CÍMLAP | TARTALOMJEGYZÉK | AJÁNLÁS | ELŐSZÓ | ÖNÉLETRAJZ | FÉNYKÉPALBUM | IMPRESSZUM

LELKES MIKLÓS - A SZÉPSÉG CSILLAGA
37. oldal

 

ÖRÖK TEREMTÉS

Mind-mind hiába: vizek álmos mélye
ha csillagot emel felszíni fényre
vagy tükrös haltest ős-pikkelycsodája
ámul rá légben lengő égi szárnyra,
s mikor vitorlák hóláng-vágya éget
gyönyört szemekben, fájdalmasan szépet,
s a parton fenyők aranyban, ezüstben,
s volt-madár már felhőkben, tovatűnten,
magokat váró lélek, földbarázda,
bús éhező a csírázó tudásra,
érett kalász, mely ring a csalfa nyárban,
s helyén máris csak szél-hajtotta árny van,
a Nagy Szüret a hegy hátán, ha kékre
száll szőlőillat csábos édessége,
s az élet is, mely munkától kifáradt,
s mehet, s hová? Igazság koldusának.

A teremtés: bohócjátékú ének
csengőt csenget varázsló messzeségnek,
de minden hull haldoklón múltidőbe...
Örök teremtés örök temetője:
ez az Idő. Ellenségünk. A dalban
hiába ott, - mégis megfoghatatlan.
Érthetetlen, hogy pusztul minden-minden:
képzelt trónjára leroskadó isten,
s a Szabadság is, minden isten királya,
habár tőrét Cézár szívébe mártja,
egy pillanat, s már gúnyolják a népek,
s a volt-király rabbilincsben felébred.

Kapaszkodnál a tegnapi örömbe,
de visz az Idő továbbömlő könnye
egy nincs-időbe, ahol már kegyetlen
felejtést őriz a felejthetetlen:
titkolt titkok örök szomorúsága,

örök teremtés örök pusztulása.

 

ELŐZŐ OLDAL - KÖVETKEZŐ OLDAL

*

NETKÖTET PROGRAM - IRODALMI RÁDIÓ