szólásmagyarázó mese

rövid epikus történet, mellyel egy-egy szólás, szóláshasonlat vagy közmondás eredetét, jelentését magyarázzák. Néha írásbeli dokumentumok igazolják, hogy valamely szólás egy bizonyos megtörtént tréfás eset következménye. Pl. „Felváglak, mint Pap Dani a malacát!” Pap Dániel karcagi polgár azon kijelentéséből eredő mondás – mint ezt az üggyel kapcsolatos pörösködés tanúvallomásai egybehangzóan bizonyítják –, mikor egy malac sehogy sem akart kimenni a többivel a csürhére: „Csak bocsásd vissza fiam, majd felvágjuk otthon a kurvannyát!”. Legtöbbször azonban ál-aetiológiával van dolgunk, az elbeszélő utólag ragaszt hozzá egy történetet valamely mondáshoz (→ lisztlopó, → fancsali feszület) vagy a másod-harmadszájból hallott történetek az évek folyamán folklorizálódnak, módosulnak, így pl. ezt a nyilvánvalóan helyi esetre utaló szólást is, mint „Nagy becsülete vagyon, mint (Mező)sason az agárnak” többféleképpen magyarázzák: a mezősasiak a 19. sz. közepén minthogy agarat addig nem láttak, jászol elé kötötték és szénát tettek elibe. A kutya éhendöglött. a) A szolgabíró bízta rájuk; b) a határban találták; c) vadászaton fogták; e) elhitették velük, hogy táltoscsikó. – A 18. sz. végétől a 19. sz. végig igen népszerű műfaj volt. Szólásgyűteményeink Kovács Pál: Magyar példa- és közmondásai c. gyűjteményétől (Győr, 1794) kezdve Dugonics, Ballagi, Erdélyi, Sirisaka gyűjteményein át Margalits Edéig bezárólag (Bp., 1896) számos hosszabb-rövidebb mondát, anekdotát, rátótiádát, valóban megtörténhetett esetet fűznek az egyes szólásokhoz magyarázatul, nem tudományos céllal, hanem inkább az anyag változatosabbá tételére. A 20. sz.-i szóláskutatás eljárásukat tudománytalannak bélyegzi, mivel csak a szólásokkal foglalkozik, a hozzájuk fűződő (fűzött) szólásmagyarázó meséket elhagyja, eredetmagyarázat esetén csupán művelődéstörténeti, nyelvtörténeti dokumentumokra támaszkodik. – Irod. Szűcs Sándor: Egy karacagi szólás eredete (Népr. Közl., 1957); O. Nagy Gábor: Mi fán terem? (Bp., 1965); Kovács Ágnes: A rátótiádák típusmutatója (MNKF, Bp., 1966); O. Nagy Gábor: Magyar szólások és közmondások (Bp., 1966); Krzyzanowski, J.: Sprichwort und Märchen in der polnischen Volkserzählung (Volksüberlieferung, 1968).