takaruló szekér, hordó szekér, hosszú szekér

közönséges → szekér, amelynek alvázát hosszú (kb. 4 m-es) oldalakkal szerelik fel, miközben a szekérelőt és a szekérutót egymástól a → nyújtó segítségével a kellő távolságra állítják. Különösen a Dunántúlon, a Felvidéken és Erdélyben használták a takaruló szekeret, takaruláskor, vagyis a learatott termény behordására és szénahordásra. Rendszerint → nyomorúddal vagy kötőfával kötötték le a terhét. A dombos, hegyes vidékek útjain biztonságosabb a hosszan elnyúló rakománnyal a haladás, mint a rövid, de magasan rakott szekérrel; nem borul fel olyan könnyen és mégis annyi terhet visz, mint az alföldi szekerek. A Duna–Tisza közén és a Tiszántúlon a szekér rakterületét vendégoldal rudakkal – mégpedig a lőcsökre támaszkodó rudakkal – szokták megnövelni, a dombsági és hegyes vidékeken a → vendégoldal rudakat karfákra vagy keresztfákra tették fel, mindegyik vidéken használják a rakomány biztosítására a nyársakat is.