Oktatóközpontok a 20. század elején

A századfordulón a magyar ipar fellendülőben volt, igényelte a jól képzett mérnököket és művezetőket, ezek hazai képzéséhez pedig egyetemekre és szakiskolákra volt szükség.

A világon elsőként Selmecbányán indult meg a felsőfokú bányászati-kohászati szakemberképzés. 1786-ban alapította meg Born Ignác – selmeci professzorok közreműködésével – a világ első nemzetközi műszaki egyesületét, amely 13 európai és két dél-amerikai ország 154 szakemberét tömörítette, köztük olyan egyetemes nagyságokat, mint Lavoisier, Goethe és Watt. 1867-ben az akadémia magyar állami intézmény lett, Magyar Királyi Bányászati és Erdészeti Akadémia néven. 1904-től Bányászati és Erdészeti Főiskolaként működött. A főiskola tanárai az oktató munka mellett jelentős tudományos és fejlesztő munkát végeztek. Boleman Géza (1876–1961) 1904-ben lett professzora a fizika és elektrotechnika tanszéknek. Nevezetes könyve a klasszikus elektrotechnikai ismeretek mellett 70 oldal terjedelemben tartalmaz villamos méréstechnikát (feszültség, teljesítmény, fázisszög, fordulatszám mérése és rezgésmérés). Iskolateremtő szerepére jellemző, hogy az 1951-ben Csáky, Schnell, Tuschák, Frigyes által írt Elektrotechnika is Boleman könyvét vette alapul.

A magyarországi méréstechnika és automatizálás története Kruspér, Bodola, Eötvös, Mechwart, Zipernowsky, Déri, Bláthy, Bánki, Kandó és Boleman nevével kezdődik. Közülük Kruspér István 1894-ig, Bodola Lajos 1894–1912 között, Zipernowsky Károly 1893–1924 között, Bánky Donát 1899–1922 között volt a Magyar Királyi József Műegyetem tanára. A Műegyetem 1914-ig három osztállyal (mérnöki és építészeti, gépészmérnöki, vegyészmérnöki) működött. A gépészmérnöki osztályon folyt elektrotechnikai oktatás, de csak erősáramú, annak ellenére, hogy Magyarországon egyre több gyengeáramú berendezéseket gyártó vállalkozás kezdett működni.

A Műegyetemen a kiváló szintű oktatás mellett kiemelkedő jelentőségű kutatómunka is folyt. Kevesen tudják például, {IV-281.} hogy az első oszcillográfot, a mai regisztrálók ősét is a Műegyetemen találták fel. Wittmann Ferenc a technikai fizika későbbi tanára a 19–20. század fordulóján Periodikus áramok optikai vizsgálata során állított össze egy szerkezetet, amelyben telefonhallgató és gyorsan forgó tükörsokszög „segélyével” jelezte és tette láthatóvá az elektromos áram változásait.

1898-ban Budapesten létrehozták a Magyar Királyi Állami Mechanikai és Órásipari Szakiskolát művezetői feladatok ellátására alkalmas szakemberek képzésére. Az 1899/1900 tanévtől itt már elektrotechnikát is oktattak. 1901-ben készült el az intézmény Tavaszmező utca 15. szám alatti épülete. „Az intézet különleges berendezését képezi az udvaron felállított észlelő helyiség, melynek közepén az épület alapépítményénél mélyebben alapozott hatalmas betonoszlop emelkedik. Ezen egy passage készülék nyer elhelyezést és ugyancsak ez oszlop oldalán egy normál óra, minek segítségével pontos időmeghatározásokra van képesítve az intézet. Ugyanezen oszlopon történik a műszerek és órák szabályozása. Az intézet órajelzése normálóra által szabályozott villamos mutató szerkezetekkel és csengőkészülékekkel történik.” Tanárai közül Straub Sándor írt Elektrotechnika kézikönyvet, Palasovszky Ödön, pedig egy tankönyvet Órák szerkezettana címmel.