tiló

a kender és len törésére és tisztítására általánosan használt eszköz (kendertörő). Egykarú emelő módjára működik: az egyik végén csapszeggel rögzített vágókarját (álla, nyelve) belevágják az alsó párhuzamos élek közé, hogy a keresztbe fektetett kender- vagy lenszárakat megtörje, ill. megtisztítsa a → pozdorja szilánkjaitól. Az Alföldön, főleg a Tiszántúlon általános a fogazott oldalélű tiló. – Az eszköznek tiló neve az egész magyar nyelvterületen elterjedt. A szó honfoglalás előtti török eredetű, s megfelelői megvannak a szibériai nomád népek nyelvében, elsősorban bőrtörő, bőrpuhító, másodsorban kendertörő jelentéssel. A szibériai sztyeppeövezet nagyállattartó, egykor nomád népeinél (kirgizek, csecsenek, sórok, hákászok, burjátok, jakutok, darhatok stb.) általánosan megtalálhatók ezek az eszközök, s szerkezetüket és működési elvüket tekintve azonosak a tilóval, mindig fogazottak, bőrtörésre, esetleg emellett kendertörésre is használják, és népi nevük mindig ugyanannak a török szócsaládnak a származékai, amely a magyar tiló terminus előzményéül is szolgált. Azoknak a török népcsoportoknak a kultúrájában, amelyek a magyarság kialakulásában műveltségileg vagy etnikailag jelentős szerepet játszottak, szintén aktív elem volt a bőrtörő, hiszen gazdálkodásuk alapját az állattartás képezte, és jórészt az állatbőrök feldolgozása biztosította számukra azokat az anyagokat, amelyeket a földművelő népek a termesztett kenderből vagy lenből készítettek. Az életforma fokozatos változásával, a földművelő gazdálkodás szerepének növekedésével – ami a magyarság esetében már jóval a honfoglalás előtt elkezdődött –, természetes funkcióbővülés, majd funkcióváltás útján a bőrtörő kendertörő eszközzé módosult (→ szöszcsávázás, → törőszék). Az új funkció már nem igényelte a tilón a fogazottságot, ezért általában elmaradt róla, de ugyanakkor ki sem zárta azt, ezért egyes helyeken, pl. az Alföldön megmaradt. Nemcsak a magyarság, hanem Európa többi népe is keletről kapta a tilót. A népvándorlás során ÉK- és Közép-Európában szétszóródott keleti népcsoportok kultúrájában aktív elem volt a bőrtörő. Funkcióváltása egymástól függetlenül több helyen is megtörténhetett. A tiló továbbterjedése során már földművelő, lent vagy kendert termelő népcsoportokhoz került, s így fogazottsága lassan eltűnt, csupán reliktumszerűen maradt meg a legutóbbi időkig: pl. Tirol és Svájc határán, Schleswig-Holsteinban, Jütlandon, sőt Norvégia fjordvidékén még bőrtörő funkcióban is. – Irod. Szolnoky Lajos: A tiló (Népr. Ért., 1965).

Fogazott tiló (Kék, Szabolcs-Szatmár m., 20. sz. eleje)

Fogazott tiló (Kék, Szabolcs-Szatmár m., 20. sz. eleje)

Tiló (Szentes, Csongrád m., 20. sz. eleje)

Tiló (Szentes, Csongrád m., 20. sz. eleje)

Ülőkés tiló (Kémes, Baranya m., 19. sz. második fele) Pécs, Janus Pannonius Múzeum

Ülőkés tiló (Kémes, Baranya m., 19. sz. második fele) Pécs, Janus Pannonius Múzeum

1. A tilolás folyamata (Zsobok, v. Kolozs m.)

1. A tilolás folyamata (Zsobok, v. Kolozs m.)

2. A tilolás folyamata (Zsobok, v. Kolozs m.)

2. A tilolás folyamata (Zsobok, v. Kolozs m.)

3. A tilolás folyamata (Zsobok, v. Kolozs m.)

3. A tilolás folyamata (Zsobok, v. Kolozs m.)

Tilolás csűr előtt (Bágy, v. Udvarhely m., 1963)

Tilolás csűr előtt (Bágy, v. Udvarhely m., 1963)