Hókuszpókusz
(Angyali varázslat)

 

Első jelenet:

 

Amikor a függöny felmegy, az Író – egy ötven év körüli jóvágású férfi szórakozottan ül az íróasztalánál. Tekintete minduntalan az ablak felé téved és gyönyörködik a kert varázslatos pompájában a kora reggeli szikrázó napsütésben. Álmodozásaiból a telefon durva csengése riasztja fel.

 

Cseng a telefon. Író felveszi a kagylót :

- Halló! Igen, én vagyok! Hogyan? Hogy én egy darabot ígértem a színház számára? Na, ne! Tessék? Hogy a szerződést fél éve alá is írtam? Ez képtelenség! Micsoda? Hogy az előleget egy hónapja át is utalták? Biztos, hogy az én számlámra?

Félre fordulva:

- Ezért még számolunk Gizella!

Zavartan:

- Most, hogy így utána gondolok, rémlik valami! Persze hogy megírtam! Csak, hát ugye olyan régen történt már ez az egész. Hogyan? Hogy a beadási határidő három nap múlva lejár?

Félre fordulva:

- Megöllek Gizi!

- Ah, semmi, semmi! Előkeresem a darabot, és újra átnézem. Persze hogy elkészültem vele! Semmi gond! Én köszönöm, hogy hívott! - leteszi a kagylót.

-  Na, szépen vagyunk. Van három napom egy darab megírásához. Na Vilmos Bátyám! Ezt csináld utánam! De hogy a fészkes fenében ment ki a fejemből? Gizi meg egy szót sem szólt a pénzről.

Aztán az ajtóhoz siet és kikiabál:

- Gizella! Légy szíves hozzál nekem egy jó erős feketét! De az sem baj, ha kettő lesz belőle!

Az ajtón túlról egy női hang:

- Igen drágám! Azonnal drágám!

Író fel, alá járkál.

-  Most mi a mennydörgős ménkűt csináljak? Három nap alatt egy drámát megírni! Ez képtelenség. Jobb lesz, ha visszamondom az egészet és kész! Igen ám! De az előleget már átutalták! És ahogy én Gizellát ismerem, az a pénz már köddé vált. Hát akkor kedves mester, nincs mit tenni! Meg kell írni a darabot! Meg kell írni, meg kell írni! De miről szóljon ez a darab egyáltalán? Miről szóljon? Miről szóljon? Ennél pozitívabb hozzáállást várok tőled Szalánkai Géza! Gondolj csak kedvelt mesteredre, Molnár Francira! Ő azt mondta, hogy minden az expozíción múlik. Tehát, egy darabnak úgy kell kezdődni, mintha startpisztolyból lőnéd ki az egészet! Végy egy férfit és egy nőt, és kész a konfliktushelyzet. Hát akkor kezdődjék a varázslat!

 

Író hármat tapsol, mint a mesében

Író: - Hókuszpókusz!!!

Egy fiatal pár tűnik elő a semmiből. Író elégedetten körüljárja őket, majd az íróasztalához ül.

Író: - Hát ezzel meg is volnánk! Ha már megtörtént a varázslat, indulhat a cselekmény.

Ebben a pillanatban nagy csörömpöléssel az Író felesége jelenik meg az ajtóban, és hozza a kávét:

Író felesége: - Parancsolj, a kávé! Erős, ahogyan kérted.

Író: - Köszönöm szívecském! – és elkezdi kevergetni a kávéját .

Író neje: - Cukrot nem is kérsz?

Író: - Ja, bocs! Elfelejtettem. - szórakozottan válaszolt Író, és közben az összes cukor beledől a kávéjába a cukortartóból. Író felesége jót kuncog az eseten. Közben Író szájához emeli a kávét és undorral elhúzza a száját: - Vidd ki ezt a moslékot! Hányszor mondtam, hogy ne cukrozd agyon a kávémat!?

Író felesége: - De Drágám! Te magad borítottad az imént a cukortartóból az összes cukrot a kávédba!

Író: - Még hogy én? A fene egye meg! – és egyszerre kiissza az összes kávét.

- Mondd csak Gizella! Kaptam én pénzt mostanában?

Gizella tagadóan rázza a fejét.

- A színháztól sem?

A nő egy pillanatra zavarba jön.

Író felesége: - Valami rémlik! Tényleg! Úgy egy hónapja lehetett! Érkezett pár forint a számládra.

