úrbéri vagyon

Háromféle jelentése van: 1. az 1848 előtt a földesúrtól függő viszonyban volt személyeknek, tehát a jobbágyoknak és zselléreknek mindazon vagyona, amely után a földesúrnak úrbéri szolgáltatással (füstpénz, kilenced, robot, hosszúfuvar, ajándék) tartoztak. Ide tartozott tehát nemcsak maga a → jobbágytelek, de a közös legelőn való legeltetési jog, a földesúr erdejében való erdőhasználati jog (→ faizás–lignatio), ahol erdő nem volt, a nádlás, és a Mária Terézia Urbáriuma értelmében a jobbágyokat megillető kocsmatartás joga (educillatio) is. Nem tartozott azonban az úrbéri vagyonhoz a jobbágy saját munkájával bozótból, mocsárból, erdőből termővé tett irtvány, amely után nem a rendes úrbéri szolgáltatásokat, hanem külön szerződésben vagy engedélyben megállapított munka-, termény- vagy pénzjáradékot kellett teljesítenie, de amelytől, különösen az 1836. évi törvények szerint a földesúr sokkal könnyebben megfoszthatta a jobbágyot. Végül nem tartozott ide a szőlő sem, amely után rendszerint szintén nem kilencedet, hanem átalányösszegű hegyvámot kellett fizetni, és amely a hegyközség szabályzatának (hegyközségi artikulusok) rendelkezésein belül a jobbágynak úgyszólván szabad tulajdona volt. – 2. Ritkábban a földesúrnak az a vagyona, amely nem saját és közvetlen rendelkezése és gazdálkodása alatt álló majorsági (allodiális) birtokaiból állt, hanem jobbágyai kezén álló telkekből és közös legelőkből. Ez az 1836. évi törvények után már tulajdonképpen nem földtulajdont jelentett, hanem az úrbéri szolgáltatásokból álló járadékot. Ez azonban a sok jobbággyal rendelkező földesurak számára még mindig tekintélyes vagyon volt, amelyért az 1848: IX. tc. értelmében megszüntetett úrbéri szolgáltatások helyett az állam adott kárpótlást a földesuraknak. Ennek az úrbéri kárpótlásnak, az úgynevezett földtehermentesítésnek módját az 1853. márc. 2-án kiadott császári nyíltparancs (úrbéri pátens) szabályozta. Ezeknek a földtehermentesítési kötvényeknek kifizetése a múlt század végéig húzódott. – 3. Végül az 1848: IX. tc. értelmében lefolytatott erdő- és legelőelkülönítési eljárások során a volt úrbéreseknek juttatott erdők és legelők. Ezek tulajdonosa ugyanis nem a politikai (közigazgatási) község lett – mert az elvileg nem volt jogutódja az úrbéres jobbágyközségnek –, hanem maguk a volt jobbágyok és zsellérek, osztatlan tulajdonközösségben. A volt úrbéresek erdejének és legelőinek osztatlan tulajdoni hányadát telekkönyvezték is a volt jobbágytelek (úrbéres telek) telekjegyzőkönyvében. Minthogy azonban a gyakran több száz tulajdonostárs közös erdejét és legelőjét egységesen és gazdaságosan kezelni lehetetlen lett volna, ezek úrbéres → közbirtokossággá alakultak. Erre utóbb törvény is kötelezte őket. – Irod. Eckhart Ferenc: Magyar alkotmány- és jogtörténet (Bp., 1946).