sorhúzó, jelölő, utaló

a → vetés előtt a sorok megjelölésére szolgáló gereblye formájú egyszerű eszköz. Minden paraszti háztartásban könnyen el lehet készíteni. Sem tájilag, sem formailag nem mutat nagy változatosságot. A széles gereblyefejen 3 vagy 4 fok van, olykor egyik oldalán három, a másikon négy a burgonya és a dohány sorolásához. A sorhúzót rendszerint egy ember húzza. Nyomában sarokkal, kapával, ültetőbottal, ásóval vetnek vagy ültetnek. Ritkábbak, inkább módos gazdaságokban használtak az eketaligára szerelt sorhúzók, melyek a lazább talajba olyan mély árkot húznak, hogy az más ültető módot nem igényel, önmagában is alkalmas kukorica vagy burgonya vetésére. A sorhúzót már a 18. sz.-ban ajánlotta a Ny-európai mezőgazdasági szakirodalom. Hazánkban az okszerű gazdálkodásra törekvéssel a múlt század elején a nagybirtokokon honosodott meg. Széles körű elterjesztője legelőbb a dohánytermesztés volt. Eredetileg a kertekben termesztett → dohányt szemmértékre vagy kifeszített zsinór mellett húzott sorba ültették. A szántóföldi termesztés megnövekedésekor szükség volt nagyobb teljesítményű sorkijelölő eszközre, ez volt a sorhúzó. Más szántóföldi kapásnövényeknél csak a múlt század végétől kezdték a sorhúzót a parasztok használni. Ekkortájt lett általános követelménnyé a Dunántúl és az Alföld nagy részén a → kukorica soros művelése. A szórva vetett kukorica ugyanis nem volt alkalmas ekekapálásra. A kukoricatermesztésben azonban nem vált általánossá a sorhúzó, itt inkább a barázda nyomán vetettek szorosan. A → burgonyát korábban is sorban ültették, szemmérték szerint a szántóföldön keresztbe, de az ekekapáláshoz a sorhúzó használata is szükséges volt. A sorhúzó az 1950-es évekre a magyar nyelvterület távoli keleti pontjain (Erdély) is ismertté lett, bár használata nem vált általánossá. – Irod. Balassa Iván: A magyar kukorica (Bp., 1960); Takács Lajos: A dohánytermesztés Magyarországon (Bp., 1964); Kósa László: A burgonya Magyarországon (Bp., 1980).

Sorhúzó használata veteményeskertben (Tiszafüred, Szolnok m., 1965)

Sorhúzó használata veteményeskertben (Tiszafüred, Szolnok m., 1965)

Lóval vontatott sorhúzó („utaló”) (Csokonyavisonta, Somogy m., 1965)

Lóval vontatott sorhúzó („utaló”) (Csokonyavisonta, Somogy m., 1965)

Sorhúzó. Általános forma (20. sz. közepe)

Sorhúzó. Általános forma (20. sz. közepe)