Szent György

ókeresztény eredetű szent, aki a hagyomány szerint Diocletianus császár uralkodása idején szenvedett vértanúhalált. Kultusza már a kora középkorban elterjedt a Közel-Keleten (Egyiptom, Szíria), majd a görögöknél és egész Európában. Anglia és Portugália védőszentjéül választotta. Legendája: legyőzi a sárkányt, kiszabadítja fogságból a királylányt. – A legenda valamennyi európai nép folklórjában ismeretes, ikonográfiai ábrázolása gyakori. Előképe a görög mitológiában Perseus, aki megszabadítja a tengeri szörnytől Andromachét. Szent György tisztelete Mo.-on már Szent István korában jelentkezett. A magyar középkorban virágzó nagy népszerűségét tanúsítja, hogy számos nemzetségi monostor és templom választotta patrónusául. A barokk korban kultusza elhalványodott. Legendaköre nálunk viszonylag töredékesen ismert, néphit és népszokásbeli szerepe azonban nagyon jelentős (→ Szent György napja). (→ még: sárkányölő hős, → Báthori Gábor) – Irod. Aufhauser, J. B.: Das Drachenwunder des heiligen Georg (Leipzig, 1911); Sántha György: A harcos szentek bizánci legendái (Bp., 1943); Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. A Mária-ünnepek és jelesebb napok hazai és közép-európai hagyományvilágából (I–II., Bp., 1977).