A szer

 

Egy kórházi őrzőszoba mélyén, egy fiatalember élte utolsó óráit. Ziháló melléből melléből sípolva tört elő a levegő. Cserepes ajka között alig érthetően szűrődtek ki a szavak. „Papot, papot, papot!” Szerencsére Ferenc atya – a kórház fiatal káplánja – éppen a közelben tartózkodott. Amikor a haldokló megpillantotta őt, az arca kisimult, a szeme ragyogott, és a kezével alig észrevehető mozdulattal intett, hogy a pap jöjjön egész közel hozzá.

-  Gyónni akarok, Atyám – suttogta -, de nem tudom, hogyan kell. Kérem, segítsen!

A fiatal pap, aki egyidős lehetett a haldoklóval, részvéttel hajolt föléje.

- Nyugodj meg testvér, csak lassan, majd segítek! Gyónom a mindenható Istennek....

- Istennek – rebegte a haldokló.

-  Sokat és gyakran vétkeztem...

-  ... vétkeztem, - rebegte ismét.

-  Gondolatban, szóban, cselekedetben és mulasztásban...

-  Atyám, 18 éves vagyok. Miért kell meghalnom? Mondd Atyám miért? Miért?

A pap hangja nyugodt volt.

-  Gondold végig az életedet, és megkapod rá a választ.

Hosszú csend következett. A fiú arcán látszott, hogy befelé figyel. Újra átélte azt a napot, amikor elkezdődött.

Első képernyőjén – akárcsak a mozivásznon – peregni kezdett a film. Újra látta, hogy a középiskolában a nagyszünetben egyszer csak eléje állt Dagi a pesti srác, akit ott valamiért kivágtak a gimnáziumból, és most idejött le vidékre, hogy befejezze a sulit.

-  Azt mondják, te tökös srác vagy. Igaz ez haver? Azt is mondják, hogy nem ijedsz meg egy kis bunyótól sem.

-  Ki mondja ezt? – kérdezte, és újra hallotta a saját hangját.

-  Hát mindenki. – felelte Dagi széles vigyorral.

-  Na és? – kérdezte újból a fiú.

-  Suli után megvárlak a parkban. – vigyorgott Dagi.

-  Minek? – szólt ismét a fiú, közömbösséget tettetve.

-  Minek? – lökte oldalba Dagi – hogy szétverjem a pofádat. – és elment.

Aznap délután Dagi - a legnagyobb meglepetésére – cigarettával kínálta. Dagi fürkészően nézte az arcát.

-  Na, milyen haver?

A fiú valami furcsa kábulatot érzett.

-  Nem rossz. – válaszolt Daginak.

-  Akkor szívd jól tüdőre! – felelte Dagi, és ő is rágyújtott.

-  És a bunyó? – kérdezte a fiú.

-  Miféle bunyó? – csodálkozott Dagi.

-  Hát, azt mondtad – válaszolt a fiú -, hogy szétvered a pofámat.

-  Ilyet mondtam volna? – csodálkozott Dagi.

A bunyó aznap elmaradt. A fiú késő este ért haza, hogy mi történt közben, arra nemigen emlékszik. Csak arra, hogy jó volt. Másnap két tárgyból is kihívták felelni, feje kissé zúgott, alig hallotta a tanár kérdéseit, csak azt hallotta, hogy „Leülhetsz fiam. Elégtelen.” Két nap múlva Dagi újra jelentkezett.

-  Na, megyünk bunyózni? – és vigyorgott.

Megint késő este ért haza. Következő napra alig emlékszik. Mintha ködbe úsztak volna körülötte az iskolatársai. A hangjuk is alig jutott el hozzá. Alig várta, hogy hazamenjen és lefeküdjön. Az édesanyjának fel is tűnt, hogy nagyon sápadt és karikásak a szemei, aggódva kérdezte tőle:

-  Mi van veled, fiacskám? Biztosan megint sokat tanultál. Mondtam, hogy ne tanulj ennyit.

Szerencséjére éppen hétvége következett, így kipihenhette magát. De a következő héten már türelmetlenül várta Dagi megjelenését, aki jött is szokásos vigyorral az ábrázatán. A fiúnak egy pillanatra úgy tűnt, hogy maga a sátán áll vele szemben.

-  Van nálad valamennyi lé? – kérdezte hanyagul Dagi.

-  Mennyi kéne?