Író: - És mennyi volt az a pár forint?

Író felesége: - Mennyi is volt? Istenem! Lehetett úgy háromszázezer forint.

Író: - Háromszázezer forint neki pár forint! És te erről nekem miért nem szóltál?

Nő: - Mert állandóan elfoglalt vagy. És különben sem figyelsz rám soha.

Író: - Ne kezd már megint Gizella! És mi lett azzal a pénzzel?

Nő: - Mi lett volna? Egy valamirevaló bundát sem lehet ennyiért kapni!

Író: - Ezek szerint még megvan a pénz?

Nő: - Háát! – bizonytalankodik el az asszony.

Író: - Légy olyan szíves, fordítsd le nekem, hogy ezúttal mit jelent ez a háát?

Nő: - Azt jelenti, hogy nnem igazán!

Író: - Mit nem igazán?

Nő: - Nnem igazán van meg a pénz.

Író: - Mennyire nem igazán?

Nő: - HH, semennyire nem igazán.

Író: - Szóval, egy árva buznyák sincs belőle?

Nő: - Úgy faggatsz, mint egy vizsgálóbíró! Ez mégiscsak furcsa: főzök, mosok rád, vezetem a háztartást.

Író: - Igen. Az ebédet a szomszédos kifőzdéből hozatjuk, a mosás teendőit elvégzi a gép. A többi stimmel.

Nő: - Most mire jó ez a nagy felhajtás?

Író: - Csak arra szívem, hogy én ezt a pénzt egy olyan darabra kaptam, amit meg sem írtam!

Nő: - De meg fogod írni! Ugye?

Író: - Három nap alatt?

Nő: - Hogyhogy három nap alatt?

Író: - Mert most telefonált rám a színház, hogy a darab beadási határideje három nap múlva lejár. És én teljesen elfeledkeztem róla.

Nő: - Nézd szívem! Akinek a közönség a tenyeréből eszik, és ha egy Szalánkai Géza darab megy akármelyik színházban, tódul rá a nép, és akihez az újságírók is lábujjhegyen jönnek mély főhajtással mint egy szentélybe, annak lehetne egy kissé több önbizalma.

Író: - Persze, csakhogy a színház várja a darabot.

Nő: - Csakhogy a színház ad határidő módosítást is, mert nagyon jól tudja, ha Szalánkai Gézába fekteti a pénzét, aranyba fekteti.

Író: - Na, itt hagyjuk abba ezt a párbeszédet, mert a végén még leveszel a lábamról. Azért némi önismeretem nekem is van. Tisztában vagyok vele, hogy a tehetségemnél már csak a hiúságom nagyobb, és ezt Te pontosan tudod.

Nő: - Drágám! Ugye már nem is haragszol?

Író: - Miért is kéne haragudnom?

 

Mindketten nevetnek. A nő a tálcával megy kifelé, az ajtóból visszafordul:

Nő: - Azt ugye nem felejtetted el, hogy ma este kerti partit adunk?

Író: - Már megint? Mi a fenének?

Nő: - Jajj, hogy tudsz már megint ilyen lenni? Direkt azért szervezem ezeket a partikat, hogy a kritikusok barátságosak legyenek, a bankárok jótékonykodhassanak, a rajongóid körül rajongjanak.

/Együtt mind a ketten/ - És az ellenségeinket üsse meg a gutaaa!

/megint csak nevetnek, az asszony kimegy/

Író: - Most pedig folytatódjék ismét a varázslat, és kezdődjön a cselekmény!

A fiatalok kilépnek a szoborszerű pózból és az író dohányzó asztala mellé ülnek. Az író is átül hozzájuk.

Lány: - Akkor mi most meg vagyunk teremtve?

Író: - A lehető legnagyobb mértékben.

Fiú: - Ha ez így van, ha már megteremtettél bennünket, adjál nekünk nevet is!

Író: - Az ám! Neked lányom legyen a neved mondjuk: Éva, neked pedig fiam: Ádám.

Nó men, est ómen!

/mind a ketten/ - Köszönjük szépen!

Éva: - Te, ha jól tudom ez a két név már foglalt. Valamely réges-régi zavaros históriában, amelyben szerepel még egy kígyó és egy alma is, ez a két név játszotta a főszerepet.

Fiú: - Olyan sok név van még ezeken kívül! Nem kaphatnánk inkább másik nevet?

