zárt szerkezetű mese

a → mitikus mesék nagyobbik fele. A zártság érzetét a hallgatókban egyrészt azzal kelti, hogy mesekezdő és mesezáró formula keretezi, másrészt a kettes és hármas szerkezetek különböző kombinációi alkotják, melyek magukban hordják, vagy a nagyobb terjedelmű szöveg megfelelő helyén tükör formában sorra megadják megoldásukat. A láncszerkezetek kis kerek egységekből állnak, a nagyobb kompozíciók egyszeres vagy kétszeres létraszerkezetet alkotnak. Egyszerű hármasszerkezet pl. „A papucsszaggató királykisasszonyok”: AaTh 306 típus. A hős a láthatatlanná tevő sapkában (köpenyben) követi három nap egymás után a réz-, az ezüst- és az aranyerdőben a pokolra táncolni járó királykisasszonyokat, mindenünnen jegyeket visz magával s azokat a negyedik nap reggelén bemutatja a királynak. – Kettős-hármas – létraszerkezet pl. „Az Égitestszabadító”: AaTh 328A* típus. A huszonegy (huszonnégy), tizennégy és hét fejű sárkány elrabolja a napot, holdat és a csillagokat. A hős testvéreivel útnak indul és a réz-, ezüst- és aranyhídnál legyőzi sorra a három sárkányt és visszaszerzi a csillagokat, a holdat és a napot. Majd kisnyúl alakjában felkeresi a sárkányok anyját és végighallgatja annak beszélgetését a sárkányok feleségeivel, akik kút, körtefa és szederinda alakban fogják a hős és testvérei útját állni. A hős elpusztítja a boszorkány-feleségeket, az égitestekkel hazaérkezik, jutalmul megkapja a királykisasszonyt és a fele királyságot. – A bonyolultabb zárt szerkezetű meséket rendszerint alapszituáció és zárószituáció vagy → keretmese fogja közre. Ilyen alaphelyzet pl. az → apjuk sírját őrző fiúk vagy a → síró-nevető szemű király típus, zárómotívum pl. a hétországra szóló lakodalom, keretmese pl. az → égig érő fa típus. – Irod. Kovács Ágnes: A népmese prozódiájáról (MTA I. Oszt. Közl., 1969); Propp, V. Ja.: Morphologie des Märchens (München, 1972); Meletyinszkij, Je. M.: A mese strukturális-tipológiai kutatása (Dokumentatio Ethnographica, 1972); Pop, M.: Új módszerek a mesék szerkezeti vizsgálatában (Dokumentatio Ethnographica, 1972).