradt fenn. Kendervászonra varrták őket, barnára vagy sötétzöldre fakult fekete, egyetlen esetben vörös szőrfonallal. A nagyvonalú, nagy motívumokat használó hímzést egyetlen széles mezőben varrták a párnavégekre, egyes példányokon ugyan elszórt díszítmények a párnahéj szárának a szélére is kerültek. Varrásához sokféle öltést használtak fel, köztük nagy szerepe van a → láncöltéssornak, önálló spirálokat formáltak vagy nagy mintákat kereteztek vele, melyeket viszont nyolcas- vagy → hamis laposöltéssel töltöttek ki. Jellemző még a → zsinóröltés. A sárközi halottas párnákon kétféle minta ismert: a gránátalmás és a tulipános. Mindkettőnél – hasonlóan a többi dunántúli párnavég hímzéshez – a középminta keskeny, kevéssé jelentős és a perem a hangsúlyos. A gránátalmás minta középmezőjét rozetták alkotják, mellette kétfelől 4–4 vagy 5–5 nagy, szinte monumentális gránátalma áll, rendszerint minden összekötő inda stb. nélkül. A gránátalmák leegyszerűsítettek, körvonaluk sima, belsejük karéjos vagy szintén sima, magok jelzésével. Közeit pontsorok, spirálok, farkasfog-sorok töltik ki. A tulipános mintánál a keskeny középhímben hullámindához kapcsolódva vannak elhelyezve a virágok, a peremeken maguk a tulipánok. A régi stílusú mintakincs és mintaszerkesztés klasszikus, szinte egyedülállóan szép példái a sárközi halottas párnák. – Irod. Malonyay Dezső: A magyar nép művészete (IV., Bp., 1912); Andrásfalvy Bertalan: A Sárköz népművészete (Szekszárd, 1967).

Halottas párna részlete, fekete szőrfonállal hímezve. Gránátalmás minta (Sárköz, Tolna m., 18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Halottas párna részlete, fekete szőrfonállal hímezve. Gránátalmás minta (Sárköz, Tolna m., 18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Halottas párna részlete, fekete szőrfonállal varrva. Tulipános minta (Sárköz, Tolna m., 18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum

Halottas párna részlete, fekete szőrfonállal varrva. Tulipános minta (Sárköz, Tolna m., 18. sz.) Bp. Néprajzi Múzeum