Író: - Hogy válasszak nektek másik nevet? Ugyan minek? Már minden név foglalt, mert szerepeltek már ilyen, vagy olyan históriákban.

/A fiú és a lány egyszerre/: - Akkor maradunk az eredeti változatnál.

Író: - Helyes.

Éva: - Kérdezhetek tőled valamit?

Író: - Persze.

Éva: - Mondd, Te szereted a feleségedet?

Író (zavartan): - Mondjuk inkább úgy, hogy túl gyakran nem tesszük próbára egymás tűrőképességét.

Ádám: - Azért ma egy kicsit rezgett a léc!

Író: - Ez igaz, de szerencsére ritkán utalnak át a számlámra ennyi pénzt egyszerre.

Ádám: - Szóval, írónak lenni nem egy bomba üzlet?

Író (tagadóan rázza fejét): - Sajnos, nálunk egyenlőre nem.

Ádám: - Pedig azt hittem, hogy az az ország, amely annyi hírességet adott a világnak - írókat, tudósokat, művészeket – megbecsüli a tehetségeit.

Író: - Sőt, néha még szobrot is állítanak nekik, de csak haláluk után!

Ádám: - És ezért érdemes?

Író: - Na látod, ez egy jó kérdés, de magam sem tudom rá a választ.

Ádám: - Kezdem ezt a világot egyre inkább nem érteni.

Író: - Nem vagy egyedül!

Éva: - Térjünk inkább vissza a feleséged és a közted lévő viszonyra.

Író: - Ha nincs jobb témád, térjünk.

Éva: - Szerelmes voltál belé amikor feleségül vetted?

Író: - Szerelmes voltam, csak nem őbelé.

Éva: - Akkor meg miért őt vetted el feleségül?

Író: - Ez is egy remek kérdés, de tartok tőle, hogy a válaszomat nem tudnád értelmezni.

Éva: - Azért szívesen megpróbálnám.

Író: - Nos, nem bánom. Ahhoz hogy egy férfi sikeres legyen, olyan társat kell választania magának, aki minden eszközzel hajlandó támogatni őt. Legyen, ha kell híd, ha kell út, ha kell trambolin. Tegyen meg mindent a férfi sikereiért.

Éva: - De hisz ez önzés!

Író: - Az. Sőt a feministák szerint hímsovinizmus.

Éva: - Ezek szerint ahhoz, hogy egy férfi sikeres legyen, fel kell áldoznia egy nőt?

Író: - Azért a helyzet nem ennyire tragikus. A nők ugyanis kiválóan értenek hozzá, hogyan kell – osztozni – a sikerben. Bennünket, férfiakat illet a – dicsőség-, az asszonyok, pedig kezelik a bankszámlánkat. Szóval, nem kell félteni őket!

Éva: - Nagyon helyes.

Író: - Gratulálok Éva! Benned egy harcos feministát vélek felfedezni. Azt hiszem, mindent megbeszéltünk.

Éva: - Még nem.

Író: - Mi van még?

Éva: - Mit szólnál hozzá, haaaa mondjuk részt vennénk a kerti partin?

Író: - Mint micsodák?

Éva: - Ádám, mint külföldről hazatért költő, én, pedig mint énekesnő.

Író: - Ez nem is rossz ötlet.

 

Tovább a második jelenethez

Tartalomjegyzék

 

Elbeszélések

 

Indiántörténet

Gladiátorok

A fogadás

Kergetőzés egy halottal

A szer

Az autóriasztó bosszúja

 

Versek

 

Vigasztaló szavak

Dalban, virágban, fényben

Válaszúton

A pénz

A romlás balladája

Idill

Áve Mária

Egy szál rózsa

Bűvölő

A félszívűekhez

Imádság

Szivárvány

Hívogató

Etűd

Isten nagy játékos

Kérdés ezredforduló táján

Kérdés, amire nincs válasz

Az egyetlen szót keresem

Prométheusz üzenete

Vallomás

Apokalipszis most

Különös éjszaka

Útravaló - féle

Egy vak imája az ezredfordulón

Merengő

Epilógus

 

Színmű

 

Hókuszpókusz
(Angyali varázslat)

Címlap

 

Dr. Rácz J. Zoltán

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

A föld születése

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Életfa

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Angyali jóság

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Hálaadás

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Holokauszt

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Madonna

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Metamorfózis

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Olvasó Mária

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Prometheus

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Vörös csobogó