szénaszárító állvány

A magyar parasztság körében főként a három rúdból gúlaformára összeállított szénaszárító állvány terjedt el. A kb. 3 m hosszú, ágas vagy sima rudakat a gúla csúcsán összekötözik vagy csappal összefogják. A szénaszárító állvány kb. 2 m magas, szomszédos lábait kb. 40 cm-ként keresztrudak kötik össze a talajjal párhuzamosan. A szénaszárító állványra kb. 100–150 kg a renden félig száradt (fonnyadt) takarmányt raknak fel boglyaszerűen. A gúlaformájú szénaszárító állvány ismeretes a Ny-Dunántúlon, a magyar nyelvterület ÉK-i szegélyén és Erdélyben. Elnevezése általában megegyezik a szénaszárító ágaskaróéval (→ ösztörü). A szénatartó állvány újabban a termesztett takarmányok térhódításával, észrevehetően terjed. A gúlaalakú szénatartó állvány századok óta használatos az Alpokban, ismeretes a Kárpátok csapadékos vidékein, valamint É-Európában. – Népünknél a paraszti gyakorlatban nem honosodott meg a „kerítésforma” szénaszárító állvány. Ez úgy készül, hogy ágasfákat kb. 2 m távolságra egymástól a talajba szúrnak egyenes sorban és vízszintes rudakkal összekötik őket. Ismeretlen a szlovéneknél, osztrákoknál, a D-Alpokban, ill. a Bjelorussziában, Svédo.-ban elterjedt, gyakran fedéllel is ellátott, magas, létraszerű állvány. Újabb agronómiai irodalmunk svéd állvány (lobor) néven propagálja. A szomszédos szlovénség körében a 17. sz. óta ismeretes a népi gyakorlatban is. – Irod. Moszýński, K.: Kultura ludowa slowian (I. Kraków, 1929); Melik, A.: Kozolec na Slovenskem (Ljubljana, 1931); Laid, E.: Folk-Liv (Stockholm, 1952); Ikvai Nándor: Szénamunka és takarmánykészítés a Zempléni-hegyvidéken (Ethn., 1962); Balassa Iván: Földművelés a Hegyközben (Bp., 1964); Pirkovič, I.: Slovenski Etnograf (Ljubljana, 1963–64).

Szénaszárító állvány (Gyimesközéplok, v. Csík m., 1971)

Szénaszárító állvány (Gyimesközéplok, v. Csík m., 1971)

Szénaszárítás állványon (Gyimesközéplok, v. Csík m., 1971)

Szénaszárítás állványon (Gyimesközéplok, v. Csík m., 1971)