porció, katonatartás

1. A 17–18. sz.-tól a jobbágyság állami (hadi-) adójának elnevezése (→ rovásadó). Az ország egészére kirótt hadiadót felosztották a megyék, majd ezen belül a helységek és jobbágygazdaságok között. Adott megyében, ill. helységben az egy gazdaságra eső adót a vagyontárgyakat számbavevő → dicalis összeírások alapján vetették ki. A porciót pénzben és természetben adták a → jobbágyok. Ez utóbbi legsúlyosabb formája a katonatartás volt. A császári katonaság kevés kaszárnyával, gabonaraktárral rendelkezett, a jobbágyok pedig a háborús viszonyok (török megszállás) miatt sokszor nem tudták előteremteni a hadiadó fizetéséhez szükséges pénzt, így kézenfekvőnek látszott az a megoldás, hogy a törökök miatt az országba vezényelt császári hadsereg a falvakban nyerjen elszállásolást és élelmezést. A katonatartás a 18. sz. elején nyert szervezett formát, de már a korábbi időkben is általános gyakorlat volt. A jobbágy köteles volt a nála lakó katonának kenyeret és húst (oralis porció), lovának pedig szalmát és zabot (equilis porció) adni. A fenti élelmiszerek kincstár által megállapított ára és piaci áraik közötti különbözet a → deperdita volt. (→ még: előfogat) – Irod. Varga János: A parasztság állami kizsákmányolása a 18. század első felében (Tanulmányok a parasztság történetéhez Magyarországon 1711–1790 Szerk. Spira György, Bp., 1952); Wellmann Imre: A parasztság helyzete az 1767. évi úrbérrendezés előtt (Századok, 1955). – 2. Kimért szénaadag, egy számosállat napi szükséglete, amit rendszerint összekötnek, s a kötélnél fogva visznek rendeltetési helyére. Bekötözésére porció kötelet használnak. Ez kb. 1,5 m hosszú, egyik végén hurokkal, másik végén fapecekkel (bóda) ellátott 1–2 cm vastag kötél. A széna porcióba kötése főként az Alföldön és a Dunántúlon terjedt el. 19. sz.-i gazdasági íróink propagálták a takarmány porcióba kötözését. – Irod. Pethe Ferenc: Pallérozott mezei gazdaság (I., Sopron, 1805); Galgóczy Károly: Mezei gazda népszerű gyám- és vezér-könyve (I., Pest, 1854).