vicc (ném. Witz ’tudnivaló’)

nevettetés céljából elbeszélt (előadott) rövid történet (eset), ill. gondolati szójáték, mely csattanóban végződik. Paraszti értelemben eredetileg nem annyira a szövegben, mint inkább cselekvésben megnyilvánuló tréfa: valakit „megviccelni”, bolonddá tenni, rendszerint csöppet sem szalonképes formában (csizmájába, kalapjába legjobb esetben vizet tölteni, zsebébe tojást tenni, ruhaujját bevarrni stb.). „Mi a vicc?” AaTh 1349*, BN 1331*, ill. az erről szóló tréfás mese (→ bekötött szemű kocsmárosné). Állandó alakjai: a főfő viccmester, diák vagy katona és a jámbor polgár vagy paraszt, akinek rovására a viccek esnek (→ Bocskorondi és Ludamenti király) vagy a két csirkefogó, akik folyamatosan egymás megviccelésén törik a fejüket (pl. Famuha és Cserebingó, AaTh 1525N). Eseteik szerves részét képezik a paraszti szájhagyománynak. Újabban elterjedőben van falun is a vicc városi verbális formájában is, amely az utóbbi évszázadokban (főként) az → adomából és az → anekdotából kiszakadva vált önálló műfajjá, népszerűsége napjainkban tetőződik. Elevensége számos konkrét tanulság és általános törvényszerűség levonására alkalmas, kutatása azonban (vélt) jelentéktelensége (és esetenkénti közölhetetlensége) miatt a kezdeteknél tart. Az esztéták inkább a komikum felől közelítették meg, a folkloristák pedig történeti etnikai rétegeit kutatták elsősorban. – Két nagyobb csoportját szokták megkülönböztetni: 1. az egy vagy több szereplős, eseményes szüzsét, 2. a (többnyire) szereplő(k) nélküli és eseménytelen formulaviccet. Az utóbbi mind népszerűbb és nyelvhez kötöttsége (vö. szójáték, szóvicc stb.) miatt etnikusabb-nemzetibb egyszersmind. A vicc lényege a rövidség, lelke a poén (csattanó), melyet nem szabad lelőni: elrontani vagy előre elmondani, ill. elfeledni. Az addig lappangó, háttérben hagyott (meglepő, nevetséges) összefüggést a csattanó váratlanul előtérbe helyezi, mintegy megvilágítja, ezzel feloldja a mesterségesen keltett feszültséget és a nevető embert fölényérzethez juttatja. (A műfaj egésze pedig társadalmi méretekben oldja fel a különféle gátlásokat.) – A vicc sokféle (képes, megjelenített, írásos, szóbeli) formában él, tematikája szerteágazó, úgyszólván a magán- (erotikus, családi, anyós, gyermekszáj stb.) és a köz- (foglalkozási, kulturális, gazdasági, politikai) élet majd minden jelenségére kiterjed. Az anekdota és vicc virágzási periódusai a múltban egybeestek az elnyomatás éveivel: a Bachkorszakkal, a fasizmus utolsó szakaszával stb. Napjainkban a politikai és az erotikus vicc a legnépszerűbb. E műfaj megfelel korunk szellemi mozgékonyságának és életünk nagyfokú változékonyságának gyorsan reagál mindenre, sikerének egyik titka időszerűsége. Emberközpontú műfaj, nem ismer tekintélyt vagy tilalmat; szórakoztatni akar, ennek érdekében (erősen) torzító tükröt tart a vélt vagy valóságos visszásságok elé. Előadásához nem kell különösebb alkalom, bárki elmondhatja, de műfajban is vannak kiemelkedő elbeszélők. A vicceken általában jót nevetnek, de úgyszólván senki sem jegyzi meg ezeket, sőt tiszteletlenségük miatt nem is mindenki tetszését nyerik el. – A vicc nagyvárosi és középrétegbeliektől (főként értelmiségiektől) származó szellemi termék; a szóbeliségben való széles körű terjedése során már eredeti környezetében is tipikus szájhagyományozott (népköltészeti) műfajjá alakul, más (falusi, paraszti stb.) közegbe kerülve pedig kissé eseményesebbé, tehát régiesebbé is válik. Nem ismer nyelv- vagy országhatárokat, de szomszédos városok (Bécs– Prága–Krakkó–Bp.) és az azonos szinten élő népek viccrepertoárja meglepően hasonló, míg távolabbiak olykor nem élvezik, esetleg meg sem értik a másik vicceit. – Közéleti vicceink eddigi vizsgálatából kiderült, hogy a mintegy 1000–1200 típus 3–4000 motívumból áll és az utóbbi negyed században 3000 változatban (variáns) hangzott el. A viccek korántsem mind újak tehát, mint sokan hiszik, és aktuálizálódásuk meglepően törvényszerű: így a kül- és belpolitika élénkségétől függően általában 5– 6 évenként váltják egymást a hullámhegyek és -völgyek, egy-egy éven belül nyáron van a mélypont, télen a csúcs stb. A tematika gyakorisága népszerűségi sorrendje is változik: a turizmus óta több a külpolitikai, a gépkocsik számának gyarapodásával párhuzamosan pedig a rendőrvicc. Utóbb a politikai viccek veszítettek élességükből és a gazdaságiak kerültek az élre. A viccek 90%-át férfiak mesélik, nőket alig szerepeltetnek, akkor is inkább kiszolgáló személyzetként. Az új impulzusok máig a városiak és a középrétegbeliek felől érkeznek. Tipikus szóbeli műfaj, leírva, kinyomtatva hatása rendszerint csökken, személytelenné válik, veszít az aktualitásából. – A vicc formai szempontból sokat átvett, megőrzött egyéb népköltészeti műfajokból, pl. nem ritkák a mesei hármas szerkezet (→ hármasság) szerint felépített viccek sem. – Irod. Freud, S.: Der Witz und seine Beziehungen zum Unbewussten (Leipzig–Wien, 1912); Kovács Ágnes: A rátódiák típusmutatója (MNKF, 3., Bp., 1966); Bausinger, H.: Formen der „Volkspoesie” (Berlin, 1968); Katona Imre: Mi a különbség? Közéleti vicceinkről (Bp., 1980).