-  Öt rongy elég. – válaszolt Dagi.

- Holnap hozom. –felelte a fiú és még aznap este iskolai kirándulásra ötezer forintot kért az anyjától. A fiú most ismét kinyitotta a szemét.

-  Itt van Atyám? – kérdezte.

-  Itt vagyok testvérem. - válaszolta Ferenc atya.

-  Úgy fázom Atyám. Hideg van itt és sötét. Éjszaka van Atyám?

-  Délelőtt tíz óra...

-  És ilyen sötét? – kérdezte a fiú kétségbeesetten.

-  Süt a nap fiam. – válaszolta részvéttel a káplán.

- Az nem lehet. – sóhajtott a fiú és látszott az arcán, hogy megint a saját belső hangjai kerítik a hatalmukba.

Dagi egyre gyakrabban megjelent, és egyre több pénzt kért. A fiú előbb a nagy gonddal összeállított és féltve őrzött hanglemezgyűjteményét adta el, aztán a lemezjátszó következett, majd a sztereó magnója.

Az osztályfőnöke többször üzent, hogy fáradjanak be a szülei. Az ellenőrzőjébe egy tucatszor beírta, hogy „ A kedves szülő, azonnal jöjjön be az iskolába.” De Dagi mindannyiszor aláhamisította a szülei aláírását. Majd mennek, ha lesz rá idejük. – írta be a szülei helyett Dagi.

Egy este figyelmes lett egy fiatal nőre, aki a táskáját erősen magához szorítva sietett végig az utcán. Mintha már látta volna ezt a nőt többször is.

Másnap megint, mintha csak véletlenül arra sétált volna, találkozott a fiatal nővel.

Nagyon ki volt éhezve már a szerre, az anyagra, de Daginál jelentős adósságot halmozott fel és tudta, hogy addig hiába megy hozzá, amíg az adósságot nem törleszti. Egyre jobban gyötörte a drogéhség. Hát valamit tennie kellett. Harmadnap megleste a nőt. Egy csíkos szatyorral a háta mögé lopózott, hirtelen a fejére húzta, kikapta kezéből a táskát és elrohant. Futott, futott, futott és ez lett a veszte.

Másnap a helyi újságban megjelent az eset azzal, hogy kérik a szemtanúkat, segítsék a rendőrséget.

Két nap múlva alig ért haza az iskolából, kopogtak az ajtón. Csak az anyja rémült arcát látta.

-  A rendőrök keresnek. Mit csináltál fiam?

Persze hogy mindent tagadott, ő nem is látta a hölgyet, a táskát pláne, úgyhogy hagyják őt békén.

Megpróbált nyeglének, határozottnak mutatkozni, pedig nagyon félt. Amíg bent volt, egyre jobban gyötörte őt a drogéhség. A nyomozóknak is feltűnt, hogy reszket a keze, és állandóan szomjas. De aztán - mint jó családból való fiút – kiengedték.

Másnap találkozott Dagival, aki természetesen megint vigyorgott, aztán közölte vele, hogy több mint száz ronggyal tartozik neki, ha nem fizet, a haverok kinyírják. A fiú ekkor már nagyon ki volt. Egész testében remegett, de hiába könyörgött Daginak. Az a fejét ingatta.

- Addig se por, se cigaretta, se semmi, amíg nem fizetsz öcskös! Három napod van tökös fiú és ha nem fizetsz, akkor a fiúk kinyírnak. Érted? Kinyírnak! – és ezzel Dagi mintha csak a föld nyelte volna el, eltűnt.

Ferenc atya látta, hogy a fiú megint kezd magához térni.

- Vizet, vizet, vizet – nyöszörögte alig érthetően cserepes ajkai között.

A fiatal pap éppen inni akart adni a fiúnak, amikor a belépő nővér intett, hogy azt nem szabad.

Egy gézlapocskát vett elő, belemártotta a vízbe és azt tette a fiú szájára. Aztán halkan, a pap- hoz fordult.

-  Úgy látszik megkezdődött az agónia.

-  Szegény fiú! – mondta a pap.

A fiút egyre jobban gyötörte a drogéhség. Másnap és harmadnap egész délután kereste Dagit, de sehol sem találta. Negyednapon a megszokott helyen három fekete ruhás fickó lépett eléje a fák mögül. A fiú érezte, hogy nagy baj van, könyörgőre fogta a dolgot.

-  Ne bántsatok srácok! Isten bizony megadom a tartozást.

De azok csak ütötték, rúgták ahol érték. Aztán ott hagyták. Késő este tért magához. Tudta, hogy így se haza nem mehet, se suliba. Lassan megpróbált felállni, de úgy érezte, hogy minden tagja iszonyúan fáj. Pár csontja talán el is van törve. A feje akkorára fel van dagadva, mint egy kisebb hordó. Erősen meg kellett kapaszkodnia egy fában, hogy meg tudjon állni a lábán. Hirtelen egy hang szólalt meg a háta mögött. Dagi hangja volt az.

- Látod fiú, én megmondtam, ha nem fizetsz, kinyírnak. Szerencséd volt, hogy megúsztad ennyivel. De ha továbbra sem fizetsz, akkor nincs kegyelem öcsi.

A fiú megpróbált Dagi felé fordulni, de olyan iszonyú fájdalom hasított belé, hogy elvesztette az eszméletét és összeesett. Mikor magához tért, Dagi állt felette és vigyorgott. Újból úgy érezte, hogy maga a Sátán vigyorog rá.

-  Fizetek – nyöszörgött a fiú.

-  De hogyan öcsi, és főleg mikor? – kérdezte Dagi gúnyosan.

-  A szüleim tegnap elutaztak a Balatonhoz, de a kis Suzukit nem vitték magukkal.

-  Na, a dolog kezd alakulni. Okos fiú vagy te! – vigyorgott Dagi rendületlenül.

-  Ha haza viszel és adsz egy hétre való anyagot, - nyögött a fiú.

-  Akkor? – kérdezte Dagi.

-  Akkor viheted a kocsit.

-  OK! – válaszolta Dagi. Egy éles füttyszó és újból ott teremtek a fekete ruhás fickók.

-  Ne bántsatok – nyöszörgött a fiú.

- Egy tökös fiú sohasem szarik be! – röhögött Dagi.

-  A srácok most szépen hazavisznek és lefektetnek a pihe - puha ágyba. Én, pedig addig

elkötöm a járgányt, aztán ég veled kisfiú.

A kb. egy hét múlva hazaérkező szülők, eszméletlenül találták a fiút a lakásban, ami teljesen ki volt fosztva, mert ugye a srácok még rátettek egy lapáttal, miután újból jól kiszórakozták magukat és a védtelen fiút alaposan helybehagyták, nem távoztak üres kézzel. A kiérkező mentők nem észleltek pulzust, és a szívhangok is már csak nagyon gyengék voltak.

Szirénázva vitték a fiút a kórházba, miközben maguk sem hittek abban, hogy idejében érkeznek.

- Csoda, hogy eddig is kihúzta. – sóhajtott a nővér – Nem maradt egyetlen ép csontja. Minden létfontosságú szervét tönkretették. Szegény fiú, kár érte. – Aztán csendesen lezárta a halott fiú szemét. A fiatal pap imára kulcsolt kézzel megrendülten állt az ágy mellett és a nővérrel együtt kezdték el az imát.

 

 

„Miatyánk, ki vagy a mennyekben...”

 

Tartalomjegyzék

 

Elbeszélések

 

Indiántörténet

Gladiátorok

A fogadás

Kergetőzés egy halottal

A szer

Az autóriasztó bosszúja

 

Versek

 

Vigasztaló szavak

Dalban, virágban, fényben

Válaszúton

A pénz

A romlás balladája

Idill

Áve Mária

Egy szál rózsa

Bűvölő

A félszívűekhez

Imádság

Szivárvány

Hívogató

Etűd

Isten nagy játékos

Kérdés ezredforduló táján

Kérdés, amire nincs válasz

Az egyetlen szót keresem

Prométheusz üzenete

Vallomás

Apokalipszis most

Különös éjszaka

Útravaló - féle

Egy vak imája az ezredfordulón

Merengő

Epilógus

 

Színmű

 

Hókuszpókusz
(Angyali varázslat)

Címlap

 

Dr. Rácz J. Zoltán

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

A föld születése

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Életfa

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Vörös csobogó

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Prometheus

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Olvasó Mária

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Metamorfózis

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Madonna

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Holokauszt

 

Dr. Rácz J. Zoltán:

Hálaadás

 

Dr. Rácz J. Zoltán

Angyali jóság